menstruáció vérzés kínos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A menstruáció nem mindig kiszámítható, és ha váratlanul érkezik, bizony sok kínos helyzetet okozhat. Íme, 3 kínos történet, amit az alanyok szívesen felednének.

Felnőtt pelenka segített

Egy vadasparkban dolgoztam, és két héttel előbb érkezett borzasztó erősen mindenféle figyelmeztetés nélkül, miközben én épp a vendégeknek magyaráztam. Mire beértem a vécére, a nadrágom átázott. Megpróbáltam kitisztítani amennyire lehetett, és a kocsimhoz rohantam, mert abban mindig tartottam másik munkanadrágot és tampont, de rá kellett jönnöm, hogy aznap apám kocsijával jöttem dolgozni. Kétségbeesésembe a park 87 éves női tulajdonosához fordultam, aki ott élt a park mellett, és még sosem találkoztam vele. Adott nekem egy felnőtt pelenkát, de ruhát nem tudott, így a következő 5 órát a véres nadrágomban vittem végig és pelenkában.

A menstruáció gyakran keseríti meg a nők életét Forrás: Shutterstock

Az az átkozott fehér nadrág

Nyolcadikban kaptam egy szép fehér nadrágot, amit az első adandó alkalommal fel is vettem. Éppen matekórán ültem az első padban, amikor azt éreztem, hogy nedves a nadrágom. Rögtön tudtam, hogy baj van. Ott ültem, és láttam, hogyan ázik át a nadrágom. Nem volt nálam kabát, és egyre idegesebb lettem, mert tudtam, hogy mindjárt vége az órának. Véget ért az óra, és én még mindig ott ültem, így a tanárom – aki férfi - odajött hozzám, és megkérdezte, mi a baj, én pedig elmeséltem neki. Ő kölcsönadta a kabátját, én pedig elmentem a nővérszobába, felhívtam édesanyámat, aki hozott egy másik nadrágot.

Kihúzott tampon

A barátaimmal fürdős bulit szerveztünk egy tóhoz, és bár eléggé menstruáltam, nem akartam kimaradni, így betettem egy tampont és nem foglalkoztam a dologgal. Mindannyian jól érzetük magunkat, a mozgolódás közben azonban kicsúszott a bugyimból a tamponom zsinórja. A barátom azt hitte, hogy egy cérnaszál lóg ki a fürdőruhámból, ezért megrántotta, ezzel együtt persze kihúzta az egész tamponomat mindenki előtt.

Vannak, akik büszkék a menstruációjukra: festenek vele és az arcukra kenik


A menstruáció valahol még mindig tabu, a nők pedig nem mindig a megfelelő eszközhöz nyúlnak, hogy ledöntsék az azt körülvevő falat: a vérrel festés, és a menstruációs vérrel történő arcápolás nem a legjobb választás a menzesz elfogadtatására. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Hidegcsepp vonul át az ország feletthttp://www.life.hu/news/20180509-hidegcsepp-vonul-at-az-orszag-felett-idojaras.htmlFolytatódik a záporos-zivataros időjárás, de lehűlésre nem kell számítani. NewsThinkstockA Fertő tavi gyilkosság elkövetője, Alfred U. egy szadista volt: rengeteget ült börtönben (18+)http://www.life.hu/news/20180509-a-ferto-tavi-gylkossag-elkovetoje-alfred-u-egy-szadista-volt-rengeteget-ult-bortonben.htmlA Fertő tavi gyilkosságot elkövető Alfred U. brutális kegyetlenségeket tett a múltban. szinte az egész életét börtönben töltötte, erőszak, kínzás, és egyéb borzalmak miatt. News--Heves zivatarokkal jön az erős szél: ilyen lesz a következő napok időjárásahttp://www.life.hu/news/20180509-heves-zivatarokkal-jon-az-eros-szel-ilyen-lesz-a-kovetkezo-napok-idojarasa.htmlA következő napokban többször is bőrig ázhatunk. News--Kizuhant egy négyéves kislány egy VIII. kerületi társasház hatodik emeletéről: azonnal meghalthttp://www.life.hu/news/20180508-kizuhant-egy-negyeves-kislany-egy-viii-keruleti-tarsashaz-hatodik-emeleterol-azonnal-meghalt.htmlA vietnámi nő egy rövid időre leugrott a boltba, ezalatt történt a tragédia: a kislány kizuhant a hatodikról, és azonnal meghalt. News--Hamincezer hamburgert evett élete során az amerikai Don Gorske: így néz kihttp://www.life.hu/news/20180507-hamincezer-hamburgert-evett-elete-soran-az-amerikai-don-gorske.htmlMegette 30 ezredik Big Macjét Don Gorske, a nyugdíjazott börtönőr. Élete első ilyen hamburgerét 1972-ben fogyasztotta el, azóta ez a kedvence. NewsOrigoMindennapi dolgok, amiket a legtöbben rosszul csinálunkhttp://www.life.hu/news/20180507-mindennapi-dolgok-amiket-a-legtobben-rosszul-csinalunk.htmlVannak olyan dolgok, amiket rutinszerűen csinálunk. Megmossuk a fogunkat, kávézunk vagy épp mosdóba megyünk. Azonban ezeknél a mindennapos tevékenységeknél is akadhatnak olyan mozzanatok, melyeket a legtöbb ember rosszul csinál. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.