Kutatók megtalálhatták a hasnyálmirigyrák ellenszerét

Forrás: Thinkstock -
gyógyszer hasnyálmirigy kutatás daganat rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Olyan gyógyszert fejleszthettek ki a szakemberek, amely hatásos lehet a hasnyálmirigyrák ellen.

Szakemberek megalkothatták a gyógyszert a hasnyálmirigyrákra, a daganatos megbetegedések azon fajtájára, amelybe Alan Rickman, Patrick Swayze és Steve Jobs is belehalt. A Metro azt írja, az Egyesült Királyságban 71 emberből egyet érint a megbetegedés és közülük mindössze 20 százalék éli meg az egy évet a diagnózis felállítása után.

A kutatók egereken alkalmazták az új gyógymódot: az immunsejtjeiket keresztül képesek voltak felvenni a harcot a tumorral.

Az állatokon jól látszottak a gyógyulás jelei. Eddig nagyon ígéretesnek tűnik" – áulta el Nick Lemoine professzor.

Szakemberek megtalálhatták a gyógymódot a hasnyálmirigyrákra Forrás: Thinkstock

A kutatók most abban reménykednek, hogy 2020-ra eljuthatnak oda, hogy már nem csak állatokon, hanem embereken is tesztelhetik az új gyógymódot.

A betegség komplex természetéből adódóan csak nagyon limitáltak a kezelési lehetőségei a hasnyálmirigyráknak. A műtét az egyetlen megoldás, amellyel meg lehet menteni az életet, de csak a betegek 10 százaléka kapja ezt meg" - nyilatkozta Leanne Reynolds, a kutatás vezetője.

Alan Alda elmondta: Parkinson-kórral küzdhttp://www.life.hu/drlife/20180801-alan-alda-elmondta-parkinsonkorral-kuzd.htmlSúlyos betegségéről vallott Alan Alda, Oscar-díjra jelölt színész. Három és fél évvel ezelőtt Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála. Dr. Life--Torgyánné Cseh Mária szívét meg kellett műtenihttp://www.life.hu/drlife/20180731-torgyanne-cseh-maria-szivet-meg-kellett-muteni.htmlMásfél éve hunyt el Torgyán József, özvegye Torgyánné Cseh Mária gondozza férje hagyatékát, szervezi a földművesek napját Vasadon. Ám nemrégiben nem volt jól, életmentő műtéten esett át. Dr. Life--A vízre allergiás egy budapesti lány, így reagál a bőrehttp://www.life.hu/drlife/20180731-a-vizre-allergias-egy-budapesti-lany-igy-reagal-a-bore.htmlA Budapesten élő Valentina Bones különös betegséggel küzd, gyógymód egyelőre nincs rá. Allergiás a vízre, de nemcsak a csapvízre, hanem az izzadtságtól és a könnyektől is kiütések lepik el bőrét. Dr. Life--Demi Lovato még mindig nincs jól, miután túladatolta magáthttp://www.life.hu/drlife/20180731-demi-lovato-meg-mindig-nincs-jol-miutan-tuladatolta-magat.htmlEgyelőre nem tudni, hogy milyen szerrel adagolta magát túl Demi Lovato otthonában, ám állapotáról már érkeztek hírek. Az énekesnő még mindig nincs jól, komplikációk léptek fel. Dr. Life--Ez az oka, ha pisilés közben kiráz a hideghttp://www.life.hu/drlife/20180730-ez-az-oka-ha-pisiles-kozben-kiraz-a-hideg.htmlSokakat kiráz a hideg, amikor pisilnek, ám a legtöbben nem törődnek az okokkal. Félreértés ne essék: aggodalomra semmi ok, de azért jó tudni, hogy miért történik ez. Dr. Life--58 évesen lett édesanya egy brit nőhttp://www.life.hu/drlife/20180730-59-evesen-lett-edesanya-egy-brit-no-embrio-orokbefogadas.html58 évesen lett édesanya az a brit nő, akitől hazájában tagadták meg a lombikprogramban való részvételt. A beavatkozást külföldön végezték el. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.