Lerch Istvánról lemondtak az orvosok

Forrás: MTI/Kollányi Péter -
Lerch István
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint ismeretes, január elején mentő szállította kórházba a V' MotoRock zenészét, mivel agyvérzést kapott. Májusban aztán arról számoltunk be, hogy Lerch István már jobban volt, amikor tavasszal újabb vérömleny keletkezett az agyában, így mindent elölről kellett kezdenie, amit hosszú hetek kemény munkájával és a gyógytornász segítségével elért. Most újabb fejlemények érkeztek az állapotáról.

Az ablaknál fekszik, és egész nap csak a fákat nézi, kommunikálni nem tud: ilyen állapotban van jelenleg a V'Moto-Rock zenekar ikonikus zenésze. A felesége dühében osztotta meg a rajongókkal ezt az információt - írja a Bors.

A 63 éves Lerch István január első napjaiban egy családi ebéd közben lett rosszul Forrás: MTI/Kollányi Péter

"Tüdőgyulladása van, ami az utóbbi napokban javult, gyenge, felkelni nem tud. Ellátása kitűnő, az ablaknál fekszik, fákat nézeget, húszpercenként ránéznek, orvos is ellenőrzi mindennap. Az idegsebészeten már két hónappal ezelőtt lemondtak róla. Hosszú még az út. Felesége, Enikő" - írta Lerch Facebook-oldalára az asszony, akinek az őszinte kirohanása sajnos nem önszántából történt, egy hétfői poszt miatt tört elő belőle a szomorú őszinteség.

A zenész oldalára ugyanis hétfőn töltöttek fel egy megható videót, melyben egy bajba jutott kiselefánton segít a csordája. A kisfilmhez azonnal rengeteg hozzászólás érkezett, a legtöbben azt írták, hogy remélik, a szeretet segít majd Istvánnak is, és hamarosan jobban lesz. Volt azonban olyan hozzászóló is (rögtön a harmadik), aki azonnal azt kérdezte:

"Az nagyon dühítő, ha valaki ilyet tesz" - írta erre egy másik hozzászóló, akiknek Lerch István nevében a muzsikus felesége, Enikő válaszolt: "Én tettem, a felesége. Sajnálom, ha ezzel felzaklattam Önt!"

Ezután elszabadultak az indulatok, Lerch István rajongói ugyanis számon kérték Enikőt.

„A nejnek: azért megtévesztő, mert a rajongók azt hiszik, hogy Lerch István annyira JÓL van, hogy elefántos bi.ba.okat oszt meg, ahelyett, hogy az állapotáról tudnánk valami közelebbit."

Lerch István felesége erre ezt a választ írta: "Pedig nagyon egyszerű. István több mint öt hónapja van kórházban, volt, amikor egy petákot sem adtak az életéért. Mutatok neki videókat, üzeneteket, de mivel nem tudja a telefont kezelni, ezért én nyomom meg a gombot helyette. Gondoltam, írok majd néhány sort róla is, de ha ilyen ellenséges üzenetek érkeznek, akkor nem teszem, és a továbbiakban sem fogok semmire válaszolni. Szép napot kívánok! A nej"

A lap megkereste Enikőt is, de Lerch István felesége az ígéretéhez híven elzárkózott a nyilatkozattétel elől.

Update:

Június 17-én az alábbi poszt került ki a zenész közösségi oldalára: "Lerch Istvan FB oldalat az ujsagokban megjelent cikkek, es a FB hozzaszolasok miatt nehany nap mulva megszuntetjuk.Istvan csaladja"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.