Ritka betegségben szenved Pataki Zita: nem tud izzadni

betegség bőr izzadás Pataki Zita
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyermekkora óta egy ritka betegséggel küzd Pataki Zita: a legnagyobb melegben is képtelen izzadni.

Ritka bőrbetegsége van Pataki Zitának. Az úgynevezett syringoma azt jelenti, a legnagyobb melegben is képtelen izzadni.

Tizenkét éves koromig lázálmos voltam. Betegség előtt iszonyú magasra szökött fel a lázam, és mindig ugyan azt álmodtam. De annyira magas lázam lett, hogy félájultan hűtőfürdőbe kellett tenni. Az orvosok azzal nyugtatták anyukámat, hogy idővel kinövöm. Így is lett! Azóta viszont nem izzadok" – mesélte az időjós a Borsnak.

Pataki Zita betegségéről vallott Fotó: Rácz Tomi

Bár sokan azt gondolnák, szívesen lennének Pataki Zita helyében, valójában a jóindulatú mirigynagyobbodás egy komoly betegség, hiszen izzadás nélkül csak nagyon nehezen tud méregteleníteni a szervezete.

Olyan, mint egy pattanás, de nem az, hanem bőrhiba, betokozódott verejtékmirigy. Eltömődik, mivel nem használom. Ha sokat járok szaunába, észrevehetően kevesebb lesz. Az is fontos, hogy három és fél liter vizet igyak naponta. Végül is, hálás ez egy nőnél. Például soha életemben nem kellett dezodort használnom, mivel nincs testszagom. A hátránya, hogy évente egyszer, télen, amikor nem süt a nap, el kell mennem bőrgyógyászhoz, aki leégeti a syringomákat. Pici piros pöttyök maradnak egy hétig, és nem lehet rá sminkelni. A szem alatt rengeteg izzadságmirigy van, a homlokon, a halántéknál, orrnyeregnél. Ha leégetik, azzal a ráncokat is eltüntetik. Mindenben meglátom a jót! Ajánlom minden nőnek, hogy nézzen utána, mert sokan nem tudják, hogy nekik is ez van. Éppen ezért beszélek róla, mert kevésbé izzadósoknál kialakul."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.