Még nem játszhat Cserhalmi György, nem épült fel teljesen

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
műtét színház Cserhalmi György
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Cserhalmi György gerincműtéten esett át, de még most sem épült fel teljesen. Hiába számítottak rá a színházakban, sajnos még nem tud játszani.

Még áprilisban derült ki, hogy Cserhalmi György komoly műtéten esett át: a gerincét kellett megoperálni. A beavatkozást a debreceni klinikán végezték, a művész saját estjeit azonnal lemondták. Abban azonban bíztak, hogy őszre a rehabilitáció segítségével mér színpadra tud állni, de sajnos úgy néz ki, még egy darabig nélkülözniük kell Cserhalmi Györgyöt a nézőknek. A Nemzeti Színház Bánk bán című darabjában sem lesz látható.

Cserhalmi György még nem állhat színpadra Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Valóban nem szerepelek ebben a darabban, de nem szeretek pletykálni. Én csak élem az életem" - mondta a Blikknek Cserhalmi György. A Nemzeti Színházt is megkereste a lap, ők is a színész egészégi állapotára hivatkoztak.

Cserhalmi György jelenlegi egészségügyi állapota nem teszi lehetővé, hogy folyamatos fizikai megterhelésnek legyen kitéve,

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.