élettani hatások csókolózás egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem szoktunk azon gondolkodni, hogy a csókolózás miért jó, hiszen azt hinnénk, ez egyértelmű mindenki számára. Ám most nyilvánosságra kerültek olyan egészségügyi hatások is, amik szintén a gyakori csókolózás mellett szólnak.

A csókolózás számos jó hatást gyakorol az emberi szervezetre, azon túl, hogy jó érzéssel tölt el minket. Íme azok a tudományos tények, amelyek még jobban meghozhatják a kedvünket a csókcsatákhoz.

Jót tesz a fogaknak

Dr. Heidi Hausauer fogorvos szerint, a csókolózás serkenti a nyálképződést, ennek köszönhetően védi a fogainkat és az ínyünket is. Emellett segít megszabadulni a fogak közé szorult ételmaradékoktól is, valamint csökkenti a lepedékképződést.

Erősíti az immunrendszert

A szánkban megközelítőleg 700 féle baktérium él, ám amikor két ember nyála keveredik, akkor a szervezetükben élő baktériumok is "helyet cserélnek". Ilyen módon az immunrendszerünk új baktériumokkal találkozik, ami bizonyítottan növeli az ellenállóképességünket is. Persze az egészségügyi előnye mellett előfordulhatnak hátulütők is, mint például a herpesz, amit ha nem kezelsz időben, nem csak ronda, de hosszú és fájdalmas problémává is alakulhat...

Hitted volna, hogy a csóktól leszel igazán egészséges? Forrás: PhotoAlto/Frédéric Cirou

Kevesebb szorongás, kiegyensúlyozott érzelmek

Kimutatott tény, hogy a csókolózás csökkenti a kortizol ( stresszhormon) termelődését az agyban, és ezzel egy időben növeli a szerotonin szintet, ami a kiegyensúlyozott, vidám hangulat kialakulásáért is felelős. Állítólag a csóknak a meditációhoz hasonló hatásai vannak, vagyis a szerotonin mellett például az oxitocin nevű hormon felszabadulását is elősegíti, amelytől boldognak, szerelmesnek érezzük magunkat.

Csökkenti az allergiás reakciókat

Dr. Hajime Kimata, Nobel-díjas japán orvos egy kísérlet során kiderítette, hogy 30 perc csókolózás csökkenti az allergiás reakciókat. 2006-ban, 24 bőr és orrnyálkahártya irritációval küzdő allergiás beteget vizsgáltak meg. Először csókolózás előtt, aztán csókolózás után. A vizsgálathoz Celine Dion - My heart will go on című dalát játszották le a betegeknek, akik ezzel a zenei aláfestéssel kerültek romantikus hangulatba egy kis smacizáshoz. Az eredmény megdöbbentő: a kísérlet után az alanyok immunglobulin E (IgE) szintje lecsökkent, ami az allergiás reakciók kialakulásáért felelős.

Vérnyomáscsökkentő hatású

Ajkaink rengeteg hajszálérrel vannak kibélelve, amelyek csókolózás közben kitágulnak, emiatt pedig a vérnyomás lecsökken. Ennek hatására a szív igénybevétele is csökken.

Számtalan pozitív élettani hatása van Forrás: Thinkstock

Lassítja az öregedést

Dr. Neinstein plasztikai sebész elárulta, hogy a csókolózás a kollagén termelődésre is jó hatást gyakorol, melyről tudjuk, hogy a bőr rugalmasságáért felelős. Ráadásul csókolózás közben közel 30 arcizmot mozgatunk meg, ez pedig a rugalmasságnak, a feszességnek kedvez.

Segít elégetni a kalóriákat

Különböző kutatási eredmények vannak ebben a témában, ám az átlagot tekintve egy perc csókolózás 4-6 kalóriát éget el. Ezzel az adattal számolva nem nehéz kiszámolni, hogy egy óra alatt 240 - 360 kalóriát is elégethetünk. Ajánlott azoknak, akik időnként elcsábulnak egy-egy kocka csokira.

Serkenti a szexuális vágyat

Ezt a mindennapi életben is tapasztalhatjuk, de vajon miért van így? Dr. Gordon Gallup pszichológus elárulta, hogy a férfiak nyála nyomokban tesztoszteront tartalmaz, amely afrodiziákumként hat a csókolózó felekre. Ráadásul a fentebb említett szerotonin és oxitocin is serkentik a nemi vágyat - írta meg a DailyMail.

Lélekfitnesz: így tanultam meg nemet mondanihttp://www.life.hu/drlife/20170306-megtanultam-nemet-mondani-a-lelekfitnesz-kihivas-alatt.htmlNem akartam antiszociális lenni, nem akartam bántani, nem akartam, hogy bárki bármi rosszat gondoljon rólam. Kerültem a konfliktust, ahogy csak tudtam, aztán persze azon kaptam magam, hogy dühös vagyok, hogy frusztrált vagyok, és mérgez engem belülről. Ezért döntöttem el, hogy belevágok a Life.hu Lélekfitnesz kihívásába, és megtanulok nemet mondani egyetlen hét alatt. Nekem így sikerült. Dr. LifeThinkstockAz intenzíven fekszik Gábor Zsazsa férje, Frédéric von Anhalthttp://www.life.hu/drlife/20170307-korhazba-kerult-gabor-zsazsa-ferje-frederic-von-anhalt.htmlFrédéric von Anhalt, Gábor Zsazsa férje egy héten belül már másodszor került az intenzív osztályra. Dr. Life--Szívműtétje után stroke-ot kapott Bill Paxton, ezért halt meghttp://www.life.hu/drlife/20170307-bill-paxton-stroke-ot-kapott-szivmutetje-utan.htmlBill Paxton, a Terminátor és a Titanic színésze 61 évesen hunyt el, halálát műtéti komplikációk okozták. Nemrég az is kiderült, pontosan mi történt a hírességgel: szívműtétje után stroke-ot kapott. Dr. LifeOrigoFelismerhetetlen lett a bikinimodellhttp://www.life.hu/drlife/20170307-igy-nez-ki-ma-az-egykor-dogos-bikinimodell.htmlA csinos bikinimodell élete teljesen megváltozott egy ritka betegség következtében. Nem is gondolt rá senki, hogy ez lehet minden baj forrása. Dr. LifeThinkstockKét fejjel és három karral született egy babahttp://www.life.hu/drlife/20170306-ket-feju-kisbaba-szuletett-harom-karral-indiaban.htmlNem mindennapi szülésnek voltak szemtanúi az orvosok Indiában. Mindenki ledöbbent, mikor meglátták az újszülöttet. Dr. Life--64 kilós daganatot találtak egy túlsúlyosnak hitt nőbenhttp://www.life.hu/drlife/20170306-hatalmas-daganatot-talaltak-egy-noben.html16 éven keresztül küzdött a plusz kilókkal egy nő, ám egy véletlennek köszönhetően kiderült: óriási daganat növekszik a gyomrában. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.