Halálos kert: mérgező növények, amikkel tavasszal találkozhatunk, és halált okozhatnak

mérgező mérgező növény
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem árt óvatosnak lenni a kertben, főleg nyáron és tavasszal! Bár leginkább a kíváncsi gyerekek vannak veszélyben, az is előfordulhat, hogy egy-egy virághagymát tévesztenek össze a tapasztalt háziasszonyok. Nézd meg alaposan az alábbi listát, mert akár életveszélyes állapotba is kerülhetsz.

Nem lehet elégszer elmondani, hogy a medvehagymát és gyöngyvirágot milyen hamar össze lehet keverni a levelei miatt. Csakhogy míg a medvehagymából ízes levest vagy mennyei tésztákat készíthetünk, addig a gyöngyvirágot szigorúan tilos megenni. Annak ugyanis minden része mérgező. A méreg hatóanyaga a szív izomzatára fejti ki hatását. Tünetek lehetnek: csillapíthatatlan hányás és hasmenés, fájdalom, amit a pulzus szám rohamos lassulása, majd gyorsulása követ. Azonnali orvoshoz kell fordulni, mert a mérgezés vége akár halál is lehet.

Medvehagyma (balra) és gyöngyvirág (jobbra) Forrás: Shutterstock

A kertünkben tavasszal virágzó csodaszép, sárga nárcisz is mérgező! Egészen pontosan a leveléből és a szárból kicsöpögő nedv irritálja a bőrt, ami kipirosodást és viszketést okoz. A gyógymód egyszerű, alapos kézmosásra van szükség. Nagyon fontos, hogy amatőr kertészek összetéveszthetik a nárcisz hagymáját a vöröshagymával, ilyen esetekben hányás, ájulás és akár zsibbadás és bénulás is beállhat. Azonnali orvosi ellátást igényel.

Nárcisz Forrás: Shutterstock

A számos kertben megtalálható sisakvirág minden része halálosan mérgező. Tünetei az égető érzés a bőrön, majd a szájban. Súlyos mérgezés esetén légzés- és szívbénulás állhat elő. Azonnal orvoshoz kell fordulni, mert villámgyorsan beállhat a halál.

Sisakvirág Forrás: Shutterstock

Csak kevesen tudják, de bizony a tulipán hagymája is mérgező! Főleg, ha véletlenül összekeverik a főzéshez használatos hagymákkal. A tulipán hányást, hasmenést, majd ájulást okoz. Ezt követően leállhat a keringés, beállhat a légzésbénulás.

Tulipán Forrás: Shutterstock

A kertek egyik kedvenc virága a ciklámen, azonban ez a növény is okozhat gondot! Virága ugyanis enyhén mérgező. A tünetek között lehet a hányás, a hasmenés, a gyomorfájás. Föld alatti gumója viszont sokkal nagyobb bajt okozhat, mivel szaponint és mérgező cyclamin glükozidot tartalmaz. Egy-két gumó elfogyasztása átmeneti légzésbénulást is okozhat.

Ciklámen Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.