Így bontja le a szervezetünk a koffeint

Forrás: Shutterstock -
kávébab kávé2017 kávé koffein
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elgondolkodtál már azon, hogy hány kávét iszol naponta, és mennyi az, ami még nem ártalmas, hanem hasznos is a szervezetednek? Tudod, hogyan bontja le a koffeint a testünk? Ennek jártunk utána.

Amikor szeretnénk arra figyelni, hogy mennyi koffeint fogyasztunk naponta, akkor ajánlatos észben tartani, hogy a teában, az üdítőitalban, az energiaitalban, és még a csokoládéban is van koffein. Ezeket tehát ugyanúgy hozzá kell adni a koffeinfogyasztáshoz, mint a kávét. Azzal máris sokat tettünk magunkért, ha minőségi kávét vásárolunk.

Elgondolkodtál már azon, hogy hány kávét iszol naponta? Forrás: Shutterstock

Tudtad?

A koffein az elfogyasztása után 30-40 perccel teljesen felszívódik, az élénkítő hatása pedig három óra után eltűnik a szervezetből.

Nem ajánlott a napi 130-300 mg koffeinfogyasztás túllépni, ehhez pedig tudnunk kell, hogy 100 ml presszókávéban 50-170, ugyanennyi instant kávéban pedig 30-50 mg koffein található. A legfontosabb tudni, hogy bizonyos sportitalokban akár 500 mg koffeint is található, így ezek elfogyasztása után ajánlatos lemondani egy teáról vagy egy erős presszókávéról. Ha azonban nem lépjük túl a korábban említett napi adagot, akkor a koffein jótékony hatásait is élvezhetjük.

Azontúl természetesen, hogy éberek leszünk, a koffeinnek vízhajtó hatása van, valamint fokozza a gyomornedv elválasztást. De hatást gyakorol az agykéregre is, amelynek köszönhetően javítja a gondolkodást. Mivel a koffein növeli a pulzusszámot, serkenti a szívműködést, így nem ajánlott az átlagosnál többet fogyasztani belőle. Főleg akkor, ha egyébként is magas a vérnyomásunk, vagy nyugalmi állapotban is magasabb pulzusszámot mérnek nálunk az orvosok.

Forrás: Giphy

Kevesen tudják, de ha fájdalomcsillapító hatású gyógyszert akarunk bevenni, és előtte már magas koffeintartalmú italt fogyasztottunk, akkor kisebb adag is elég a gyógyszerből. Erre azért van szükség, mert a koffein erősíti a fájdalomcsillapítók hatását. Nem is gondolnánk rá, de a szervezetünk arra is máshogyan reagál, ha fogamzásgátló tabletta szedése mellett fogyasztunk kávét. Bizonyos típusú tabletták ugyanis lelassítják a kávéval bevitt koffein kiürülését, ezzel pedig megnyújtják annak a szervezetünkre gyakorolt hatását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.