Dr. Novák Hunor szerint Geréb Ágnes kezén nyugaton is bilincs kattanna

Dr. Novák Hunor Geréb Ágnes otthonszülés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Geréb Ágnes tevékenysége nagyon megosztó, vannak, akik meghurcoltatásnak tartják azt, ami a bábával történt, mások szerint azonban a szülésznőnek ítélt kegyelmet tartják elfogadhatatlannak. Dr. Novák Hunor is megosztotta a véleményét Geréb Ágnesről saját honlapján.

Geréb Ágnest letöltendő börtönbüntetésre ítélték, két ügy miatt került bíróság elé: az egyik esetben halva született az általa vezetett otthonszüléskor a gyermek, a másik esetben pedig maradandó egészségkárosodást szenvedett a baba. Hiába ítélték azonban szabadságvesztésre a bábát, Áder János kegyelmet adott neki, így újra összecsaphatnak a bábát támogató és elítélő emberek. Dr. Novák Hunor saját honlapján tette közzé véleményét, szerinte az, amit Geréb Ágnes elkövetett nyugaton is szabadságvesztéssel járna.

Az otthonszülés egyáltalán nem ördögtől való.

Dr. Novák Hunor szerint Geréb Ágnes kezén nyugaton is bilincs kattanna Fotó: Polyák Attila/Origo

(...) Fontos, hogy alacsony rizikójú várandósság, megfelelő szabályozás, feltételek mellett az otthonszülés TELJESEN BIZTONSÁGOS" - írja az orvos. Leírta, Geréb Ágnes nem követte a nemzetközi ajánlásokat.

Geréb Ágnes minden szakmai szabályt felrúgva, életeket veszélyeztetve mégis bevállalt egy ikerszülést.

melyet teljes terjedelmében itt tudtok elolvasni

Valóban nem érdemli meg a börtönt? - A Geréb Ágnes-ügy, és ami mögötte van


A napokban megosztotta a társadalmat, de leginkább a várandós, illetve már szült nőket a Geréb Ágnes ellen született ítélet. A bábát, akit a hazai otthonszülés úttörőjeként tartanak számon, és aki a magyar általános szülészeti protokollt merte újragondolni, 2 év tényleges fogházbüntetésre ítéltek, valamint 10 évre eltiltottak hivatásától. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Katie Holley csótányt talált a fülében, orvosok távolították elhttp://www.life.hu/drlife/20180629-katie-holley-csotanyt-talalt-a-fuleben-orvosok-tavolitottak-el.htmlSokan félünk attól, hogy éjszaka, amíg alszunk, bogarak mászank a fülünkbe. Katie Holley-vel megtörtént az eset. Többször kellett orvosoz fordulnia, mire teljesen eltávolították a füléből a hatalmas csótányt. Dr. Life--Hasonló dolgokat produkál a női nemi szerv alvás közben, mint a pénisz (18+)http://www.life.hu/drlife/20180629-hasonlo-dolgokat-produkal-a-noi-nemi-szerv-alvas-kozben-mint-a-penisz.htmlGondolkoztál már valaha azon, hogy mi történik a vagináddal, miközben alszol? Nem? Pedig sok folyamat lejátszódik, azalatt a – jó esetben – 8 óra alatt. Dr. LifeOrigoKiújultak Benke Laci bácsi veseproblémáihttp://www.life.hu/drlife/20180629-kiujultak-benke-laci-bacsi-szakacs-veseproblemai.htmlTavalyi fertőző gyulladásos betegsége után újra orvosi kezelés alatt áll a népszerű szakács. Emlékezetes, az ország szakácsa egy évvel ezelőtt súlyos depresszióba esett az őt ért támadások miatt, és a sok stressz bizony a testén is nyomott hagyott. Benke Laci bácsi akkor került kórházba, amikor többen támadni kezdték a munkásságát, kritizálták a receptjeit, a főztjét. Schobert Norbi akkor Laci bácsi védelmére kelt, még a konyhafőnök zsűrijével, Fördős Zével is összebalhézott barátja miatt. Dr. LifeOrigoTöbb mint 200 kilót nyomott a világ legkövérebb tinédzsere, megoperáltákhttp://www.life.hu/drlife/20180628-tobb-mint-200-kilot-nyomott-a-vilag-legkoverebb-tinedzsere-megoperaltak.htmlImádta a sült ételeket és a fagylaltot Mihir Jain, a világ legkövérebb tinédzsere, aki 14 éves korára már több mint 230 kilót nyomott. Gyomor bypass műtéten esett át, ma már egyedül jár, és a légzése is helyrejött, hiszen testsúlyának majdnem harmadát sikerült leadnia. Dr. Life--Elgázolták R. Kárpáti Pétert, lánya elől is titkoltahttp://www.life.hu/drlife/20180628-elgazoltak-r-karpati-petert-lanya-elol-is-titkolta.htmlNem tudott arról R. Kárpáti Rebeka, hogy édesapját még 1992 előtt baleset érte, amikor vért is kellett kapnia. Ezt egy kampányvideó forgatásán tudta meg, ahol a hepatitis C vírusra és annak terjedésére hívták fel a figyelmet. Dr. Life--Csomót találtak Szíj Melinda torkában: meg kellett operálnihttp://www.life.hu/drlife/20180628-csomot-talaltak-szij-melinda-torkaban-meg-kellett-operalni.htmlSzíj Melinda nagyon tartott az operációtól, de végül beleegyezett. Egy csomót találtak a torkában, és úgy feküdt kés alá, hogy nem tudhatta, fog-e még tudni énekelni. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.