Sheridan Larkman életét az óriási mellei tették tönkre: fotó!

mell betegség mellméret mellnövekedés cici
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyeseknek az a bajuk, hogy szinte egyáltalán nincs mellük, mások számára pedig a túlzott méretek jelentenek gondot. Most pedig itt egy példa arra az esetre, amikor a jóból is megárt a sok. 

A 23 éves Sheridan különös betegséggel él együtt, ugyanis a mellei 8 éves kora óta növekszenek, és azóta sem hagyták még abba. A két gyermekes édesanyának ezért mostanra már olyan méretes dekoltázsa lett, ami komoly problémákat jelent a számára.

8 éves kora csúfolják, bámulják a külseje miatt Forrás: Today Tonight

Többek között nyak- váll- és gerincfájdalommal küzd, arról nem is beszélve, hogy a hatalmas cicik miatt légzési nehézségei is vannak. Sheridan azt is elmesélte, hogy az orvosai 16 éves kora óta ígérik neki a mellkisebbítő operációt, ám azóta már eltelt 7 év, és még mindig nem esett túl rajta.

"Ez teljesen tönkretette az életem. Egyszerűen gyűlölöm a melleimet, és mindig is utáltam őket. Pedig nem tehetek róla, hogy nőnek, ahogy arról sem, hogy ilyen furcsán működik a testem, mégis rettentően dühös vagyok emiatt" - vallotta be a fiatal nő.

Elhatáozta, hogy nem vár tovább, és a kezébe veszi a sorsát Forrás: Today Tonight

Egy napon úgy döntött, nem vár tovább az orvosokra: létrehozott egy GoFundMe oldalt, amelyen keresztül pénzt gyűjt egy privát beavatkozás kifizetésére. Tisztában van vele, hogy amíg nem oldja meg a problémáját, soha nem fog tudni együtt szaladgálni a gyermekeivel, és örökké fájdalmak közt fog élni. - írta meg a DailyMail.

Nem tud felkelni a tini gyereked? Nem lusta! Ez lehet a gond!http://www.life.hu/drlife/20171028-ha-nem-alszik-eleget-a-tinedzser.htmlSok szülő panaszkodik arról, hogy a tinédzser gyereke nem alszik eleget, vagy alszik, de inkább a késő reggeli, délelőtti időszakban durmol az ágyában. Ezt legtöbbször a lustasággal, vagy azzal magyarázzuk, hogy túl sokáig volt fent. Ez viszont csak féligazság. Dr. Life--Tüdőrákot diagnosztizáltak Székhelyi Józsefnélhttp://www.life.hu/drlife/20171116-rakot-diagnosztizaltak-szekhelyi-jozsefnel.htmlTüdőrákkal küzd Székhelyi József, a színészlegenda az utóbbi időben 10 kilótól szabadult meg. Dr. LifeOrigoPapot hívtak Stadler Józsefhez: nagyon súlyos az állapotahttp://www.life.hu/drlife/20171116-papot-hivtak-stadler-jozsefhez-nagyon-sulyos-az-allapota.htmlKómában fekszik a dunaújvárosi kórház intenzív osztályán Stadler József. Állapota olyannyira nem javul, hogy pár napja papot hívtak hozzá. Dr. Life--Victoria Wright a nő, aki cherubism betegségben szenved http://www.life.hu/drlife/20171115-cherubism-betegsegben-szenved-victoria-wright.htmlDöbbenetes betegségben szenved Victoria Wright, amelytől úgy fest, mint egy szörnyeteg. Dr. LifeOrigoMegrendítő kérések, amit haldoklók intéznek ápolóik feléhttp://www.life.hu/drlife/20171115-megrendito-keresek-amit-haldoklok-inteznek-apoloik-fele.htmlRákos betegeket ápoló nővérek megrendítő történeteket meséltek arról, mit mondtak nekik a haldoklók utolsó napjaikon, perceikben. Dr. Life--A lecsökkent szexuális aktivitásra sokszor a cink a megoldás http://www.life.hu/drlife/20171114-vigyel-be-tobb-cinket-ha-bajban-van-a-szexualis-eleted.htmlNem kell azonnal a legrosszabbra gondolni, ha éppen nincs kedved a szexhez. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.