Biblioterápiával a drogfüggőség ellen – Interjú egy pszichiáterrel

2017.09.27. 18:00

A marihuána és a party drogoknak nevezett szerek mellett, szinte havonta dobnak piacra újabb és újabb kábító hatású szereket. A dizájner drogok és társaik veszélye nem csupán a kedvező árukban rejlik, összetevőiket folyamatosan változtatják, így hatásuk kiszámíthatatlan. Több olyan kábítószer is forgalomban van, ami rendkívül gyorsan leépíti a szeret használó testét és elméjét. Félő belegondolni, hogy mi lesz, ha Magyarországra is elér az az újfajta, pszichoaktív kábítószer, mely ötvenszer erősebb a heroinnál, és Angliában, valamint Amerikában tízezrével szedi az áldozatait.

A függőségből azonban van kiút.

A Nyírő Gyula Kórház Addiktológiai osztályán, keskeny folyosó végén, zárt ajtó mögött bújik meg Dr. Nagy István Miklós világa. Vörös fotelek, kis dohányzóasztal, vitrines szekrény, no meg könyvek az ablakpárkányon, a sarokban felhalmozva, az asztal alatt... az ember nem ezt várná egy addiktológus-pszichiáter szobájától. Ám, maga a doktor úr sem szokványos fehérköpenyes, komoly hangvételű orvos. Kockás ingében, kedvesen fogad minket. Egyből a könyvekre és azok jótékony hatására terelődik a szó, ugyanis biblioterápiával segíti függőségben szenvedő betegeit.

Dr. Nagy István MiklósFotó: Mudra László/Origo
Dr. Nagy István Miklós
Nagyon nehezen emészthető információ az, hogy hát, rohadt nagy baj van. Nem te vagy az úr a saját életedben, hanem az anyag, vagy az alkohol, vagy a gyógyszer, vagy az akármicsoda. Ott aztán tényleg egy ijesztő felismerés, hogy nem az vagyok, akinek hittem magam. Akkor ki is vagyok én tulajdonképpen? Itt tudnak segíteni a könyvek. Saját magának kell megfogalmazni, hogy ez és ez vagyok, innen jöttem, oda tartok.

Mit jelent a gyakorlatban a biblioterápia?

Dr. Nagy István Miklós: A terápia első része nyilván az, hogy a kliens elolvassa, magáévá teszi a könyvet, a második része pedig a megbeszélés. Itt jön elő, hogy ez egy terápia lesz, nem pedig házi feladat.

A biblioterápia egy kiegészítő terápia. Az a törekvés, hogy célzottan, az adott életszakasznak, élethelyzetnek, problémának megfelelő könyvet kapjon a kliens, ami vagy megoldást ad, vagy csak körbejárási lehetőségeket mutat meg a számára. „Mi az, amire nem gondoltam, jé, hát erre se, meg erre se, nahát, tényleg!" Sok olyan eset is van, amikor nem a kész megoldások kellenek, hanem egyszerűen néha csak annyi, hogy legyenek szavak, amikkel elmondja, hogy mi is az, amiben van. Könnyebb, hogy tudja azt mondani, „Hát igen emlékszik doki, hogy abban a könyvben el kell felejtenie az emlékeit, különben nem jut haza, de hogyha nem emlékszik, akkor mi legyen, és ott volt, hogy a barátok azok azért vannak, hogy ebben is segítsenek, és jé, a barátok meg a közösség az erre is használható". Akkor vannak szavak, amikkel az érzéseit meg tudja fogalmazni. Mi az, ami benne van,
mi az, ami feszíti, ami mozgatja.

Fotó: Mudra László/Origo

A biblioterápia egy stratégiai játék; vannak elsődleges, másodlagos, harmadlagos céljai. A fő célja, hogy jól érezze magát a kliens, hogy valamivel előrébb legyen az életében, mint azelőtt volt.  

Milyen függőségek esetén alkalmazható a biblioterápia?

Dr.NIM.: Gyakorlatilag bármelyiknél. Volt szexfüggő is az osztályon, de a legtöbben azért valamilyen kémiai függőség miatt van itt. Vagy az alkohol, vagy a nyugtatók, vagy valamilyen kábítószer. Rigó Péter kollegám mondta; A drog helyett nincs semmi, a drog van valami helyett. Azt kell megtalálni, ami helyett van. Amikor drogot használ, a tízedik és a századik kérdésre is ugyanaz az egy válasza van, a szer. Nagyon nehéz megtanulnia, hogy 100 felmerülő kérdésre, neki kilencven valahány különböző választ kell találnia.

Mindegyik kérdésre van jobb válasz, mint az alkohol, vagy a kábítószer.

