Rászokott a korai lefekvésre a blogger: ilyen hatással van rá

Forrás: Shutterstock -
reggel ébredés lefekvés próba Korán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy amerikai blogger úgy döntött, megpróbál átszokni a korai fekvésre: éjfél helyett este kilenckor ment ágyba, így hatott a szervezetére. 

Éjfélnél előbb szinte soha nem került ágyba az amerikai blogger, de úgy döntött, kipróbálja mi történik akkor, ha este kilenckor lefekszik. Természetesen nem ment könnyen az átszokás, hiszen a szervezete már hozzászokott ahhoz, hogy sokáig ébren van. A késői lefekvésnek azonban reggel mutatkoztak meg a következményei: fáradtan és nyűgösen kelt ki az ágyból, ami az egész napjára rányomta a bélyegét.

Feküdj le korán, tested meghálálja Forrás: Shutterstock

Habár nehezen ment, de a kihívás kedvéért minden nap kilenckor bújt ágyba, és habár az első néhány alkalom szenvedésekkel teli volt, a szervezete rászokott a korai fekvésre, és meg is hálálta az alvást. Reggelente sokkal kipihentebben ébredt, türelmesebb és kiegyensúlyozottabb volt. Néhány hónap alatt pedig a bőre is megváltozott, sokkal tisztább lett - számolt be a kísérletről a Joy.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.