Négy fontos egészségügyi dolog iskolakezdés előtt

2018.08.19. 11:00

Általában az augusztus 20-i hétvége után lendül be minden szülő. Ekkor tudatosul bennünk leginkább, hogy lassan vége a nyárnak és hamarosan kezdődik az iskola. Ilyenkor nyakunkba vesszük a várost és ünneplőcipőért, tornazsákért, füzetekért, vignettákért rohangálunk. Kétségkívül az iskolakezdéshez ezek is elengedhetetlen kellékek, ám vannak egyéb fontos dolgok is, amikről a nagy rohanásban hajlamosak vagyunk megfeledkezni.

A kiegyensúlyozott gyerek napi 9-11 órát alszik

Ahhoz, hogy a csemetéd az iskolában megfelelően tudjon teljesíteni, kipihent legyen és maximális koncentrációképességgel ülje végig a sokszor negyvenöt percet, elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. A nyári szünet sokaknál megbolygatja a nappali-éjszakai egyensúlyt, és a legtöbb gyerek késő estig tévézik, számítógépezik, nyomkodja a telefonját vagy jobb esetben a játszótéren bandázik. Ilyenkor nem számít, hogy időben lefeküdjön, hiszen másnap reggel nem muszáj korán kelni. Szeptember közeledtével azonban érdemes tudatosan visszaszoktatni a gyereket a rendre, és időben ágyba küldeni. Ha ezt időben megteszed, sokkal jobban indul majd a tanév és az első néhány hét sem a nyűglődésről fog szólni.

Érdemes időben visszaszoktatni a gyerekeket a korai lefekvéshez, különben az első pár hét a nyűglődésről fog szólniForrás: Shutterstock

A reggelik ereje

Manapság, a rohanó világ egyik hátulütője, hogy a család egymástól függetlenül, össze-vissza étkezik. Ha időben felismered, hogy ez nem igazán tesz jót (sem a család összetartó erejének, sem az egyes családtagok szervezetének), máris egy lépéssel előrébb jársz. Szoktasd hozzá a gyereket, hogy rendesen reggelizzen, mert ahogy beteszi majd a lábát az iskola kapuján, nem leszel ott, hogy noszogasd ez ügyben. Mire a tanév elkezdődik, jó, ha van egy reggeli rutinotok, így biztos lehetsz abban, hogy nem üres gyomorral indul a napja, hiszen a jó agymunkához energiára van szükség.

A kézmosás fontossága

A nyári szünetben – persze sok minden más mellett – az is jó, hogy nem kell mindig makulátlannak lenni. Ezt a gyerekek nagyon élvezik. Ám ahogy közeledik az iskolakezdés ideje, nem árt kicsit többet foglalkozni a higiéniával. Fontos, hogy a gyerek megszokja, bárhová is érkezik, az első dolga a kézmosás legyen, ahogy természetesen evés előtt és után is érdemes kezet mosnia. Az esztétikai okokon túl sokkal fontosabb, hogy megtanulja azt is, hogy a környezetében számos, idegen kórokozó van, amitől könnyen megbetegedhet. Kiváltképpen igaz ez azoknál a gyerekeknél, akik új közösségbe mennek.

Fontos, hogy a gyerek megszokja, bárhová is érkezik, az első dolga a kézmosás legyenForrás: Shutterstock

A mindent látó szem és az alkalmi süketek

Talán nem is gondolnád, de a nyári szünet utolsó napjait érdemes az orvosi várótermekben tölteni. Vagy legalábbis jobban jártok, ha nem sajnáljátok az időt erre. Még a tanév kezdete előtt menjetek el egy optikushoz, hogy időben kiderüljön, ha szemüvegre lesz szükség. A gyengébben látók számára igazi kihívás az utolsó padsorban ülni... Ugyanez vonatkozik a hallásvizsgálatra is. Ugye, te sem szeretnéd, ha a tanárok azt hinnék, a gyerek alkalmi süket? Számos fekete pontot, és dorgálást megúszhattok akkor, ha időben odafigyeltek erre is.

gyerekalvásszemvizsgálatreggeliiskolakezdés2018suli2018egészségiskola