Kiderült, miért lesz a lakosság 10 százaléka balkezes

Forrás: Thinkstock -
agy gerincvelő anyaméh írás balkezesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindössze a lakosság 10 százaléka mondhatja el magáról, hogy balkezes. Sokáig úgy gondolták, hogy ennek a különböző agyféltekék működéséhez van köze, ám egy friss kutatás szerint inkább a gerincvelő az, ami ezért felelős. 

Ma már teljesen elfogadott, hogy valakinek a bal keze ügyesebb, ám néhány évtizeddel ezelőtt azonban még meg kellett tanulniuk jobbkézzel írni az érintetteknek. Sokáig úgy gondolták, hogy a balkezesség kialakulásásnak a különböző agyféltekék működéséhez van köze, a Ruhr University Bochum kutatói szerint azonban ez nem így van. A gerincvelő lehet a felelős.

Ma már írhatnak balkézzel a balkezesek Forrás: Thinkstock

Azt mondják, hogy a balkezesség jele már az anyaméhben felfedezhető. Erre abból lehet következtetni, hogy a magzat melyik ujját veszi a szájába. Erre nagyjából a 13. hétig kell várni.

Sebastian Ocklenburg, Judith Schmitz és Onur Gunturkun kutatók elmagyarázták, hogy a kar- és kézmozdulatok az agyi motoros kéregből indulnak el, ez küld jelet a gerincvelőnek. Ám hangsúlyozták, hogy a balkezesség még a 15. hét előtt eldől, ekkor azonban még nincs kapcsolat a motoros kéreg és a gerincvelő között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.