Ki vehet részt ezen a terápián?

Dr.NIM.: Ha nincsenek kizáró okok, mint az aktív pszichotikus állapot - amikor olyan tudatzavara van, hogy nem tud olvasni, vagy nem érti meg, amit olvas, félreértelmezi - a diszlexia, a kezelés elutasítása, vagy a „nem is kell nekem ehhez orvos, én megoldom ezt egyedül" hozzáállás, akkor lényegében bárki.
Amikor először beszélgetek egy klienssel, meg szoktam kérdezni, hogy szokott-e olvasni, mi volt az, ami lekötötte, miért hagyta abba, el tudja-e képzelni, hogy újra elkezdje, és, ha igen, akkor megpróbáljuk. Keresek valami olyat, amiről úgy gondolom, hogy neki való.

Fotó: Mudra László/Origo

Mik a kedvenc könyvei, amiket a terápia során használ?

Dr.NIM.: Murakami Haruki, aki megtévesztően könnyűnek tűnik, de a vége felé nagyon be tudja rántani az embert. Neil Gaiman is beleszokott azért még kerülni, vagy China Miéville, akit nagyon szeretek, és aki olyan mesteri módon bánik a szavakkal ,és olyan jól tudták lefordítani magyarra, hogy az magában egy csodálatos dolog. Nagy kedvenc még Orson Scott Card Végjáték című könyve, ami tulajdonképpen a felnőtté válásról, a felelősség vállalásról szól. De szeretem Philip K. Dick könyveit. A Kamera által homályosan című regényében például magáról az anyagról semmit sem tudunk meg, csak azt, hogy milyen a megvonása.

De van másfajta irodalom is. Az ismeretterjesztő és a szakkönyv között van például Bruce Parry A ketrecbe zárt fiú című könyve. Egy gyerekpszichiáter visszaemlékezései, aki bántalmazott gyerekekkel foglalkozott. Annak ajánlom, akinél úgy érzem, hogy ez az ő egyik fő problémája, amin nem tud túllépni.

Van olyan könyv, amivel általában kezd?

Dr.NIM.: Kettő, három ilyen van. Az egyik egy kedves barátom könyve Tristan de Luca álnéven írta Hüse Lajos, Inferno: Az Armageddon elmarad, ami egy ifjúsági regényhez hasonló, olvasmányos könyv. Megjelenik benne a bizalom, a barátság, az emberi kapcsolatok, a célok. Az, hogy hajlandóak vagyunk-e áldozatokat hozni azért, amit el akarunk érni, megéri-e az az áldozat, vagy nem. Nagyon jól lehet azonosulni a főszereplőkkel, és jó velük azonosulni. A másik, amivel szoktam kezdeni az Theodore Sturgeon Több mint emberi. Az tényleg egy csodálatos könyv. 1953-ban írta, abban az évben jelent meg a gestaltpszichológia első komoly könyve. Ő ezt a pszichológiai irányzatot írta le olvasmányos formában.

Mindkettő jól használható, a bizalomról, a közösségről szól. Arról, hogy ha egyedül érzem magam, akkor annak vajon mi lehet az oka. Biztos, hogy egyedül vagyok, vagy csak nem hallom, hogy ott vannak körülöttem a többiek? Nem értem el azt a szintet, hogy ők hajlandóak legyenek velem együtt lenni, vagy én nem vagyok még elég érett arra, hogy annak a közösségnek a része legyek?

Fotó: Mudra László/Origo

Lehet rossz könyvet a kliens kezébe adni?

Dr.NIM.: Szeretném azt mondani, hogy nem, de valószínűleg azért van olyan, ami akkor és ott, abban az élethelyzetben nem neki szól, aminek az üzenetét félreérti. Tehát van benne felelősség, de a klienseknek általában jó érzékük van, és ami nem nekik való, azt nem is fogják tudni végigolvasni. A Bajnokok reggelijében is ez jelenik meg; „Na, mi az élet értelme? Nesze. Elolvassa a Teremtő levelét, hogy ezek mind robotok..." Szóval igen, lehet ártani.

Kurt Vonnegut, Bajnokok reggelije

Dwayne Hoover kezébe kerül egy könyv, melyben a Teremtő szól az olvasóhoz. Elmondja, hogy körülötte mindenki robot, egyedül csak ő ember. Hoover labilis pszichés állapota miatt nem képes felfogni, hogy ez az egész csak egy fikció, és őrült ámokfutásba kezd. – a szerk.

A terápia során tehát a könyvek megadják a kliensnek azt a fajta felismerést, amiért ő például a szerekhez nyúlt, majd innen lehet továbbvinni, hogy megtalálja a megfelelő közösséget?

