Bugyi-kérdés: vele vagy nélküle?

Forrás: Shutterstock -
fehérnemű bugyi egészség intim higiénia nőitabuk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az utóbbi években számos hollywoodi sztár jelent meg különböző vörös szőnyeges eseményeken bugyi nélkül, illetve igazán emlékezetes néhány olyan film is, ahol a női főhős alsónemű nélkül szerepelt az egyes jelenetekben. Sokan állítják, hogy bugyi nélkül szebb az élet, sőt egyesek egyenesen azt vallják, hogy egészségesebb is. Utánajártunk az igazságnak!

Az alsóneműk eredeti funkciójukat tekintve a nemi szerveket védik a különböző szennyeződésektől. Ezt a funkciót maradéktalanul ellátják, de sokan éppen emiatt feleslegesnek érzik ennek a ruhadarabnak a viselését, hiszen az alsótestet más ruhadarabok is megvédik – például a nadrágok, szoknyák.

Nadrág alá

Az igazság ezzel szemben az, hogy nadrág alá különösképpen ajánlott az alsónemű viselése, hiszen egy durvább anyag, például a farmer könnyen kidörzsölheti a nemi szerveket vagy azok környékét.

Az ülepvarrások pedig kifejezetten felsérthetik az intim testtájékot, és az így keletkezett hámsérüléseken át könnyedén bejuthatnak a különböző kórokozók.

A nadrágon lévő varrások felsérthetik az intim testtájékot Forrás: Shutterstock

A nadrágot viselők számára van még egy érvünk amellett, hogy feltétlenül húzzanak bugyit: a hüvelyváladékozás mindennapos a nőknél, a tisztasági betétek pedig jó célt szolgálnak, amikor ez erősebbé válik, például a menzesz előtti napokban. Képzeljünk csak el egy csinos szövetnadrágot, amin egyszer csak megjelenik egy folt odalent...!

Szoknya alá

Ez esetben ugyan nem kell számolnunk a kidörzsöléssel és a varrások okozta hámsérülésekkel, ám ha nem hordunk bugyit, a tisztasági betéteket elfelejthetjük. Pedig, ha a hüvelyváladékot nincs, ami felfogja, az a bőrredők között fog hosszú órákon át pangani. Ez esetben – az izzadtsággal keveredve – különösen kedvező környezetet teremthet a baktériumoknak, kórokozóknak, amiknek az elszaporodásával már meg is történt a baj.

Bugyi nélkül hordani a szoknyát csöppet sem higiénikus Forrás: Giphy

A mindezzel együtt járó intim szagokról már ne is beszéljünk.

Érdemes néhány szót ejteni arról is, hogy ha a rövidebb fazonú szoknyák rajongói vagyunk, könnyen előfordulhat, hogy a tömegközlekedési eszközökön, várókban sikerül úgy helyet foglalnunk, hogy a nem éppen higiénikus ülőfelülettel közvetlenül érintkezik a nemi szervünk...

Akkor mikor lehet?

A szakértők többsége egyetért abban, hogy egyetlen élethelyzetben egészséges csupán az alsónemű nélküli lét, ez pedig az éjszakai alvás. Egy alapos zuhanyzás után, ha rögtön ágyba bújunk, azzal nem okozunk különösebb bajt magunknak: egyfelől így kellemesebb, hiszen nem szorítja a testet sehol semmi, másfelől akadálytalanul lélegezhet a bőr, és szellőzhetnek a napközben bugyiba és nadrágba csomagolt testrészek.

Pizsamában akadálytalanul lélegezhet a bőr Forrás: Shutterstock

Milyen bugyit és milyet ne?

Az alsóneműk kiválasztásánál elsődleges szempont legyen az anyagösszetétel: minél természetesebb alapanyagból készül az alsónemű, annál egészségesebb a viselése. Egy pamutból készült bugyi jól szellőzik, és megvédi a nemi szerveket a különböző kórokozóktól is. A selyemből vagy műszálas alapanyagból készült darabokban ezzel szemben könnyen befülled az intim testrész, ami izzadáshoz, és így a kórokozók megtelepedéséhez vezethet.

Formáját tekintve válasszunk bátran olyan bugyit, ami a fenékformánk előnyeit hangsúlyozza, de ha lehet, kerüljük a tangát: a hátsó pánt egyfajta hídként szolgál az első és hátsó testnyílás között, amin könnyedén átvándorolnak a hüvely környékére a fertőzésekért felelős kórokozók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.