Pikkelysömör: az alattomos bőrbetegség, ami még mindig bujkálásra készteti az embereket

Forrás: Shutterstock -
bőrbetegség pikkelysömör
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még ma is sok tévhit él az emberekben a pikkelysömörről. Az egyik ilyen, hogy fertőző-e ez a bőrbetegség. Vannak, akik speciális diétával és öngyógyítással próbálják meg kezelni a tüneteket, pedig a legfontosabb, hogy időben szakorvoshoz kerüljön a beteg.

A pikkelysömört gyakran összekeverik más bőrbetegséggel, vagy nem ismerik fel otthon. Pedig könnyen diagnosztizálható betegségről van szó a jellegzetes bőrtünetei alapján. "Típusos esetben a jellegzetes testtájakon (könyök, térd, deréktáj, hajas fejbőr) hámló, gyulladt foltok alakulnak ki. Ezen kívül a körmökön is jelentkezhetnek jellegzetes tünetek (pontszerű behúzódások, sárgás elszíneződés, barázdák, súlyos esetben a körömlemez megvastagodása), amelyek segítik a diagnózis felállítását. Vannak olyan esetek, amelyek valóban összetéveszthetők más bőrbetegségekkel, de gyakorlott szakorvos azért általában könnyedén megállapítja a diagnózist. Végső esetben, szükség esetén szövettani vizsgálat is végezhető" - mondja dr. Holló Péter PhD egyetemi docens, a Magyar Dermatológiai Társaság vezetőségi tagja, a Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati, és Bőronkológiai Klinika Psoriasis Centrumának vezetője. A pikkelysömör kialakulásáról mára már nagyon sok ismerettel rendelkeznek a szakorvosok. "A legfontosabb a genetikai hajlam, mely több gén érintettségét jelentheti. Minél több érintett közülük, annál súlyosabb a betegség lezajlása. Fennálló genetikai hajlam esetén pedig az immunrendszer közvetíti a gyulladást a szervezetben a két érintett szervrendszerbe: a bőrbe és az ízületekbe. Nagyon fontos, hogy számos egyéb betegség provokálhatja, beindíthatja a pikkelysömörös tünetek kialakulását" - folytatja a szakember.

Pikkelysömör a kézfejen Forrás: Shutterstock

Számos tévhit él azonban a pikkelysömörrel kapcsolatban, amelyeket nagyon fontos eloszlatni. Az egyik leggyakrabban felmerülő ilyen kérdés a betegség fertőző voltának kérdése.

A pikkelysömör nem fertőző betegség, a vele élők nyugodtan mehetnek közösségbe, uszodába, strandra.

A pikkelysömörben szenvedők számos más társbetegséget is tapasztalhatnak magukon. "A kísérő betegségek közül a leggyakoribbak a metabolikus szindróma összetevői: a cukorbetegség, a magas vérzsírszint, a szív- és érrendszeri megbetegedések. Mindezek azt eredményezik, hogy a súlyos pikkelysömörrel élők várható élettartama mintegy 4-5 évvel rövidebb, mint a betegségben nem érintett populációé" - magyarázza dr. Holló Péter, és kiemeli, hogy a bőrbetegség bármely életkorban kialakulhat, de alapvetően két típusát különítik el. "A fiatalkori, amely általában súlyosabb lefolyású, kifejezettebb ízületi érintettséggel jár. A felnőttkori pikkelysömör lényegesen később jelentkezik, és általában enyhébb lefolyású."

A pikkelysömör kezelésére számos lehetőség áll manapság rendelkezésre. "Ezen lehetőségek birtokában azt mondhatjuk, hogy ma a pikkelysömörös betegek túlnyomó többsége már mentessé vagy közel tünetmentessé tehető, és hosszú távon jó állapotban tartható. Enyhe esetben helyi, kenőcsös kezeléseket alkalmazunk. Kiváló hatású lehet a természetes vagy mesterséges körülmények között végzett fénykezelés is. Középsúlyos vagy súlyos betegség fennállása esetén szisztémás gyógyszerek választandóak.

Súlyosabb esetekben gyógyszeres kezelés is szóba jöhet Forrás: Shutterstock

mely mára a széles körben alkalmazott leghatásosabb célzott kezelésnek tekinthető." A szakorvos szerint a legfontosabb, hogy bármilyen egyéb fennálló betegséget észlelünk, azt szintén kezelni kell, hiszen ezek áttételesen provokálhatják a pikkelysömört.