Dr.NIM.: Igazából együtt zajlik a kettő. Az, hogy felismerem, hogy mi hiányzik, mi az, ami kell, mi az, ami ezt be tudja tölteni, az nem két különálló, párhuzamos folyamat. Valahogy együtt mennek, összefonódva. Amit próbálok mindenkivel megértetni, hogy ne azzal kezdje, mi okozta a függőségét. Amikor valaki kikerült a gödörből, és biztonságban van, akkor vissza lehet nézni. De amíg mászás közben hátrafelé forog, egyrészt visszacsúszik, másrészt pedig csak a gödör falát látja - így nincs értelme nézelődni. Jussak ki belőle, és akkor a következő kérdés lehet az, hogy mi miatt kerültem oda le.

Fotó: Mudra László/Origo

A cél az, hogy a függőség megszakadjon?

Dr.NIM.: A szerhasználat maradjon abba. Megszakadt, kigyógyult függőség? El szoktuk kergetni ezeket a képzeteket. Aki meg akar gyógyulni, az nem jó helyen jár. Itt még senki sem gyógyult meg. Sokan abbahagyták, sokan józanodtak, sokan folytatták józanul tovább, de azok közül egyik se gondolta, hogy meggyógyult. Aki meggyógyult, az vissza is csúszott egyből.

A józanságnak is meg vannak a feltételei, hogy mikortól gondolhatja magát annak. Azt gondolom, hogy onnantól kezdve józan valaki, amikor boldog benne. Amíg ez egy feladat, az nem józanság.

Mennyi ideig tart a biblioterápia? Mikor mondható sikeresnek?

Dr.NIM.: Részben a könyvespolc határolja be, részben az olvasási sebesség, részben pedig az itt létnek az ideje, ami nem több 2-3 hónapnál. Van olyan, hogy levelező kapcsolatban maradunk, ajánlok neki könyveket, de ez már nem a terápia része, ez amolyan könyvtáros működés.

A függőségnek nem a szer nem használata az ellentéte, hanem a közösségben lét.

Fotó: Mudra László/Origo

Elég sokáig azt tartották, hogy igen, a kábítószerek iszonyatosan addiktívek – ezt erősítették a patkánykísérletek is. Egészen addig ez volt az álláspont, amíg rá nem jöttek, hogy az ok, a különtartásban, az egymástól való elzártságban rejlik. A patkányok az emberhez hasonlóan nagyon szociális lények. A Patkány vidámpark kísérletben, berakták őket egy játszóparkban, ahol ötvenen voltak együtt, kétszobányi ketrecben, volt játszórész, közösségi tér, hely, ahová elbújhatott, aki akart, de az idő nagy részét együtt töltötték , ahogy azt a normál élőhelyükön teszik. Ott hiába volt szabad hozzáférés bármiféle szerhez is, nem kezdték el használni. Sőt, a dolognak az volt a szépsége, hogy amikor a közösségbe bekerült egy szerhasználó patkány, egyre kevésbé ment oda a szert tartalmazó itatóhoz, egyre kevesebbet fogyasztott belőle, és egyre többet vett részt a közösség életében.

Ez az, amit mi is mondunk itt, hogy a közösségbe való visszahelyezkedés az, ami terápiás hatású lehet. Amíg nem a közösségbe való visszatalálás a vége, addig muszáj lesz valamit találni, egy másik függőséget, amit odateszek a helyére, mert a lyuk ott van. Amikor megtalálom, hogy milyen is ez a lyuk, milyen a formája, mi az a közösség, az a társaság, ami ezt pont betölti, akkor nem lesz arra a szerre szükség.

Fotó: Mudra László/Origo

Mennyire hálás ez a munka?

Dr.NIM.: Nagyon. Vannak, akik időnként visszajönnek és jeleznek, hogy épp hol tartanak. Ez nagyon sokat jelent. Nemrég hívott fel egy volt betegem, hogy „Héj doki, tudja, hogy tíz évesek vagyunk?" Akkor volt épp 10 éve, hogy bekerült az utcáról úgy, hogy se igazolványa, se semmije nem volt, csak gennyező sebek a lábán. Aztán megcsináltatta a személyit, a lakcímkártyát, a jogosítványt, most egy OKJ-s képzésre jár, mellette állandó munkája van, és éli az életét. Ő az egyik, akinek baromi hálás vagyok azért, hogy ott lehettem, amikor elindult, és tudtam neki segíteni benne.

Dr. Nagy István Miklósdrogpszichiáteraddikcióaddiktológuskábítószerfüggőség