Megtalálták a rák ellenszerét: kezdődnek a klinikai vizsgálatok

Forrás: Dreamstime -
daganat rák rákgyógyítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Stanford egyetem kutatói által elért hatalmas áttörésről a Magyar Tudományos Akadémia számolt be. 

A Stanford kutatói által kidolgozott kombinált immunstimuláns kezelés lényege, hogy felszabadítja a szervezet saját, teljes tumorölő képességét, és így akár egy vírust, kisöpri a daganatot és összes áttétjét a testből.

Az MTA közleménye szerint az eljárás szellemi atyja, Ronald Levy szerint az egyelőre csak egerekben kipróbált eljárás elvben bármilyen daganattípus kezelésére alkalmas lehet, és a klinikai próbák már 2018 vége felé megkezdődhetnek. A Magyar Tudományos Akadémia cikkében Tátrai Péter biológus részletesen elemzi az év elején bejelentett, nagy szakmai és sajtóvisszhangot keltett eredményt, amit itt olvashatsz.

Forrás: Dreamstime

Így gyógyul Orbán Józsihttp://www.life.hu/drlife/20180512-igy-gyogyul-orban-jozsi-a-100-folk-celsius-rakbeteg-enekese.htmlSzobabicikli és gyógytornász segítségével erősíti izmait a rákbeteg zenész, Orbán József. A 100 Folk Celsius énekesénél tavaly ősszel diagnosztizáltak tüdő- és agydaganatot, mára azonbaneltűntek a rákos sejtek a szervezetéből. Dr. LifeOrigoÉvekkel ezelőtti sztrókjáról beszélt Halász Gáborhttp://www.life.hu/drlife/20180512-evekkel-ezelotti-sztrokjarol-beszelt-halasz-gabor-a-baratok-kozt-egykori-hoffer-misije.htmlA Barátok közt egykori Hoffer Misije, Halász Gábor a vasárnap adásba kerülő Esti Frizbi felvételén elevenítette fel a másfél évvel ezelőtti sztrókját. A színész egy balatoni Charlie-koncert előtt lett rosszul... Dr. LifeOrigoEzért nőhet szőr a mellbimbód körül (18+)http://www.life.hu/drlife/20180501-ezert-lehet-szoros-a-tested-a-mellbimbod-korul.htmlNem szép, de ártalmatlan jelenség. Dr. Life--Életmentő szívműtétet kellett elvégezni Arnold Schwarzeneggerenhttp://www.life.hu/drlife/20180330-eletmento-szivmutet-kellett-elvegezni-arnold-schwarzeneggeren.htmlAz egyik szívbillentyű cseréjénél komplikációk léptek fel. Dr. Life--Rónai Egon üzent a szívbeteg Boros Lajosnakhttp://www.life.hu/drlife/20180330-ronai-egon-uzent-a-szivbeteg-boros-lajosnak-a-facebookon.htmlKomoly szívbetegséggel küzd Boros Lajos. A rádióst műteni kell, de az orvosok a beavatkozást csak azután tudják elvégezni, ha Lali király szervezete megerősödött. Rónai Egon a Facebookon írt neki nyílt levelet. Dr. Life--Megkezdődött a nyári időszámításhttp://www.life.hu/drlife/20180325-megkezdodott-a-nyari-idoszamitas-hajnali-2-kor-3-orara-kellett-allitani-az-orakat.htmlHajnali 2-kor 3 órára kellett állítani az órákat, így aki vasárnap dolgozik, egy órával kevesebbet alhatott. Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.