Novák Hunor élő adásban vett be egy egész doboznyi homeopátiás altatót

Forrás: Dr. Novák Hunor -
homeopátia Novák Hunor altató
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Novák Hunor sok tudóssal és civillel együtt már egy jó ideje küzd a homeopátia ellen, de még mindig vannak olyan orvosok, akik kiállnak mellette. Novák Hunor élő adásban próbálta bebizonyítani, hogy nincs hatása: egy egész dobozzal vett be a legerősebbnek titulált homeopátiás altatóból.

Rengetegen küzdenek a homeopátia ellen, Dr. Novák Hunor is, de hiába a tudományos állásfoglalások, vannak olyan orvosok, akik még mindig kitartanak az ilyen készítmények mellett. A témában kiadott legfrissebb tudományos közlemény szerint pedig nemcsak, hogy nem használ, még árthat is, ha homeopátiával kezelnek egy beteget. Ennek apropóján hívták meg a Mokkába Dr. Novák Hunort egy homeopata orvossal együtt. dr. Gelléri Juliannát viszont nem ingatta meg hitében a tudomány álláspontja, Dr. Novák Hunor pedig próbálta sajátosan bebizonyítani, hogy nincs hatása ezeknek a készítményeknek.

Egy doboznyi homeopátiás altatót vett be élő adásban Forrás: Dr. Novák Hunor

"Semmilyen betegség kezelésében és megelőzésben nincs helye a homeopátiának" - ezt az álláspontot tartja továbbra is Novák Hunor, most pedig az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének szerdán kiadott közleménye is ezt támasztja alá.

Gyakorlatilag ez egy hókuszpókusz, a vizezett vizet adják el jó pénzért.

Vágó Istvánék is kipróbálták már ezt a módszert, a céljuk is ugyanez volt.

"Ugyanez volt a célunk a 2011-es demonstrációnkkal. Akkor a Szkeptikus Társaság tagjai és néhány szimpatizánsa egy teljes doboznyit szedett be egy-egy gyógyszerként regisztrált, homeopátiás szerből. Elgondolásunk alapja az volt, hogy ha valóban van hatóanyag ezekben a készítményekben, akkor a túladagolásuk nagy valószínűséggel káros. De egyikünknek se lett baja, senkit nem kellett kórházba szállítani" - mondta a Borsnak Vágó.

Torzszülött kisbabán szörnyülködik egész India http://www.life.hu/drlife/20170921-ful-es-orr-nelkul-szuletett-egy-gyermek-indiaban.htmlDöbbenetes sokk érte az indiai családot, mikor meglátták a szörnyszerű kisbabájukat... Dr. LifeThinkstockHogyan hat a személyiségedre a menstruáció? - Kvíz http://www.life.hu/drlife/20170814-hogyan-hat-a-szemelyisegedre-a-menstruacio.htmlMindannyiunk személyisége megváltozhat picit arra az időszakra, amikor menstruálunk. Néhányunk gyermeki boldogsággal habzsolja a jégkrémet, néhányunk pedig minden szóra azonnal felkapja a vizet. És vannak azok a szerencsések, akiknek ezek a napok is olyanok, mint az összes többi. Töltsd ki a kvízünket és kiderül, hogy melyik közé tartozol. Dr. LifeOrigoPollenallergiások ezt ne egyétekhttp://www.life.hu/drlife/20170920-etelek-amiket-kerulni-kell-ha-pollenallergias-vagy.htmlHa valaki allergiától szenved, akkor érdemes odafigyelnie az étkezésére. Bizonyos gyümölcsök, zöldségek fogyasztása nem ajánlott, mert reakcióba lépnek a szervezettel. Dr. LifeThinkstockNemátalakító műtétre készül az élő Ken baba, vagyis Rodrigo Alveshttp://www.life.hu/drlife/20170920-nematalakito-mutetre-keszul-rodrigo-alves.htmlRodrigo Alves műtétek tucatjain esett át, hogy minél jobban hasonlítson egy Ken babára, de kezdi megelégelni a férfilétet. Azon gondolkozik, hogy megszabadul a péniszétől, és nőként, vagyis Barbie-ként folytatja majd az életét. Dr. LifeOrigoTöbb évvel a menopauza után, 47 évesen lett terhes egy nő http://www.life.hu/drlife/20170920-47-evesen-a-menopauza-utan-esett-teherbe-egy-no.htmlDöbbenetes orvosi esetre derült fény. Senki nem gondolta, hogy ez lehetséges. Dr. Life--Baleset érte Budapesten Jennifer Aniston férjét, Justin Theroux-thttp://www.life.hu/drlife/20170920-justin-theroux-budapest-baleset.htmlBudapesten szenvedett balesetet Justin Theroux, Jennifer Aniston férje. A színész Ellen DeGeneres show-jában mesélte el, mi történt vele.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.