Szörnyű élmény: operáció közben ébredt fel ÉNB Lali

Forrás: RTL Klub -
műtét sorozat Éjjel-nappal Budapest ÉNB Lali kórház RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szörnyű élményéről vallott az Éjjel-Nappal Budapest sztárja, Lali, aki lábműtétje közben ébredt fel a műtőasztalon.

ÉNB Lali tavaly márciusban szenvedett balesetet a sípályán, amelynek következtében elszakadt a keresztszalagja. Borzasztó fájdalmai voltak és az orvosa figyelmeztette, kés alá kell feküdnie, ha nem akar örök életében sánta maradni. A színész azonban rettentően fél a kórházaktól.

Már a szagtól is rosszul vagyok, és amikor eszembe jutott a műtét, az altatás, még jobban megijedtem. Alighanem megsejthettem valamit: az operáció alatt kétszer is felébredtem. Elsőre visszaaltattak, másodszor már nem, így tulajdonképpen végignézhettem, mit csinál az orvos, és hogyan zárja össze a sebet" – árulta el a Story magazinnak.

Szerencsére a műtét jól sikerült, de a lábadozás még mindig tart, vigyáznia kell magára. Próbálkozott újra a síeléssel, ám visszatérve, miután beállt focizni, kifordult a térde. Ezután eldöntötte, soha többé nem síel.

ÉNB Lali utálja a kórházakat Forrás: RTL Klub
Gáspár Bea vajszívű zsűritag leszhttp://www.life.hu/sztarok/20180221-gaspar-bea-vajszivu-zsuritag-lesz-konyhafonok-vip.htmlGáspár Bea elárulta, hogy a Konyhafőnök VIP zsűritagjaként leginkább amiatt aggódik, hogy esetleg megbántja majd a versenyzőket. TV + Sztárok--Selyemruhában mutatta meg kerekedő pocakját Eva Longoria - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180221-selyemruhaban-mutatta-meg-kerekedo-pocakjat-eva-longoria-foto.html42 éves, babát vár és csak úgy sugárzik a boldogságtól: Eva Longoria egy lenge selyemruhában mutatta meg kerekedő pocakját. TV + Sztárok--Meggyűlt a baja a biztonságiakkal Nánási Pálnak - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180221-meggyult-a-baja-a-biztonsagiakkal-nanasi-palnak-video.htmlRászóltak a biztonságiak Nánási Pálra Dubajban, hogy legyen szíves ne kamerázzon. TV + Sztárok--Szegecses bőrszerkóban versenyzett Tóth Ivett műkorcsolyázó - Fotókhttp://www.life.hu/sztarok/20180221-szegecses-borszerkoban-versenyzett-toth-ivett-mukorcsolyazo-fotok.htmlNem mindennapi számot mutatott be a téli olimpián Tóth Ivett: az AC/DC dalára műkorcsolyázott. TV + Sztárok--Zseniális videó jelent meg Swaney Elizabeth-rőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180221-zsenialis-video-jelent-meg-swaney-elizabethrol.htmlBeindult a mémgyár Swaney Elizabeth meglehetősen gyenge olimpiai fellépése után: vicces videó került fel róla a közösségi oldalra. TV + Sztárok--Elbúcsúztatták kollégái a várandós Földes Esztert - Fotókhttp://www.life.hu/sztarok/20180221-elbucsuztattak-kollegai-a-varandos-foldes-esztert-fotok.htmlElbúcsúztatták kollégái Földes Eszter színésznőt, aki első babájával várandós. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.