Súlyos alultápláltságtól szenved az indonéz Rollin Handika

Forrás: NurPhoto/Dasril Roszandi/NurPhoto/Dasril Roszandi -
betegség alultápláltság csontsovány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs túl sok remény a súlyosan alultáplált indonéz fiú számára: annyira sovány, hogy felkelni sem tud, a kórházi kezelésekre pedig nincsen pénzük.

Nem a szaladgálásról, a kikapcsolódásról, vagy éppen az első szerelemről szól a 17 éves indonéz fiú élete, ahogy annak az ő korában lennie kellene. Sokkal inkább a túlélésről, és az ezért folytatott elkeseredett küzdelemről. Rollin Handika ugyanis alig tud megmozdulni, kóros alultápláltságban szenved.

Rollin Handika csak feküdni képes Forrás: NurPhoto/Dasril Roszandi/NurPhoto/Dasril Roszandi

A család életkörülményei sem megfelelőek egy ilyen beteg számára, a hely ugyanis, ahol jelenleg tengődnek a helyi sírkerthez tartozik. Rollin ráadásul több különböző kórral is küzd. Amellett, hogy csontsovány, még a tüdeje is vizesedik, arra pedig semmi reményük nincs, hogy valaha ki tudják majd fizetni a kórházi kezeléseket, amelyekre szüksége volna. A bátyja próbált gyógymódot találni a fiú számára, de egyelőre nem járt sikerrel.

Nincs pénzük a kórházi kezelésre Forrás: NurPhoto/Dasril Roszandi/NurPhoto/Dasril Roszandi
Így néz ki a rákos Shannen Doherty - Friss fotó!http://www.life.hu/drlife/20170228-igy-nez-ki-a-rakos-shannen-doherty.htmlRégóta küzd a rák ellen Shannen Doherty, de nem hagyja, hogy a betegség összetörje. A Beverly Hills 90210 című sorozat egykori sztárja egyre jobban néz ki! Dr. Life-- A Nógrád megyei álorvos férfi sok beteget kezelthttp://www.life.hu/drlife/20170228-a-nograd-megyei-alorvos-ferfi-sok-pacienst-kezelt.htmlOrvosnak adta ki magát, és rengeteg embert kezelt is a férfi a Nógrád megyei Szirákon, aki ráadásul nőnek vallotta magát. A helybéli párja sem tudta, hogy minden hazugság, amit az álorvos elmondott magáról. Becsapva érzi magát, ráadásul kuruzsló maffiától rettegnek. Dr. LifeThinkstockEzek a veszélyek fenyegetik a hímvesszőt! (18+)http://www.life.hu/drlife/20170228-ezek-a-veszelyek-fenyegetik-a-himvesszot.htmlA férfiak legnagyobb büszkesége a pénisz, a legnemesebb szervükre azonban számos veszély leselkedik. Megijedni nem kell, ugyanis rendszeres vizsgálatokkal, egészséges életmóddal és tudatos szexuális élettel lehet kivédeni. A LifeNetwork szakértői rávilágítottak a hímvesszőt veszélyeztető legkritikusabb problémákra. Dr. LifeThinkstockMivel szívódnak fel a legjobban a vitaminok és ásványi anyagok?http://www.life.hu/drlife/20170220-melyik-vitamin-es-asvanyi-anyag-mivel-szivodik-fel-a-legjobban.htmlAttól, hogy naponta szeded a vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítményeket, nem biztos, hogy ki is tudják fejteni jótékony hatásukat. Most megmutatjuk, mi mivel szívódik fel a legjobban. Dr. Life--Oscar-gála: Michael J. Fox beteg is betegen is gálázikhttp://www.life.hu/drlife/20170227-michael-j-fox-parkinzon-kor-oscar-gala.htmlMár évtizedekkel ezelőtt tolószékbe kellett volna kerülnie a világhírű színésznek, orvosai szerint, ám ő még mindig jár, sőt az idei Oscar- gálán is tiszteletét tette. Dr. Life--Tizenötször hány óránként a ritka betegséggel élő nő http://www.life.hu/drlife/20170224-ritka-betegsege-miatt-folyamatosan-hany-a-no.htmlTizenötször hány óránként a fiatal édesanya. Családja segítsége nélkül még a gyermekét is elveszítené a ritka kór miatt. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.