Adminisztrációs hiba miatt más ember agyát műtötte meg egy orvos Kenyában

Forrás: Shutterstock -
agy Kenya műtét agyműtét orvos kórház beteg Afrika felfüggesztés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több órája volt a műtőben a beteg és az agyát műtő orvosok, amikor rájöttek, hogy rossz beteg koponyáját nyitották fel. Adminsztrációs hiba történt, a felesleges műtétet végző sebészt felfüggesztették.

A BBC értesülései szerint egy kenyai kórházban összecseréltek két beteget. Egyikük egy vérrög miatt várt agyműtétre, másikuknak azonban csak kezelésre volt szüksége egy duzzanat miatt.

A csere következtében annak nyitották fel koponyáját, akinek erre semmi szükséges sem volt. Mikor az orvosok több órás műtét után sem találták a vérrögöt, rájöttek, hogy valószínűleg nem az fekszik az asztalon, és nem annak vizslatják agytekervényeit, akinek kellene.

Mindkét férfi felépül (Képünk illusztráció) Forrás: Shutterstock

Az eset szerencsés fordulata, hogy mindkét beteg jól van, végül azt sem kellett megműteni, aki egyébként azért érkezett a kórházba. Úgy tűnik, jelentős javulást mutatott a nem neki szánt kezelés után.

A helyi lapok értesüélsei szerint felfüggesztették a műtétet végző sebészt, kollégái azonban demonstrációba kezdtek, hiszen úgy vélik, nem őt, hanem azt kellene felfüggeszteni, aki összecserélte a betegek adatait.

Boros Lajosnak csökken a vörösvérsejt-száma, orvosai daganatra gyanakszanakhttp://www.life.hu/drlife/20180302-boros-lajosnak-csokken-a-vorosversejt-szama-orvosai-daganatra-gyanakszanak.htmlNemrégiben okos pacemakert kapott Boros Lajos, azonban szívbillentyű-elégtelenségén és cukorbetegségén kívül még egy probléma felmerült. Folyamatosan csökken a rádiós vörösvérsejt-száma, orvosai daganatot sejtenek. Dr. Life--Ilyen a klimax a nők szerint: őszinte vallomások a változókorrólhttp://www.life.hu/drlife/20180302-ilyen-a-klimax-a-nok-szerint-oszinte-vallomasok-a-valtozokorrol.htmlA változókorról sem igazán szokás beszélni, ki tudja miért, ez talán még nagyobb tabutéma, mint a nők szexuális élete. Pedig ez egy nagyon fontos mérföldkő, ami egyeseknek megkönnyebbülést hoz, másoknak azonban maga a pokol. Az ezen átesett nők vallottak arról, hogy ők mit éltek át. Dr. LifeKomoly betegségéről vallott Molnár Anikóhttp://www.life.hu/drlife/20180302-komoly-betegsegerol-vallott-molnar-aniko-izulinrezsztencia.htmlKiderült, nem véletlenül hízott meg az utóbbi időben Molnár Anikó: komoly betegség áll a háttérben. Dr. LifeOrigoSzilágyi István színésznek a csípőjét kellett műteni, most újra járni tanulhttp://www.life.hu/drlife/20180301-szilagyi-istvan-szinesznek-a-csipojet-kellett-muteni-most-ujra-jarni-tanul-forgatni-szeretne.htmlSzilágyi István színészt sérült forgóízülete maitt műtötték, két hetet töltött kórházban. 8 kilót fogyott, és újra kell tanulnia járni. Dr. Life--Nagy-Britanniában az Y generációból 10-ből 7-en lehetnek túlsúlyosak, ami elősegíti a rák kialakulásáthttp://www.life.hu/drlife/20180301-nagy-britanniaban-az-y-generaciobol-10-bol-7-en-lehetnek-tulsulyosak-ami-elosegiti-a-rak.htmlAz Y generáció válhat az eddigi legtúlsúlyosabb nemzedékké Nagy-Britanniában. Sokan sem magukon, sem pedig családtagjaikon nem veszik észre a túlsúlyt, pedig akár rákhoz is vezethet. Dr. Life--Bizarr egészségi trend hódít: saját vizeletét issza meg Rain Florence vloggerhttp://www.life.hu/drlife/20180301-sajat-vizeletet-issza-meg-rain-florence.htmlBizarr trend terjed az interneten, egyre többen isszák meg saját vizeletüket. Az egyik egészségmániás nő azt állítja, nincs olyan baj, amire ne lenne gyógyír a pisi. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.