Ezeket a talizmánokat szerezd be, ha úgy érzed, szükséged van egy kis segítségre

lelki egészség kelta kereszt jaguár gyógyítás ásvány yin yang talizmán segítség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Akik talizmánokat viselnek nyakláncon, gyűrűn, karkötőn, hisznek abban, hogy ezek az ősi szimbólumok üzeneteket, energiát közvetítenek. Megvédik őket a rossztól, és szerencsét hoznak az életükbe. Ha úgy érzed, hogy az életed egy pontján elakadtál, nézd meg, melyik szimbólum segíthet át rajta! Sokszor az is elég, ha ránézésre kiválasztod a neked leginkább tetsző darabot. Szép karácsonyi ajándék is lehet, hiszen nincs annál jobb érzés, ha a szeretteidet is védelemben tudhatod.

Salamon pecsétje: a két háromszögből álló (alsó és felső világot szimbolizáló), hatoldalú figura a világrendet testesíti meg. Közkedvelt, gyakorta használt szimbólum, amely az elme, a szellem, és a teljes békesség nyugalmát árasztja. Az ember saját képességeiben való hitét erősíti.

Salamon pecsétje az elme, a szellem, és a teljes békesség nyugalmát árasztja Forrás: Shutterstock

Füles kereszt (Anch): egy Atlantiszból származó jelkép, az ókori Egyiptomban Tutanhamon szimbóluma volt. A fáraók a tudás, a hatalom és az örök élet jelképeként viselték. A hagyomány szerint viselése elűzi a démonokat, megtöri a rontást, valamint hosszú és boldog életet biztosít viselőjének. Fokozza az életerőt, távol tartja a betegségeket és egyéb káros hatásokat.

Jaguár: egy ősi maja szimbólum, amely kontroll alatt tartja viselőjének kirohanásait, védi őt a negatív gondolatoktól, és megnöveli spirituális erejét.

Kelta kereszt: régen az Istenbe vetett bizalmat, a szeretetet szimbolizálta, ami megvédte viselőjüket a bűbájoktól, a gonosz szellemektől és a démonoktól. Ma a megvilágosodás, a megérzés jelképe, az ember feletti energia, a teljesség, az univerzum, Isten legősibb szimbólumaként tekintenek rá.

A kelta kereszt a megvilágosodás, a megérzés jelképe Forrás: Shutterstock

Agrippa pentagram: a szabályos ötszög átlói által alkotott ötágú csillagban egy férfi kinyújtott kezekkel és lábakkal az emberi test és az aranymetszés kapcsolatát illusztrálja. A csúcsaira az S, A, L, V, S betűket írva az egészség jelképe (az egészség latinul salus). A szabadkőművesek az élet forrásának szimbólumát látták benne. A mai pentagramhordozók szerint ezt a szimbólumot viselve könnyen kapcsolatba léphetünk felsőbb énünkkel, ami védelmez minket a látható és a láthatatlan támadásoktól.

Nap: univerzális szimbólum, minden kultúrában egyazon jelentéssel bír. A sötétség ellentéte, a fény, amely minden rossz energia és a gonosz legyőzője.

Jin-jang: az egész világon ismert kínai szimbólum. A negatív és pozitív, víz és tűz, nő és férfi, az őselemek egymásra hatásának jelképe. A kettősségen alapuló világszemlélet a hordozóját hozzásegíti, hogy megértse a valóságot és a világ történéseit. Megvilágítja a benne rejlő ellentéteket, és lehetővé teszi, hogy összhangba kerüljön a körülötte áramló, hullámzó erőkkel, sőt bizonyos mértékig uralmat is nyerjen felette. Aki bizonytalan, gyakran aggódik, és szüksége van megerősítésre, kezdje azzal, hogy beszerez egy ilyen szimbólumot, amit mindig magánál tarthat.

A jin-jang a negatív és pozitív, víz és tűz, nő és férfi, az őselemek egymásra hatásának jelképe Forrás: Shutterstock

Az élet fája: egy kelta amulett, amely az összetartozás, a biztonság és a termékenység talizmánja. A kelták a fákat az emberek őseinek tekintették. Legfontosabb fának a tölgyet, az ég istenének növényét tartották. Minden kelta törzsnek saját szent fája volt, ami a törzs területének közepén állt, az egység, az összetartozás és a biztonság jelképeként. A szent fa olyannyira fontos volt, hogy minden csata alkalmával elvittek egyet gyökerestől. Amíg ez náluk maradt, addig az erejük biztosított volt. Ez az amulett viselőjét erővel ruházza fel, biztonságot nyújt neki. A fatörzsön található spirál szimbólum a termékenységet segíti elő.

Sólyom: az észak-amerikai indiánok totemállata, a magas spirituális érzékelés szimbóluma. Viselője képes felismerni, megérezni a negatív energiákat.

Hórusz szeme: az ókori Egyiptomban használták amulettként. Biztonságot, egészséget és bölcsességet biztosított viselőjének. Nagyon népszerű amulett, egyszerre jelképezi a napot és a holdat. Feladata, mint általában a szemamuletteknek, a rontás elhárítása, a szemmel verés visszafordítása. Viselőjét védi az összes gonoszság ellen, sebezhetetlenséget biztosít. Erőteljes amulettként szolgál a bajokból való kilábalásban, betegségből való gyógyulásban. Ez a szimbólum az egyiptomiaknál a megújulás jelképe is volt.

