Daganatos betegséggel küzdenek Lajcsi áramlopási ügyének vádlottjai

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
Galambos Lajos áramlopás daganat per rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Daganatos megbetegedéssel küzdenek ketten is a Lajcsi-per vádlottjai közül. Az érintettek nem is jelentek meg az első tárgyalási napon.

Elindult a tárgyalás Galambos Lajos áramlopási ügyében, ám a legelső napon a 11 vádlottból csupán 8 jelent meg a tárgyalóteremben. Kiderült, hogy a távol maradottak közül kettőnek komoly egészségi problémája van: daganattal küzdenek.

Ez az egész ügy családokat tesz tönkre és ártatlan embereket sodor a tragédia szélére. Ezeknek az embereknek az a bűnük, hogy megbízásokat kaptak tőlem, és csöpögő csapokat szereltek, most pedig méltatlan helyzetbe kerültek emiatt. Az egyiküket éppen a napokban operálták az onkológián nyaki daganattal, a másikjuk pedig pillanatok alatt fogyott húsz kilót a ráktól. Az életükért harcolnak, mert az ügy okozta stressz, beteggé tette őket. Négy évvel ezelőtt mindketten makkegészségesek voltak, most pedig tehetetlenül nézem, ahogy az ellenem folytatott hadjárat miatt elfogynak..." – árulta el Lajcsi a Ripostnak.

Durva fejlemény az áramlopási ügy tárgyalásán Fotó: Szabó Gábor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.