Köllő Babett maradandó sérülést szenvedett a Csak show és más semmi alatt

TV2 Köllő Babett Csak show és más semmi sérülés maradandó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindenki beleadott apait-anyait a Csak show és más semmiben előadott produkcióiba, többen meg is sérültek a próbák alatt. Ennek ellenére mindenki kiválóan teljesítette a feladatokat, de nem múlnak el nyom nélkül az elmúlt hetek megpróbáltatásai: Köllő Babett már sosem lesz a régi.

Köllő Babett a többi versenyzőhöz hasonlóan mindent beleadott a Csak show és más semmi műsorában előadott produkcióiba, ennek meg is lett az eredménye. A luxusfeleség ugyanis a kemény próbák alatt többször megsérült, és bizony érte olyan baleset is, ami után már soha nem lesz ugyanolyan. A lábficama elmúlik, de a nyakát nem tudja rendesen mozgatni, habár ebből semmi nem látszott a színpadon.

Köllő Babett már sosem lesz a régi Forrás: TV2

Szerintem nincs olyan porcikám, ami ne fájna. Inkább az a kérdés, hogy mikor melyik fájdalmam erősebb. Kutya kemény volt ez a tíz hét, még ha imádtam is minden percét! De lássuk be, a döntőbe már egy teljesen leharcolt csapat érkezett, levitézlett hősök küzdöttek meg egymással” – mondta a Ripostnak Babett. „

a doki szerint ez a probléma megmarad, még ha tornával igyekszem is megnyújtani az inakat.

Vastag Csaba nyerte a Csak show és más semmit műsorát: interjú a győztessel


Vastag Csaba nyerte a Csak show és más semmit műsorát. Az énekes a Life.hu riporterének arról mesélt, milyen élményeket adott és tapasztalatokat hozott számára a verseny. Itt megnézheted az interjút!

Ezeket a talizmánokat szerezd be, ha úgy érzed, szükséged van egy kis segítségrehttp://www.life.hu/drlife/20181214-ezeket-a-talizmanokat-szerezd-be-ha-ugy-erzed-szukseged-van-egy-kis-segitsegre.htmlAkik talizmánokat viselnek nyakláncon, gyűrűn, karkötőn, hisznek abban, hogy ezek az ősi szimbólumok üzeneteket, energiát közvetítenek. Megvédik őket a rossztól, és szerencsét hoznak az életükbe. Ha úgy érzed, hogy az életed egy pontján elakadtál, nézd meg, melyik szimbólum segíthet át rajta! Sokszor az is elég, ha ránézésre kiválasztod a neked leginkább tetsző darabot. Szép karácsonyi ajándék is lehet, hiszen nincs annál jobb érzés, ha a szeretteidet is védelemben tudhatod. Dr. LifeOrigoKórházban kötött ki a férfi, aki mindennap megszagolta használt zoknijáthttp://www.life.hu/drlife/20181215-korhazban-kotott-ki-a-ferfi-aki-mindennap-megszagolta-hasznalt-zoknijat.htmlEgy kínai férfi minden egyes nap beleszagolt használt zoknijába. Végül kórházban kötött ki... Dr. LifeThinkstockPécsi Ildikó férjét, Szűcs Lajost kiengedték a kórházból – így élnek mosthttp://www.life.hu/drlife/20181212-pecsi-ildiko-ferjet-szucs-lajost-kiengedtek-a-korhazbol-igy-elnek-most.htmlHetvenötödik születésnapját ünnepelte Pécsi Ildikó színésznő férje, Szűcs Lajos focista. A sportolót hosszú idő után hazaengedték a kórházból, ahol vastagbéldaganata miatt feküdt. Elmondták: nehéz időszakon vannak túl. Dr. Life--Íme néhány módszer, hogy eltűnjenek a szem alatti karikákhttp://www.life.hu/drlife/20181211-ime-nehany-modszer-hogy-eltunjenek-a-szem-alatti-karikak.htmlAllergia és valamilyen betegség következtében is kialakulhatnak sötét karikák a szemünk alatt, így érdemes orvossal is konzultálni. Ám ha csak a fáradtság miatt alakultak ki a karikák, van néhány remek módszer, hogy felvedd velük a harcot. Dr. Life--A vécéd és a rizs is megbetegíthet – állítják a kutatókhttp://www.life.hu/drlife/20181210-a-veced-es-a-rizs-is-megbetegithet-allitjak-a-kutatok.htmlSzámos dolog okozhat fertőzést az emberi szervezetben, ám az otthonunkban általában biztonságban érezzük magunkat. De itt is lehet két dolog, ami veszélyt rejt: a WC és a rizs. Dr. Life--Mel B háromórás operáción esett áthttp://www.life.hu/drlife/20181210-mel-b-haromoras-operacion-esett-at.htmlSaját könyvét dedikálta volna Mel B New Yorkban, ám le kellett mondania, mivel megműtötték. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.