Norovírus: a tél legalattomosabb gyomorbetegsége

hányás betegség norovírus téli betegség hasmenés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A norovírus rendkívül erős hasmenéssel, és hányással járó vírusos megbetegedés, ami ellen szinte csak egyetlen védekezési forma ismert. Eláruljuk, hogy melyik a leginkább veszélyeztetett korosztály, ahogyan azt is, hogy miért kell mondókát szavalni a kézmosás alatt.

Az őszi, téli hidegben az egyik legveszélyesebb gyomorbetegséget a norovírus okozza. A tünetek között szerepel a hirtelen fellépő hasmenés, az erős betegségérzés, általános gyengeség, hányinger, láz, gyomorfájdalom, fejfájás, láz és görcsök. A betegség nagyon hamar leteríti a lábáról a beteget, és legalább 3-4 napra szükség van, míg a tünetek enyhülnek, az ember állapota javulni kezd.

A norovírus tünetei közt szerepel a hirtelen fellépő hasmenés, általános gyengeség, hányinger, láz, gyomorfájdalom, fejfájás és láz is Forrás: Shutterstock

Ennek ellenére, a norovírus sokáig ott marad a gyomrunkban és a beleinkben!

Ráadásul egy gyorsan terjedő, erősen fertőző betegségről van, aminek a legkritikusabb időszaka az első 48 óra a megfertőződés után. Azt tanácsolják a szakorvosok, hogy a javulás után, sem árt még néhány napig kerülni a szilárd táplálékot, az ingerelt állapotban lévő gyomor- és bélnyálkahártya ugyanis ilyenkor könnyebben tud regenerálódni. Ha visszatérhetünk a szilárd ételekhez, ne terheljük meg a gyomrunkat. A fertőzés utáni egy hétben főtt rizs, főtt krumpli, nem fűszeres csirke-, vagy zöldségleves fogyasztását javasolják.

A télen hódító norovírusra nem hat az antibiotikum, így az egyetlen gyógymód, ha lelassítunk, átvészeljük és kipihenjük, amíg a tünetek enyhülnek. A hányás és az erős hasmenés miatt, jelentős folyadékveszteségen megy át a szervezetünk. Ezt pótolni kell, amire a legjobb a sima víz és a tea.
Azonkívül, hogy télen a leggyakoribbak az ilyen jellegű megbetegedések, azt is fontos tudni, hogy a leginkább veszélyeztetett helyek: az iskolák, óvodák, kórházak és az idősek otthonai.

A télen hódító norovírusra nem hat az antibiotikum, így az egyetlen gyógymód, ha lelassítunk, és sok vizet fogyasztva kipihenjük a betegséget Forrás: Shutterstock

A vírust általában egyik ember adja tovább a másiknak, például koszos kézzel fog meg kapaszkodót a buszon, vagy egy tányért a menzán. De terjedhet cseppfertőzéssel is.

A legjobb, és talán egyetlen védekezés, a hosszú, alapos szappanos kézmosás. A kézfertőtlenítő bizonyos esetekben hatásos, de mivel nem pusztítja el ezeket a vírusokat, így annak használata nem nyújt védelmet. A szakemberek figyelmeztetnek, hogy a kézmosás akkor megfelelő, ha legalább 20 másodpercig tart. Gyerekeknek mondjuk azt, hogy kézmosás közben énekeljék el az „Elvesztettem zsebkendőmet" című dalt, mire a végére élnek, pont letelik az idő.

Zárt ajtók mögött: királynők és hercegnők nőgyógyászati betegségeihttp://www.life.hu/drlife/20170925-uralkodok-nogyogyaszati-betegsegei.htmlA brit királyi család hölgy tagjait sem régen, sem most nem kímélték a nőgyógyászati betegségek. Volt, aki a szülésnél került életveszélyes állapotba, más öregkorában élt meg szörnyű kínokat, melyeket az orvosok sem tudtak segíteni. Dr. Life--Mit tehetünk a pánikroham ellen? http://www.life.hu/drlife/20171025-panikbetegseg-es-panikroham-atveszelese.htmlErős szívdobogás, izzadás, halálfélelem - ezek mind a pánikroham jelei. A félelmetes jelenség 15 percig is eltarthat, amit nagyon nehezen vészelnek át a pánikbetegek. Dr. Life--Intim fertőzések: még a székrekedéstől is felborulhat a hüvelyflórád egyensúlyahttp://www.life.hu/drlife/20170927-intim-fertozesek-ezeket-tuti-nem-tudtad.htmlAz intim fertőzéseknél a megelőzés a legfontosabb, mégis sokan elkövetik azt a hibát, hogy a gyakori hüvelyöblítéssel a savas pH-t lúgos irányba tolják el, és már meg is történt a baj. Mivel lehet akkor megelőzni az égő, viszkető érzést és a kellemetlen folyásokat? Milyen étrendet érdemes követni, és egyáltalán mi az, hogy „jó” és „rossz” mikrobák? Egy téma, amit nem lehet eleget ismételni, a fiataloknak pedig nem lehet elég korán elmondani. Dr. LifeOrigoKínok között: feleslegesen operálták le ennek a nőnek a melléthttp://www.life.hu/drlife/20170922-fertozesek-es-szornyu-borbetegsegek-miatt-leoperaltak-a-mellet.html„Úgy nézett ki, mintha a testemet valami belülről felfalná" - ezt June Pecce mondta, aki egy rutin-szűrővizsgálat után 4 héttel már az életéért küzdött, mert egy rejtélyes betegség miatt elhalt a mellén a szövet. Dr. LifeOrigoForradalmárok - Az első női orvosok a világbanhttp://www.life.hu/drlife/20170813-noi-orvosok-es-gyogyitok.htmlVolt, hogy nagy tiszteletben tartották a női gyógyítókat, máskor pedig szinte üldözték, és kitiltották őket az egyetemekről. Egy biztos, mind igazi harcosok voltak. Dr. Life--Turbózd fel az agyad! - Ételek, amelyek segítik az agyműködésthttp://www.life.hu/drlife/20170814-etelek-amelyek-segitik-az-agymukodest.htmlAzt milliószor hallottuk már, hogy milyen élelmiszereket válasszunk, hogy egészségesebben éljünk, és ne hízzunk el. De egy jó étkezés többet jelent ennél. Egy jó étkezéssel az agyműködéseden is segíthetünk. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.