Meggyógyult a rákos kislány Ferenc pápa csókjától

daganat csoda Ferenc pápa rák gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Három éve Ferenc pápa homlokon csókolt egy agytumorral küzdő kislányt, aki mára meggyógyult. Az orvosok is értetlenül állnak e csoda előtt.

Az alig pár hónapos Gianna Masciantoniónál agytumort diagnosztizáltak az orvosok. Az elkeseredett szülők utolsó reménysugárként odanyújtották a gyermeket Ferenc pápának egyik amerikai látogatása során 2015-ben, aki egy csókot nyomott a kicsi homlokára.

Az orvosok korábban abban is kételkedtek, hogy eléri az egyéves kort, ám a pápával való találkozás után két hónappal a család kapott egy telefonhívást a kórházból, akik közölték, hogy az újabb vizsgálatok kiderítették, a daganat mégsem rosszindulatú.

A most 3 esztendős Gianna 15 hónapig kemoterápiás kezelést kapott és a tumor elkezdett zsugorodni. A kislány mára meggyógyult és elkezdett mászni, magától enni és beszélni.

Egyértelműen jól érzi magát. Ősszel el is kezdi az iskolai felkészítőt. Már nagyon izgatott miatta. Látni, ahogyan most vidáman futkos ide-oda azok után, amit először mondtak nekünk az orvosok, egyszerűen elképesztő" – mesélték a szülők a The Sunnak.

Sztárok, akiket kirúgtak egy főszerepből: Anne Hathaway és Ryan Gosling is jártak már ígyhttp://www.life.hu/sztarok/20180822-sztarok-akiket-kirugtak-egy-foszerepbol-anne-hathaway-es-ryan-gosling-is-jartak-mar-igy.htmlA hírnév nem garantál biztos állást és szerepeket, ezt az alább felsorolt sztárok a saját bőrükön tapasztalhatták meg. Bizony a legjobbakkal is előfordul, hogy menesztik őket egy filmből, íme, néhány példa. TV + SztárokOrigoIszak Eszti fehérneműben mutatta meg magát: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180822-iszak-eszti-fehernemuben-mutatta-meg-magat.htmlIszak Eszti ezúttal fehérműben mutatta meg magát a közösségi oldalán. TV + Sztárok--Fókapózban fotózták Vajna Timit a medence melletthttp://www.life.hu/sztarok/20180821-fokapozban-fotoztak-vajna-timit-a-medence-mellett.htmlVajna Timit ezúttal a medence szélén fotózták egy szexi fürdőruhában. TV + SztárokOrigoKylie Jenner légkondicionált luxusvillát építtetett kutyáinakhttp://www.life.hu/sztarok/20180821-kylie-jenner-legkondicionalt-luxusvillat-epittetett-kutyainak.htmlMegszokhattuk már, hogy a sztároknak számos hóbortja van, állataikat is szeretik prémium minőségű termékekkel kényeztetni. Most Kylie Jenner lepte meg követőit azzal, hogy légkondicionált házat csináltatott kutyáinak. TV + SztárokOrigoMajkát elmaradt koncertje miatt támadták a rajongók: a rapper válaszolthttp://www.life.hu/sztarok/20180821-majkat-elmaradt-koncertje-miatt-tamadtak-a-rajongok-a-rapper-valaszolt.htmlElment az áram Majka győri koncertje előtt, ezért elmaradt az előadás. Habár ez nem a rapper és társai hibája volt, sokan mégis őket hibáztatták, ezért akadt ki a zenész. TV + SztárokOrigoKeanu Reeves és Winona Ryder csak most jött rá, hogy valójában házasokhttp://www.life.hu/sztarok/20180821-keanu-reeves-es-winona-ryder-csak-most-jott-ra-hogy-valojaban-hazasok.htmlWinona Ryder elárulta, szerinte 26 éve házasságot kötött filmbéli partnerével, Keanu Reevesszel. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.