Utánajártak, melyik a legjobb mód a halálra

Forrás: Shutterstock -
halál szex szívleállás fulladás rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy brit újságíró most utánajárt, vajon melyik lehet a legjobb mód a halálra.

Érdekes cikket közölt a Vice, amelynek szerzője Dr. Richard Smith egy korábbi állításából indult ki, miszerint a legjobb rákban meghalni, mivel ez a betegség hagy időt arra, hogy elbúcsúzzunk szeretteinktől és kipróbáljunk olyan dolgokat, amelyre egyébként nem mernénk vállalkozni. A mostani cikk írója, Mike Pearl utánajárt, valóban így van-e. Sorra vette a különböző módokat, hogyan halhatnak meg az emberek és tudományosan próbálta kideríteni, melyik a „legjobb".

Szívleállás szex közben

Sokak számára elsőre talán nem is hangzik annyira rosszul, hogy utolsó perceiket szexszel töltik, ugyanakkor a hirtelen szívleállás egyáltalán nem kellemes – legalábbis erről számoltak be azok a szívritmuszavarban szenvedő betegek, akiknek már hagyott ki a szívük. Ráadásul ha szex közben ér bennünket a halál, akkor a partnerünknek mindezt végig kell néznie, ami az ő szempontjából nagyon szörnyű lehet.

Kihűlés

Az újságíró nem meglepő módon arra jutott, hogy kihűlés következtében meghalni szörnyű kínokkal jár. Elsőként csak a didergés jelentkezik, majd hallucináció, 34 fokos testhőmérsékletnél pedig amnézia. A test a dermesztő hidegtől folyamatosan hűl ki, de halál csak 17 fokos testhőmérsékletnél áll be, addig pedig borzasztó szenvedés során jutnak el a szerencsétlenül járt emberek.

A szerző utánajárt, mi a legjobb mód a halálra Forrás: Shutterstock

Vízbefulladás

Szintén szörnyű kínokat élnek át azok is, akik vízbe fulladnak. A szerző azt írja, az emberek tíz százaléka gégefő-görcsöt kap, így azelőtt meghal, mielőtt a víz a tüdőbe kerülne. Ugyanakkor a többiek addig „lélegzik be" a vizet, míg meg nem halnak.

Lefejezés

Nincs gyorsan és fájdalommentesebb halál, mintha valakit lefejeznek. Ez az, amit senki nem él túl, és a lefejezés után legfeljebb pár másodpercig marad az ember tudatánál.

Akit álmában ér a halál

Bár azt gondolnánk, ez viszonylag gyakori, nem így van. Van, aki szívrohamot kap álmában, de még ő is felébred a hirtelen fájdalomtól. Alvás közben főleg az idősek esetében előfordulhat légzéskimaradás, esetleg érelpattanás, amely következtében nem ébrednek fel többé.

Magyar uralkodók titokzatos betegségeihttp://www.life.hu/drlife/20180323-magyar-uralkodok-betegsegei.htmlAz egykori magyar uralkodók kórlapjai is bőven tartogatnak érdekességet. Titokzatos mérgezések, kóros hasmenés, de még egy erőszakkal kezelt epilepszia is megbújik a történetek között. Dr. LifeOrigoEz játszódik le a testedben, ha egész éjjel bulizol: videóhttp://www.life.hu/drlife/20180325-ez-jatszodik-le-a-testedben-ha-egesz-ejjel-bulizol.htmlNem titok, ha egész éjjel bulizol alvás helyett, annak másnap számos negatív következménye lesz. Az EliteDaily egy vidóban foglalja össze ezeket. Dr. Life--Megkezdődött a nyári időszámításhttp://www.life.hu/drlife/20180325-megkezdodott-a-nyari-idoszamitas-hajnali-2-kor-3-orara-kellett-allitani-az-orakat.htmlHajnali 2-kor 3 órára kellett állítani az órákat, így aki vasárnap dolgozik, egy órával kevesebbet alhatott. Dr. Life--Sztárgyerekek, akik szörnyű betegséggel harcoltakhttp://www.life.hu/drlife/20180322-sztarok-akik-beteg-gyermekeket-nevelnek.htmlNincs annál szörnyűbb egy szülők, mint az, amikor betegnek látja a gyermekét. Ezek a hírességek is jól tudják ezt, hiszen hosszabb vagy rövidebb ideig, de a gyermekeik igen súlyos betegségtől szenvedtek. Dr. Life--II. Erzsébet férje, Fülöp herceg megbetegedetthttp://www.life.hu/drlife/20180323-erzsebet-kiralyno-ferje-fulop-herceg-megbetegedett.htmlTavaly nyáron derült ki, hogy Erzsébet királynő 96 éves férje visszavonul a nyilvánosság elől: nem láthatjuk ezentúl, csak nagyon ritkán és akkor is csak hivatalos eseményen. Egy ilyen megjelenést mondott most vissza orvosai utasítására...Dr. Life--Pintér Tibornak tönkrement a ráncfeltöltése, újra kés alá fekszikhttp://www.life.hu/drlife/20180323-pinter-tibornak-tonkrement-a-rancfeltoltese-ujra-kes-ala-fekszik.htmlPintér Tibornak újabb palsztikai beavatkozzásra van szüksége, mert tönkrement a korábban elvégeztetett ráncfeltöltése. A színész azt mondja, talán még egy orrplasztikát is bevállalna. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.