Miután hazánkban is sok ember érintett a pikkelysömörben, számtalan próbálkozás volt és van ma is, melyek házilagos praktikáknak minősülnek. "A legrosszabb természetesen az, ha a beteg befelé fordul, bujkál, szégyenkezik, és emiatt nem megy el orvoshoz, és nem történik semmilyen kezelés. Számos egyéb olyan eljárás van ugyanakkor, melyek orvosilag nem elfogadhatóak vagy nem megalapozottak, és ezek a jól bevált orvosi kezelések lehetőségétől fosztják meg a pácienseket. Tévhit, pedig gyakran kerül terítékre a kérdés, hogy egységes valamilyen diétával a pikkelysömör karbantartható. Ha valakinek valami olyan bélrendszeri vagy anyagcsere-betegsége van, amit diétával kell kezelni, akkor az segíthet a pikkelysömörön is. Önmagában pikkelysömörös diéta nem létezik."

Hírességek, akik súlyos szembetegséggel harcolnakhttp://www.life.hu/drlife/20171021-sztarok-komoly-szemproblemaval.htmlMila Kunis egy operációnak köszönheti, hogy újra lát, míg pusztán a véletlenen múlt, hogy a The Walking Dead egyik főszereplője nem vakult meg végleg egy balesetben. Dr. Life--Zárt ajtók mögött: királynők és hercegnők nőgyógyászati betegségeihttp://www.life.hu/drlife/20170925-uralkodok-nogyogyaszati-betegsegei.htmlA brit királyi család hölgy tagjait sem régen, sem most nem kímélték a nőgyógyászati betegségek. Volt, aki a szülésnél került életveszélyes állapotba, más öregkorában élt meg szörnyű kínokat, melyeket az orvosok sem tudtak segíteni. Dr. Life--Intim fertőzések: még a székrekedéstől is felborulhat a hüvelyflórád egyensúlyahttp://www.life.hu/drlife/20170927-intim-fertozesek-ezeket-tuti-nem-tudtad.htmlAz intim fertőzéseknél a megelőzés a legfontosabb, mégis sokan elkövetik azt a hibát, hogy a gyakori hüvelyöblítéssel a savas pH-t lúgos irányba tolják el, és már meg is történt a baj. Mivel lehet akkor megelőzni az égő, viszkető érzést és a kellemetlen folyásokat? Milyen étrendet érdemes követni, és egyáltalán mi az, hogy „jó” és „rossz” mikrobák? Egy téma, amit nem lehet eleget ismételni, a fiataloknak pedig nem lehet elég korán elmondani. Dr. LifeOrigoKínok között: feleslegesen operálták le ennek a nőnek a melléthttp://www.life.hu/drlife/20170922-fertozesek-es-szornyu-borbetegsegek-miatt-leoperaltak-a-mellet.html„Úgy nézett ki, mintha a testemet valami belülről felfalná" - ezt June Pecce mondta, aki egy rutin-szűrővizsgálat után 4 héttel már az életéért küzdött, mert egy rejtélyes betegség miatt elhalt a mellén a szövet. Dr. LifeOrigoVan olyan kerekesszékes, aki évekig nem jön ki az otthonábólhttp://www.life.hu/drlife/20170922-kerekesszekesek-elete-a-rehabilitacio-utan.htmlBalesete előtt még elfordította a fejét, ha meglátott az utcán egy kerekesszékest, ma Csángó Dani az egyik élharcosa annak, hogy a lehető legtöbb platformom elinduljon egy párbeszéd a fogyatékossággal élők és a nem fogyatékos emberek között. Dr. LifeOrigoTo The Bone - egy film az anorexiáról, ami más, mint a többihttp://www.life.hu/drlife/20170920-ilyen-film-meg-nem-keszult-az-anorexiarol.htmlEz a film nincs leöntve a szokásos hollywoodi sziruppal. Nem bűnbakokat keres, hanem egy történetet, egy előzményt, egy mélypontot mutat be. Egy tehetetlen szülőt, egy sérült fiatal nőt és a környezetét. A főszerepet pedig a korábban anorexiában szenvedő színésznő, Lilly Collins vállalta el. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.