Mosolyka a gyógyulásáról posztolt képet - Fotó!

Mosolyka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mosolyka rengeteg embernek ad erőt azzal, hogy közzéteszi küzdelme minden egyes lépését a közösségi oldalán. Nemrég fejlődéséről posztolt fotót, mert - ahogy ő fogalmazott - a "gyógyíthatatlan" csak egy vélemény, ráadásul más véleménye.

Mosolyka nem adja fel a küzdelmet, eldöntötte, hogy műtétek nélkül fog változtatni, javítani testén. A gerincferdülésén dolgozik már egy jó ideje, és nemrég meg is mutatta, meddig jutott el kitartással, akaraterővel, hittel és rengeteg munkával.

Mosolyka sokat gyógyult Fotó: Szabó Gábor/Origo

"A gyógyíthatatlan egy vélemény, s méghozzá más véleménye. Én eldöntöttem, hogy műtét nélkül alakítom át a testem, a gerincferdülésem. A gondolat és a tettek eredménye számomra meggyőző, és erőt adó" - írta egyik fotójához Mosolyka, egy másiknál pedig annak örült, hogy még jobban látható a változás. "Csak nézem és ámulok, imádom, hogy a hátam kezd igazán hátas lenni! Ti is látjátok a változást? A két kép között bő fél év van" - osztotta meg örömét Mosolyka, aki nemrég férjével való kapcsolatáról mesélt.

Hableánytesttel született egy kisbaba: Durva fotók!http://www.life.hu/drlife/20170316-hableanytesttel-szuletett-egy-beteg-kisgyerek.htmlKomoly betegséggel született egy thaiföldi csecsemő. A genetikai rendellenességén sajnos nem lehet segíteni. Dr. Life--Diane Keaton bevallotta, hogy alkoholgondjai vannak http://www.life.hu/drlife/20170316-diane-keaton-tul-sok-alkoholt-fogyaszt.htmlA híres színésznő elárulta a titkát: azért tud mindig humoros lenni, mert elég gyakran legurít egy-egy italt, még a forgatások alatt is. Dr. Life--Aggódnak Hujber Feri barátai: Úgy viselkedik, mint az összeomlása előtthttp://www.life.hu/drlife/20170316-hujber-feri-ugy-viselkedik-mint-az-osszeomlasa-elott.htmlHujber Feri barátai és ismerősei aggódnak a színészért, szerintük nem sok jót sejtetnek Hujber közelmúltban tett nyilatkozatai. Dr. LifeOrigoAlkoholelvonón volt Ben Affleckhttp://www.life.hu/drlife/20170316-alkoholelvonon-volt-ben-affleck-szinesz.htmlBen Affleck bejelentette, hogy befejezett egy alkoholelvonó kúrát, amelynek egyik célja volt, hogy "a lehető legjobb apa lehessen". Dr. LifeAFPSzívbemarkoló videón a rákos színésznő, Shannen Dohertyhttp://www.life.hu/drlife/20170315-shannen-doherty-a-kemoterapiajara-emlekezik.htmlShannen Doherty, a Beverly Hills 90210 sztárja egy Instagramon megosztott videóval arra a napra emlékezett, amikor le kellett borotválni a haját, mert a kemoterápia mellékhatásaként amúgy is kihullott volna. Dr. Life--Így beszélnek az emberek a menstruációról szerte a világbanhttp://www.life.hu/drlife/20170314-a-menstruaciorol-igy-beszelnek-szerte-a-vilagban.htmlJönnek a kommunisták. Epres napok. Andrew, aki havonta egyszer ellátogat hozzám – nem, ezek nem furcsa filmcímek, hanem olyan szlengkifejezések, amelyekkel a világ különféle országaiban igyekeznek körülírni a menstruációt. A Buzzfeed által készített felmérésnek hála most összegyűjtöttük a legjobbakat. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.