Hórusz szemének feladata a rontás elhárítása, a szemmel verés visszafordítása Forrás: Shutterstock

Oroszlánfejű, sasszárnyú griffmadár: görög mitológiai lény, amely „királyi" állatokból tevődik össze, hiszen az oroszlánok az állatok királyai az emlősök között, a sasok pedig a madarak között. A griffmadár szimbolizálja az erőt és a védelmezést. Néhány kultúrában a griffmadár a házasság jelképe is, hiszen egyik állat sem képes a másik nélkül élni.

A mindent látó szem: a háromszögben ábrázolt szem, más néven a gondviselés szeme, az előrelátás szeme egy olyan szimbólum, amelyben egy szem látható, körülötte fénysugarak vagy glória pompázik, és általában háromszög öleli körül. Néha Isten jelképeként jelenik meg, ahogy őrködik az emberiség felett. A kereszténységben a mindent látó szem természetesen az Isten szemét jelenti, nagyjából a 16. század óta használják. Egy Isteni lényt vagy erőt jelképez, amely óvja és védi az emberiséget.

Micu Domo: a japán talizmán hármas forgó örvényt formáz meg, ami az élet körforgására is utal. Megvéd a türelmetlenségtől, az anyagi mohóságtól, az emberi gyarlóságtól. A változás szimbóluma, amely az egyensúlyra és a jó irányba történő folytatásra mutat.

Hamsza, más néven szerencsehozó kéz: a tenyér formájú védelmező amulettet leginkább az arabok és a héberek használják. Hitvallásuk szerint az amulett megvédi a nőket mindenféle ártó szándéktól, a negatív hatástól. Termékenységet hozhat, támogatja az egészséges terhességet, a szoptatást, a gyenge szervezetet pedig megerősíti.

A hamsza kéz megvédi a nőket mindenféle ártó szándéktól, a negatív hatástól Forrás: Shutterstock

Om vagy másképp aum: egy ősi szanszkrit szimbólum, amely a meditáció közben elhangzik. A hindu hagyomány szerint az om az univerzum teremtésekor elhangzott szent teremtő szó. A meditáció közben elnyújtott aum segít, hogy kapcsolódjunk a spirituális világhoz. Az om nem csupán hangrezgés, hanem sugárzó energia, amely egy sajátos gondolati áram megindítása révén áthangolja az ember mentalitását. Viselőjének új irányt mutat.

Hogyan juthatunk gyorsan szakorvosi ellátáshoz?http://www.life.hu/drlife/hirdetes/20181214-orvosi-ellatas.htmlMagyarországon a társadalombiztosítás által finanszírozott, azaz ingyenes szakrendelések (járóbeteg-szakellátások) néhány, meghatározott kivételtől eltekintve beutalókötelesek. Ez azt jelenti, hogy a bajunkkal előbb a háziorvoshoz kell elzarándokolnunk, aki továbbküld az adott szakrendelésre, ahol majd érdemben tudnak foglalkozni a betegségünkkel. Ez azonban hosszadalmas procedúra, ráadásul a szakrendelésre sokszor hetekkel, hónapokkal későbbre tudnak időpontot adni. Összeszedtük, hogy mit tehetünk a várakozási idő lerövidítésére. HirdetésPécsi Ildikó férjét, Szűcs Lajost kiengedték a kórházból – így élnek mosthttp://www.life.hu/drlife/20181212-pecsi-ildiko-ferjet-szucs-lajost-kiengedtek-a-korhazbol-igy-elnek-most.htmlHetvenötödik születésnapját ünnepelte Pécsi Ildikó színésznő férje, Szűcs Lajos focista. A sportolót hosszú idő után hazaengedték a kórházból, ahol vastagbéldaganata miatt feküdt. Elmondták: nehéz időszakon vannak túl. Dr. Life--Íme néhány módszer, hogy eltűnjenek a szem alatti karikákhttp://www.life.hu/drlife/20181211-ime-nehany-modszer-hogy-eltunjenek-a-szem-alatti-karikak.htmlAllergia és valamilyen betegség következtében is kialakulhatnak sötét karikák a szemünk alatt, így érdemes orvossal is konzultálni. Ám ha csak a fáradtság miatt alakultak ki a karikák, van néhány remek módszer, hogy felvedd velük a harcot. Dr. Life--Ciara Noble placentából készít különböző termékeket: évi 3 milliót keres velehttp://www.life.hu/drlife/20181211-ciara-noble-placentabol-keszit-kulonbozo-termekeket-evi-3-milliot-keres-ezzel.htmlA placenta evése egyre népszerűbb, ezért építette erre a vállalkozását az ausztrál szülésznő, Ciara Noble: évente átszámítva 3 millió forintot keres vele. Dr. LifeOrigoA vécéd és a rizs is megbetegíthet – állítják a kutatókhttp://www.life.hu/drlife/20181210-a-veced-es-a-rizs-is-megbetegithet-allitjak-a-kutatok.htmlSzámos dolog okozhat fertőzést az emberi szervezetben, ám az otthonunkban általában biztonságban érezzük magunkat. De itt is lehet két dolog, ami veszélyt rejt: a WC és a rizs. Dr. Life--A narancslé fogyasztása csökkentheti a demencia kockázatáthttp://www.life.hu/drlife/20181210-a-narancsle-fogyasztasa-csokkentheti-a-demencia-kockazatat.htmlAz öregkori leépülés nem az időskor velejárója, ezért is keresik lázasan a kutatók az okokat és gyógymódokat. Most érdekes kapcsolatra figyeltek fel a zöldségek és gyümölcsök, valamint a demencia között. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.