Val Kilmer nagyon beteg: testsúlya felét elveszítette

fogyás beteg Val Kilmer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Val Kilmer tagadja, hogy rákos, de az biztos, hogy nem egészséges. A színész nemrég tartott beszédet rajongói előtt, akiket sokkolt a legenda állapota: testsúlya felét elvesztette, levegő után kapkodott, és alig állt a lábán.

Val Kilmer már egyáltalán nem úgy néz ki, ahogy az emlékeinkben él, és nem a természetes öregedés miatt. A színész beteg, ám azt nem tudni, hogy pontosan milyen súlyos kór támadta meg. Sokáig azt pletykálták, hogy gégerákkal küzd, még Michael Douglas is nyilatkozott barátja állapotáról, hiszen pontosan ezen esett át ő is. Val Kilmer egy idő után azonban megelégelte a pletykákat, és leszögezte, hogy nem rákos.

Val Kilmer nagyon rossz állapotban van Forrás: Kevin Winter / Getty Images North America / AFP

Az viszont biztos, hogy nincs jól. A színész hosszú idő után először jelent meg nemrég a nyilvánosság előtt, egy beszédet tartott, de a rajongói nem igazán tudtak figyelni a mondandójára. Elterelte ugyanis figyelmüket a színész sokkoló állapota – írja a Radar Online. Legalább a testsúlya felét elveszítette a színész azóta, hogy utoljára láthattuk, a fogyáson kívül azonban még aggasztóbb volt elhaló hangja, és az, ahogy a beszéd közben folyamatosan kapkodta a levegőt. Val Kilmer nem is tudta megtartani előadását állva, le kellett ülnie.

"Alig állt a lábán, le kellett ülnie, hogy beszélni tudjon. Folyamatosan levegő után kapkodott, és körülbelül a testsúlya felét elvesztette.

Az arcán nagyon elmélyültek a ráncok, és olyan törékenynek tűnik. Annyira szomorú, hogy egy ilyen hatalmas tehetség így leépült" – számolt be egy rajongó.

Mit jelent a coaching?http://www.life.hu/drlife/20170214-a-coaching-mit-jelent.htmlÉrezted már valaha úgy, hogy elakadtál? Hogy igazából te magad vagy az akadály? A coaching lényege és célja is pontosan itt ragadható meg. A Life.hu sztárszerzőjével, Szily Nórával, a mély és őszinte interjúk nagyasszonyából lett coachcsal járta körül a coaching témáját. Dr. Life--A sötét ötven árnyalata: így hat a nők szexuális egészségére a mamipornóhttp://www.life.hu/drlife/20170213-a-sotet-otven-arnyalata-hatasa-a-szexualis-egeszsegre.htmlMúlt hét óta ismét Szürke-lázban ég az egész világ. Tovább folytatódik Anastasia Steele és Christian Grey románca E. L. James folytatásos regényének második része alapján. De miért nem tündérmese A sötét ötven árnyalata? Hogyan befolyásolja mindez a női szexualitást, és idealizálja a bántalmazó kapcsolatban élést? Dr. Life--Csuja Imre ágyékon lőtte magáthttp://www.life.hu/drlife/20170214-meglotte-magat-csuja-imre.htmlAz RTL Klub új sorozatának, A mi kis falunknak főszereplője, Csuja Imre élete egyik legkínosabb élményéről mesélt. Egyszer a színpadon lőtte meg magát, ráadásul a legfájóbb pontját találta el... Dr. LifeFotó: Adrián Zoltán - OrigoOsvárt Andrea pszichológushoz járthttp://www.life.hu/drlife/20170214-pszichologushoz-jart-osvart-andrea.htmlOsvárt Andrea ritkán beszél magánéletéről, nemrég viszont kivételt tett. Az egyik legismertebb magyar színésznő bevallotta, sokáig pszichológushoz is járt egy trauma miatt, és még mindig önértékelési problémákkal küzd... Dr. LifeFotó: Adrián Zoltán - Origo7 kérdés az egészségről: Zimány Lindahttp://www.life.hu/drlife/20170213-zimany-linda-az-egeszsegi-allapotarol-beszel.htmlMennyire fittek a sztárok? Vajon voltak-e már súlyos betegek? És mi a helyzet a plasztikával? A Life.hu legújabb sorozatában most hétről hétre kikérdezünk egy hírességet, aki megosztja veletek a legjobb egészségtippjeit, és azokat a titkait, amelyekről eddig még talán sohasem beszélt. Ezúttal Zimány Lindát faggattuk. Dr. LifeOrigoVissza-visszatér a rák: Ismét megműtötték Hugh Jackmanthttp://www.life.hu/drlife/20170214-hugh-jackman-szineszt-ismet-rakkal-mutottek.htmlHugh Jackman hétfőn tudatta közösségi oldalának rajongóival, hogy újra meg kellett operálni. Egy fotót is posztolt a beavatkozás után.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.