plasztikai műtét operáció Donna DErrico Baywatch
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hihetetlen fotók kerültek napvilágra a Baywatch című nagy sikerű sorozat egykori sztárjáról, Donna D'Erricóról. A szexi szőkeség többszörösen is kés alá feküdt. 

A 49 éves színésznő betekintést engedett néhány fotósnak az orvosi szobába, ahol a plasztikai műtétének előkészületei zajlottak. Lencsevégre kapták a sztár fehérneműbe bújtatott testét, amin szaggatott vonalakkal jelezték a beavatkozás helyét.

Donna D'Errico szinte mindenét átszabatta Forrás: NORTHFOTO/The Mega Agency/Rf / Mega

Donna nincs már megelégedve magával, hiszen így az ötvenedik év küszöbén már túlságosan ereszkedettnek találja a bőrét, és nyoma sincs annak a feszességnek, amit a tengerparti sorozatban megszokhattunk.

A hátsója körül már egyre több rajzolnivalót talált a sebész Forrás: NORTHFOTO/The Mega Agency/Rf / Mega

A fotósok lefotózhatták még a műtősruhába öltözött Donnát is, aki láthatóan természetesen mozgott a szépészeti klinika folyosóján. Valószínűleg nem ez volt az első, és talán nem is az utolsó alkalom, hogy a szexi szőkeség változtatott valamit a külsején.

Így fest műtős szerkóban a színésznő Forrás: NORTHFOTO/The Mega Agency/Rf / Mega

70 éve nem evett és nem ivott egy férfi http://www.life.hu/drlife/20170510-hetven-eve-nem-eszik-es-nem-iszik-egy-ferfi.htmlEgy indiai férfi állítja: nem evett, és nem ivott az elmúlt 70 évben. Lehetséges ez? Dr. Life--A parlagfű fogyasztása károshttp://www.life.hu/drlife/20170509-a-parlagfu-fogyasztasa-karos-sokan-megis-gyogynovenykent-kezelik.htmlGyomnövény, nem pedig „új gyógynövény” a parlagfű: elfogyasztása károsíthatja az egészséget, mert olyan vegyületeket is tartalmaz, amelyek sejtmérgező hatását korábban már kimutatták. A Szegedi Tudományegyetem kutatói elsőként vizsgálták meg a parlagfű tartós alkalmazásának veszélyeit. Az eredményeiket bemutató cikk 2017 májusában jelent meg a PLoS One tudományos folyóiratban. Dr. LifeThinkstockBeyonce rajongói kiakadtak: plasztikáztatta ajkait a sztár terhessége alatt?http://www.life.hu/drlife/20170508-beyonce-plasztikaztatta-ajkait-a-rajongoi-szerint.htmlBeyoncé egy ártatlan szelfivel hatalmas felháborodást okozott, a rajongói ugyanis azt hiszik, megműttette a száját. Tény, hogy sokkal teltebbnek néznek ki az ajkai, de ne feledjük, hogy a várandósság rengeteg változást eredményez a női testen. Dr. LifeOrigoRodrigo Alves, az élő Ken baba megműtteti a szemét: a vakságot kockáztatjahttp://www.life.hu/drlife/20170508-rodrigo-alves-az-elo-ken-baba-megmutteti-a-szemet.htmlRodrigo Alves számos plasztikai műtéten esett már át azért, hogy ő legyen az élő Ken baba, de még nincs vége. Újabban a szemét akarja megoperáltatni azért, hogy barnából jeges szürkévé váljon a színe. Ezzel a vakságot is kockáztatja, de nem érdekli. Dr. LifeOrigoChloe Khan dereka aggasztóan karcsú: Fotó!http://www.life.hu/drlife/20170508-chloe-khan-irrealisan-keskeny-derekat-csinaltatott.htmlA fiatal szépség bármit megtesz a tökéletes megjelenésért, de talán egy kicsit most túllőtt a célon. Így néz ki most. Dr. LifeOrigoPlasztikai műtét közben halt meg egy fiatal modellhttp://www.life.hu/drlife/20170505-plasztikazas-kozben-vesztette-eletet-egy-modell.htmlMár több tucat beavatkozáson volt túl, de a legutóbbi operáció során komplikációk léptek fel: ez okozta a 23 éves nő halálát. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.