Körömrágás miatt esett kómába egy fiatal férfi

Forrás: Shutterstock -
kóma kórház körömrágás fertőzés sokk köröm
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiharapott egy darabot körömágyából a 28 éves Luke Hanoman. A seb elfertőződött, belázasodott, majd kómába esett. Közel volt ahhoz, hogy szeptikus sokkot kapjon. 

A The Sun cikke szerint a 28 éves Luke Hanoman rendszeresen rágta körmeit, egyszer azonban kiharapott egy darabot körömágyából, a seb pedig elfertőződött.

Körömrágás miatt esett kómába a fiatal férfi Forrás: Shutterstock

A fiatal férfi belázasodott, azt hitte, influenzás, azonban sokkal komolyabbról volt szó, kómába esett. "Azt mondták, szerencsés vagyok, közel voltam a szeptikus sokkhoz" - mondta Luke Hanoman. Hozzátette: amikor kiengedték, az orvosok azt mondták neki, szerencsés, hogy még él.

A fiút antibiotikummal kezelték, néhány nap alatt felgyógyult.

A csípésekből is megtudhatjuk, milyen rovar keresztezte utunkathttp://www.life.hu/drlife/20180507-a-csipesekbol-is-megtudhatjuk-milyen-rovar-keresztezte-utunkat.htmlNyáron több időt töltünk a szabadban, azonban annak is nagyobb az esélye, hogy különböző rovarok csipkedik össze testünket. Ha ezt csak otthon vesszük észre, a csípésből is megtudhatjuk, milyen állattal találkoztunk. Dr. LifeOrigoHárom kínos menstruációs sztorihttp://www.life.hu/drlife/20180509-harom-kinos-menstruacios-sztori.htmlA menstruáció nem mindig kiszámítható, és ha váratlanul érkezik, bizony sok kínos helyzetet okozhat. Íme, 3 kínos történet, amit az alanyok szívesen felednének. Dr. Life--Kigyógyult az anorexiából a nő, aki 19 kilóra fogyotthttp://www.life.hu/drlife/20180509-kigyogyult-az-anorexiabol-a-no-aki-19-kilora-fogyott.htmlA skót Emma O'Neil 14 éves kora óta küzdött az anorexiával. Betegségéből azután tudott kigyógyulni, hogy orvosai közölték vele, csak úgy lehet gyereke, ha meghízik. Dr. LifeOrigoSzívritmuszavar miatt kórházba került Molnár György, az Omega gitárosahttp://www.life.hu/drlife/20180509-szivritmuszavar-miatt-korhazba-kerult-molnar-gyorgy-az-omega-gitarosa.htmlAz Omega gitárosa, Molnár György szívritmuszavar miatt került kórházba, biciklizés közben lett rosszul. Sejtette, hogy ez lehet a baj, mert már nem először fordult elő. Dr. LifeThinkstockKerényi Miklós Máté lefejelt egy műbikát: videóhttp://www.life.hu/drlife/20180508-kerenyi-miklos-mate-lefejelt-egy-mubikat-video.htmlKerényi Miklós Máté édesanyja osztotta meg a színész egy komoly balesetének történetét: Máté annyira beverte a fejét, hogy a sokáig a beszéddel is problémája volt. Dr. LifeOrigoEzekből a gyógyteákból érdemes házipatikát összeállítanunkhttp://www.life.hu/drlife/20180508-ezekbol-a-gyogyteakbol-erdemes-hazipatikat-osszeallitanunk.htmlPuffadt has, kaparó torok, hólyaghurut – „nem halálos", kapjuk a választ, ha ilyesmire panaszkodunk. Többségében valóban gyorsan lezajló betegségekről van szó, az érintettnek azonban kellemetlen napokat okozhatnak. Amíg orvoshoz jutunk, vagy az orvostól kapott javallat kiegészítésére összeállíthatunk egy házipatikát olyan gyógynövényekből, amelyek a leggyakoribb panaszokra adnak megoldást. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.