Újabb műtétre készül a saját lábát megoperáló rokkantnyugdíjas férfi

2018.05.30. 12:58

Saját lábából műtött ki vérrögöt Seres István nagyatádi rokkantnyugdíjas néhány évvel ezelőtt. Most azonban újabb problémája támadt, az orvosok egy zsírcsomót találtak a hasában, fontolgatja, hogy ezt a beavatkozást is saját kezébe veszi. 

A Fuhu.hu megkereste a nagyatádi rokkantnyugdíjas Seres Istvánt, aki néhány évvel ezelőtt saját magán hajtott végre egy igencsak komoly műtétet. Vérrögöt operált ki lábából, mert túl hosszúnak találta a várólistát. 

Érdekes, hogy nem először csalódott az orvostudományban. Állítása szerint emberkísérletet hajtottak végre rajta. Kétévesen csontvelőgyulladást kapott. Azt mondja, hogy nem a gyulladt velőt operálták meg, hanem alsó lábszárának csontját cserélték ki. A műtét következtébe pedig egyik lába 37-es, másik pedig 43-as méretű. Morfiumos tapasszal éli túl a mindennapokat. Próbálta perelni a kórházat, miután hozzájutott a műtéti anyagához, ám nem járt sikerrel.

A nagyatádi nyugdíjas nem a kórházi körülményeket választottaForrás: Shutterstock

Most pedig egy zsírmirigyet fedeztek fel a hasában az orvosok, ami szerintük veszélytelen, mindössze esztétikai hátrányai vannak. Seres István azonban nem így látja, úgy tervezi, hogy áttanulmányozza a szakirodalmat, majd a vérröghöz hasonlóan ezt is megműti.

Seres Istvánzsírcsomórokkantnyugdíjműtétvérrögrokkantnyugdíjasoperáció