Súlyos következményei lehetnek a kialvatlanságnak

Forrás: pexels.com -
betegség alvás alváshiány kialvatlanság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy 2016-os felmérés szerint az amerikaiak egyharmada hét óránál is kevesebbet alszik. Ez azonban hosszú távon súlyos következményekkel járhat.

A VT magazin azt írja, a túl kevés alvás jelentősen megnövelheti a vastagbél- és az emlőrák kialakulásának esélyét, ráadásul kimutatták, hogy extrém fáradtság esetén a bőr sebei is lassabban gyógyulnak. Emellett az elménkre és szellemi képességeinkre is negatívan hat a kialvatlanság, hosszú távon elszigetelődéshez és magányhoz vezethet.

A kialvatlanság súlyos problémákhoz vezethet Forrás: pexels.com

A tanulás és a munka is nehezebben megy, ha sokáig nem alusszuk ki magunkat rendesen. Kutatások bizonyították, hogy azok az iskolás gyerekek, akiknek később kezdődött a tanítás, tehát többet alhattak, sokkal jobban teljesítettek a vizsgákon és a tanórákon.

A rövidtávú memóriát is negatívan befolyásolja a kialvatlanság, új szavakat vagy képességeket is sokkal nehezebben sikerül elsajátítanunk.

Emellett a szívünknek sem tesz jót, sőt a szexuális életünknek is árthat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.