Bodrogi Gyula elárulta, hogy miért nem eszik Törőcsik Mari

betegség Törőcsik Mari Bodrogi Gyula
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, miért nem tud táplálkozni Törőcsik Mari. Nem az étvágyával van a baj, ez már biztos. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Törőcsik Mari ismételten kórházba került. A színésznőnek nincs szerencséje, ugyanis az idei évben elég sokat betegeskedett, pedig ő csak arra tud gondolni, hogy újból színpadra állhasson.

A hírek szerint lassacskán javul az állapota, ám az komoly problémát okoz, hogy nem táplálkozik megfelelően, ettől pedig nagyon gyenge. Jordán Tamás azt mesélte, hogy egyáltalán nincs étvágya, és hiába van tisztában az evés fontosságával, mégsem tudja magát rávenni, ezért iinfúzióval táplálják.

Törőcsik Mari nem tud egyedül táplálkozni Fotó: Mudra László - Origo

Most azonban Bodrogi Gyula is megszólalt, aki állítja, hogy nem Mari étvágya az elsődleges probléma:

"Amikor bent vagyok nála a kórházban, akkor azért rá tudom arra beszélni, hogy egyen. Tulajdonképpen az a legnagyobb probléma, hogy az évekkel ezelőtti klinikai halála következtében lebénult az egyik keze. Most ráadásul legyengítette a betegség is, és sajnos emiatt nem tud fogni. Szóval nem az a probléma, hogy nincs étvágya, hanem az, hogy egyedül nem tud enni, képtelen megfogni az evőeszközöket. Ha ott vagyok, akkor természetesen én is segítek neki ebben" - írta meg a Bors.

Csoda, hogy túlélte! Lenyelte a kisfiú a Fidget Spinnerthttp://www.life.hu/drlife/20170614-fidget-spinner-lenyelte-kisfiu.htmlEz az anyuka egy rémisztő sztorit osztott meg a többi szülővel. Kisfia a szájába vett egy játékot, majdnem belehalt. Dr. Life--Kathy Bates titkolta betegségét, de most beszélt a mellrákjárólhttp://www.life.hu/drlife/20170714-kathy-bates-titkolta-rakbetegseget.htmlKathy Bates ügynöke megtiltotta a színésznőnek, hogy rákbetegségéről beszéljen, mert attól tartott, az tönkreteszi a karrerjét. A gyilkos kór azonban ismét megtámadta a színésznőt, és most nem hallgatott: "Nincs mellem" - vallotta őszintén. Dr. Life--Király Viktor rendszeresen jár rákszűrésre http://www.life.hu/drlife/20170713-rendszeres-rakszuresre-jar-kiraly-viktor.htmlKirály Viktorék családjában többen is megküzdöttek már a rákkal, ezért a híres énekesnek is érdemes tudatosan odafigyelnie magára. Dr. LifeOrigoMentővel szállították kórházba Gesztesi Károlythttp://www.life.hu/drlife/20170713-gesztesi-karolyt-mento-vitte-korhazba.htmlGesztesi Károly komoly sérülést szenvedett egy balatoni hotelben: olyan rosszul esett, hogy mentőt kellett hozzá hívni. A szemtanúk szerint azonban, amíg a színész ott pihent, többször is segítséget kellett hozzá hívni. Dr. LifeOrigoTörőcsik Marit mesterségesen táplálják, nem hajlandó ennihttp://www.life.hu/drlife/20170713-torocsik-marit-mestersegesen-taplaljak.htmlSzomorú hírek érkeznek Törőcsik Mariról. Úgy tudni, a művésznő egy ideje már nem vesz magához ételt, infúzióra kötötték.Dr. Life--Schubert Éva utolsó napjairól nyilatkozott barátja: szörnyű kínokkal küzdötthttp://www.life.hu/drlife/20170713-schubert-eva-utolso-napjairol-nyilatkozott-baratja.htmlNéhány napja egy igazi legenda távozott az élők sorából: Schubert Éva hosszú és fájdalmas betegség után hunyt el. Barátai szerint annyit szenvedett már a művésznő, hogy számára megváltás volt a halál. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.