Szívizomgyulladás miatt hónapokig nem röplabdázhat Dékány Bernadett

Forrás: cev.lu -
szívizom Dékány Bernadett röplabda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szívizomgyulladás miatt novemberig biztosan nem röplabdázhat Dékány Bernadett, a magyar válogatott szélső ütője.

A 26 éves játékos nyáron az olasz másodosztály előző szezonbeli döntőséhez, az OMAG-Consolini Volley csapatához szerződött, ám mindössze három edzésen tudott részt venni: az idény elején a kötelező sportorvosi vizsgálaton kiderült, az EKG-ja nem tökéletes, így további teszteken kellett részt vennie.

"Megállapították, hogy szívizomgyulladásom van, emiatt extra ütések voltak az EKG-mon, Olaszországban pedig a sok szívpanasz-eredetű haláleset miatt nagyon komolyan veszik ezeket a dolgokat, így nem kaptam játékengedélyt" - mondta az MTI érdeklődésére Dékány, aki egyéves romániai kitérőt leszámítva 2012 óta röplabdázik az olasz bajnokság különböző osztályaiban.

A nyáron a magyar válogatott tagjaként Európa Liga-ezüstérmes röplabdázó elmondta, más olasz és a magyar orvosoktól megkapta volna az engedélyt, ám mivel azt csak a csapat saját doktora adhatja meg - ő pedig nem mert kockáztatni -, így nem maradt más, minthogy közös megegyezéssel szerződést bontott a Consolinivel.

Forrás: cev.lu

"Az olasz második vonalban csapatonként csak egy idegenlégiós szerepelhet, így meg kellett hoznunk ezt a döntést, mivel én legalább három hónapig biztosan nem játszhatok. Elméletileg novemberre gyógyulok meg, akkor újabb vizsgálatok következnek. Meglátjuk, mennyit javul a helyzet" - mondta a jövővel kapcsolatban Dékány, aki addig kondicionáló edzésekkel igyekszik formában tartani magát.
Azzal kapcsolatban, hogy mi lesz vele november után, még nem tudott konkrétummal szolgálni.
"Olaszországban csak januárban van átigazolási időszak, így novemberben, ha megkapom az orvosoktól a zöld jelzést, elkezdem az alapozást, aztán majd meglátjuk, mi lesz a sorsom" - fogalmazott az ütőjátékos.
"Kicsit fáj a szívem, amiért így alakultak a dolgok, mert tapasztalt játékosokból álló, nagy célokat kitűző együttesben játszhattam volna a szezonban, de próbálok pozitív maradni, és úgy gondolni a történtekre, hogy meghosszabbodott a nyári szabadságom" - jelentette ki Dékány, aki hozzátette: a jövő augusztusi, magyarországi Európa-bajnokság miatt szeretne mielőbb csapatot találni.

Az első aktus után kómába esett pénisz nélkül született férfihttp://www.life.hu/drlife/20180929-az-elso-aktus-utan-komaba-esett-penisz-nelkul-szuletett-ferfi-45-eves-andrew-wardle.htmlA 45 éves Andrew Wardle férfiasság nélkül született, nemrégiben építettek be neki egy műpéniszt, amihez a kezéből vett bőrt használták fel. Nemrégiben hírt is adtunk arról, hogy megtörtént az első aktus, az azonban csak most derült ki, hogy az együttlét nem várt fordulatot vett. A férfi kómába esett. Dr. Life--Édesanyja betegsége miatt nem áll színpadra Kállay-Saunders Andráshttp://www.life.hu/drlife/20180923-edesanyja-betegsege-miatt-nem-all-szinpadra-kallaysaunders-andras-szegeden.htmlÉdesanyja betegsége miatt lemondta szegedi fellépését Kállay Saunders András. Az énekes az Instagramra posztolta a hírt, és hozzátette, reméli, be tudja pótolni a fellépést. Dr. Life--Sose vedd meg a fehér csíkos csirkemellet: egészségtelenhttp://www.life.hu/drlife/20180902-sose-vedd-meg-a-feher-csikos-csirkemellet-egeszsegtelen-egy-tanulmany-szerint.htmlAz egészségtudatosan táplálkozók sokkal gyakrabban választják a csirkemellett a vörös húsok helyett, ám arra már nem mindenki figyel, hogy megfelelő minőségű kerüljön a kosarába. Dr. LifeOrigoKoncert közben ment el a U2 énekesének Bonónak a hangjahttp://www.life.hu/drlife/20180902-koncert-kozben-ment-el-a-u2-enekesenek-bononak-a-hangja-a-beautiful-day-alatt.htmlA harmadik szám után félbeszakadt a szombat esti berlini U2 koncert, mert hirtelen elment Bono hangja - tudta meg az Index. Ezt később egy rajongói oldal Tweetje is megerősítette.Dr. Life--Nagyon nincs jól a rákkal küzdő Székhelyi Józsefhttp://www.life.hu/drlife/20180817-nagyon-nincs-jol-a-rakkal-kuzdo-szekhelyi-jozsef-szinesz.htmlA Jászai Mari-díjas színművésznek nagyon sokat számít, hogy a barátai és a kollégái is támogatják, de elmondta, egyre nehezebben bírja a soha nem múló fájdalmat.Dr. Life--Rákkal küzd az Omega gitárosa, Molnár György Elefánt http://www.life.hu/drlife/20180816-rakkal-kuzd-az-omega-gitarosa-molnar-gyorgy-elefant.htmlSzívproblémái után derült ki, daganatos beteg Molnár György Elefánt, az Omega gitárosa. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.