Tóth Gabi seb heg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fiatal énekesnő mindig is bátran és lendülettel élte az életet, de úgy tűnik ennek már a testén is vannak nyomai. 

Vége a nyárnak, és ilyenkor sokan visszaemlékezünk azokra az élményekre, amelyeket az elmúlt hónapokban szereztünk. Így tett Tóth Gabi is, aki az utazások, a bulizás és a fürdőzés mellett a nyáron szerzett hegeiről is mesélt.

A frissen kiposztolt fotóján Gabi jobb lábát láthatjuk, amelyen kisebb-nagyobb hegek éktelenkednek. Kiderült, hogy az elmúlt időszakban több sebet is szerzett, például vitorlázás közben vagy a Szent György-hegyen.

Állítása szerint ő kifejezetten szereti ezeket a sebeket. Talán azért, mert emlékeztetik a szép élményekre? Végülis van benne valami, bár a pillanatok megörökítését kevésbé fájdalmasmódon is megtehetjük, például fényképek formájában.

A fotót közel 2000 ember kedvelte, de többen is megkérték a 29 éves szépséget, hogy vigyázzon jobban magára.

Tóth Gabi egy szál bikiniben szexizik: Fotó!

Mostanában láthattunk néhány bikinis fotót a sztárról, aki nemrég tért haza a családi nyaralásból. Horvátországban pihentek egy hetet a szüleivel, és a testvérével, Tóth Verával. De úgy tűnik, hogy Gabi tovább szeretné élvezni a nyarat, ezért most egy villányi boros pincéből jelentkezett be: Fotó!

Olyan ritka rendellenességgel született Katie Renfroe, hogy még neve sincs betegségénekhttp://www.life.hu/drlife/20170901-ritka-rendellenesseggel-szuletett-katie-renfroe.htmlA kilencéves Katie Renfroe olyan betegséggel született, ami az orvostudomány számára nem is létezik: túlnövekedett az agya és az egész feje, a tünetei összességére pedig egyszerűen nincsen még elnevezés.Dr. Life--Rohammentő vitte kórházba Zana Józsefethttp://www.life.hu/drlife/20170901-zana-jozsefet-rohammento-vitte-korhazba.htmlNincs túl jól az utóbbi hónapokban Zana József, Ganxsta Zolee édesapja. Megoperálták a gerincét és a visszereit, nemrégiben pedig annyira rosszul lett, hogy rohammentőt ellett hívni hozzá. Dr. LifeOrigoHatalmas daganatot műtöttek ki Cintulából, azaz Keresztes Tiborbólhttp://www.life.hu/drlife/20170831-hatalmas-daganatot-mutottek-ki-cintulabol.htmlA lemezlovast sem kerülték el a gondok, nemrég egy komoly szívműtéten esett át, de ez nem minden. Keresztes Tibort, azaz Cintulát korábban daganattal is műtötték. Dr. Life--Rákos daganattal küzdött Csupó Gábor nagy fia http://www.life.hu/drlife/20170831-csupo-gabor-nagy-fia-rakos-beteg-volt.htmlA híres filmes, Csupó Gábor kendőzetlenül mesélt élete egyik legnehezebb időszakáról, amikor a nagyobb fia, Jarrett, rákos betegséggel küzdött. Dr. LifeFotó: Mudra László - OrigoVesehomok miatt került kórházba Erdei Zsolt: Videó! http://www.life.hu/drlife/20170830-korhazba-kerult-vesehomok-miatt-erdei-zsolt.htmlŐszintén mesélt az elmúlt időszak nehézségeiről Erdei Zsolt. Kiderült, hogy nem csak az újszülött kisfia, hanem ő maga is kórházba került. Dr. LifeOrigoKulcsár Edina megmutatta smink nélküli kipattogzott arcát - Fotó!http://www.life.hu/drlife/20170829-kulcsar-edina-megmutatta-smink-nelkuli-kipattogzott-arcat.htmlKulcsár Edina nem fél megmutatni apró tökéletlenségeit, most éppen a smink nélküli arcát tette közzé, nem éppen a legjobb állapotában: megmutatta, milyen, amikor megtámadják a hormonok! Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.