Egereken bevált, embereken tesztelik a rák elleni vakcinát

betegség vakcina gyógyszer ellenszer daganat limfóma rák (betegség) gyógymód
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sikeresnek bizonyult egereken a rák elleni vakcina. A Stanford egyetem kutatói azt mondják, még idén szeretnék embereken is kipróbálni, elsősorban limfómás, azaz nyirokrákos betegeken.

Sikeres kísérleteket végeztek a Stanford egyetem kutatói azzal a rák elleni vakcinával, melyet egerekbe fecskendeztek. A kezelés után tíz nappal a befecskendezett tumorok eltűntek, húsz nap után pedig az egerek testében lévő többi, közvetlenül nem kezelt tumor is felszívódott - írja az Sf Gate.

Hamarosan a emberek tesztelik a rák ellen vakcinát Forrás: MTI/Mészáros János

A siker után a kutatók bejelentették, hogy még idén szeretnék embereken is kipróbálni, elsősorban limfómás, azaz nyirokrákos betegeken. A kutatást vezető onkológus, Dr. Ronald Levy 35 önkéntjelentkezőn teszteli majd a gyógyszert.

A kísérletben részt vevők két vakcinaszerű oltást kapnak majd, amik olyan immunstimulátorok, melyek az immunrendszer saját T-sejtjeit aktiválják, hogy az egész szervezetből legyőzzék a rákos burjánzásokat.

Gyógyteák méregtelenítéshez és felfrissüléshez Gyuri bácsi ajánlásávalhttp://www.life.hu/drlife/20180328-gyogyteak-meregteleniteshez-es-felfrissuleshez-gyuri-bacsi-ajanlasaval.htmlKis késéssel ugyan, de itt a tavasz; a természet megújulását, a jó időt szeretjük energikusan, feltöltődve várni. A szervezetünkből azonban a téli hónapok során kiürültek a tartalékok, a salakanyagok viszont felhalmozódtak, ezért is fordulhat elő, hogy gyakran fáradtnak, levertnek érezzük magunkat. Egy jól összeállított gyógyteakúra sokat segíthet abban, hogy felszabadultan élvezhessük a tavaszt. Dr. LifeThinkstockNem kér az újabb beavatkozásból a lány, aki nem tud pislognihttp://www.life.hu/drlife/20180327-nem-ker-az-ujabb-beavatkozasbol-a-lany-aki-nem-tud-pislogni.htmlA 13 éves Holly Chidgey különös betegséggel született. Nincsenek izmok a szemhéjában, ezért nem tud pislogni, homlokát kell használnia hozzá. Sokan kínainak vagy Down-szindrómásnak vélik. Két műtéte volt már, de a harmadikat nem akarja, nem izgatja, ha bámulják az emberek. Dr. LifeOrigoGyereksminktől lettek allergiás tünetei a kislánynakhttp://www.life.hu/drlife/20180327-gyereksminktol-lettek-allergias-tunetei-a-kislanynak.htmlOlcsó gyermeksminktől kapott durva allergiás reakciót egy kislány. Édesanyja fotókat készített róla, hogy elrettentse a szülőket a termék vásárlásától. Dr. Life--Mariah Carey exe, James Packer pszichiátrai kezelésre szorulhttp://www.life.hu/drlife/20180327-mariah-carey-exe-james-packer-pszichiatrai-kezelesre-szorul.htmlVőlegénye is volt Mariah Carey-nek James Packer, aki most pszichiátriai kezelésre szorul. Az intézményben csillagásztai összegekbe kerül a gyógyulás: átszámítva majdnem 9 millió forintba. Dr. Life--Caitlyn Jennernél, Kylie Jenner apjánál rákot bőrrákot diagnosztizáltakhttp://www.life.hu/drlife/20180326-caitlyn-jennernel-kylie-jenner-apjanal-rakot-borrakot-diagnosztizaltak.htmlBőrrákkal diagnosztizálták Kyle Jenner apját, a transznemű Caitlyn Jennert. Orrát műteni is kellett, erről fotót osztott meg közösségi oldalán. Dr. Life--Pintér Tibornak tönkrement a ráncfeltöltése, újra kés alá fekszikhttp://www.life.hu/drlife/20180323-pinter-tibornak-tonkrement-a-rancfeltoltese-ujra-kes-ala-fekszik.htmlPintér Tibornak újabb palsztikai beavatkozzásra van szüksége, mert tönkrement a korábban elvégeztetett ráncfeltöltése. A színész azt mondja, talán még egy orrplasztikát is bevállalna. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.