Elveszítette ikerbabáit Köllő Babett, színésznő

Forrás: Instagram/Köllő Babett -
Köllő Babett vetélés Feleségek luxuskivitelben
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Köllő Babett nevét mára egy ország megismerte. Bár színésznőként keresi a kenyerét, a média mégis a Feleségek luxuskivitelben című műsor alatt figyelt fel az élesnyelvű luxusfeleségre, akiről azóta számos információ került napvilágra.

"Három éve nyáron teherbe estem, ráadásul ikrekkel. A sors fintora, hogy nem sokkal előtte kaptam egy filmszerepet, amit ezért visszamondtam. Aztán a 12. hét utáni genetikai vizsgálaton kiderült, hogy nagy a baj. Már ott tudni lehetett, hogy ez így nem lesz jó" - mesélte őszintén a Blikknek a sztár.

Feleségek luxuskivitelben: Köllő Babett elvesztette ikerbabáit Forrás: Instagram/Köllő Babett

"Nem volt jó az ikrek vérellátása, egymástól vették el, és én is rosszul voltam. Az orvos azt mondta, hogy tizenhét százalék esély van arra, hogy mind a hárman túléljük ezt a terhességet. Andrással tanakodtunk, és igen, az abortusz is szóba jött, de a természet végül maga rendezte ezt... ezt a tragédiát. Utólag bánom, hogy közvetlenül utána nem vágtunk bele egy újabb babaprojektbe. Bár tudom, hogy most sem lenne késő szülni, de férjemnek, Andrásnak hagynék pár nyugalmas évet, Milla lányunk így is ad elég feladatot. Persze a férjem rám bízza a gyerekkérdést. Azt mondja, ha én szeretnék, akkor nagyon boldogan vállalja, de ha nem akarok, akkor elfogadja."

Megszólalt az X-faktort feladó versenyző, Krisztiánhttp://www.life.hu/sztarok/20171011-megszolalt-az-x-faktort-felado-versenyzo.htmlA mai X-Faktor sajtótájékoztatón derült ki, hogy Radics Gigi csak két fiú mentoráltjával indul neki az élő shownak: harmadik versenyzője, Krisztián egy nappal korábban feladta a versenyt. TV + SztárokOrigoDemi Lovato az öngyilkosságot fontolgatta: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171011-demi-lovato-az-ongyilkossagot-fontolgatta-video.htmlDemi Lovato sikeres amerikai világsztár, akiért milliók rajonganak. Ő mégis egykor az öngyilkosságot fontolgatta. TV + Sztárok--Bréking! Radics Gigi egyik mentoráltja feladta a versenythttp://www.life.hu/sztarok/20171011-radics-gigi-egyik-mentoraltja-feladta-a-versenyt.htmlRadics Gigi a fiúk csapatát kapta, majd kiválasztotta azt a három versenyzőt, akit az élős show-ba visz magával. Ám a három fiú közül csak kettő léphet fel hétvégén...TV + SztárokOrigoTökéletes képet posztolt Bódi Sylvi: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171011-tokeletes-kepet-posztolt-bodi-sylvi-foto.htmlBódi Sylvit ezúttal irigyeljük, de nagyon. Ezért.TV + SztárokAmbrus Attila többeket el akart tenni láb alól: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171011-ambrus-attila-tobbeket-el-akart-tenni-lab-alol-video.htmlGarami Gábor PotyaUtas című műsorában mesélt Ambrus Attila, aki többek között arról is valott, hogy volt egy fekete listája, amin több ember neve is szerepelt...TV + SztárokOrigoElhagyta felesége a szexéhes világhírű filmes producert, Harvey Weinsteinthttp://www.life.hu/sztarok/20171011-elhagyta-felesege-a-szexehes-vilaghiru-filmes-producert.htmlBombaként robbant a hír, hogy a világ egyik leghíresebb filmes producere, Harvey Weinstein számos nőt zaklatott szexuálisan. Felesége is elhagyta. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.