Fiatal lányok mondták el, miért döntöttek az abortusz mellett

Forrás: Dreamstime -
Születés szülés gyermek abortusz beavatkozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok fiatalon teherbe esett lány dönt úgy, hogy nem tartja meg gyermekét. Most olyan lányok mondták el a történetüket, akiknek az abortuszt kellett választaniuk. 

Számos nő került már olyan élethelyzetbe, hogy akkor esett teherbe, amikor nem tudott volna felnevelni egy gyermeket. Ilyenkor sokan az abortusz mellett döntenek. Most fiatal lányok meséltek döntésük hátteréről. Az urbodies.hercampus.com cikkét a Szeretlek Magyarország szemlézte.

Sok fiatal lány titokban végezteti el az abortuszt Forrás: Dreamstime

A 19 éves Jessica egyetemre járt, fogamzásgátlót is szedett, ám ő lett az az egy százalék, akinél így is becsúszott a baba. A barátja megfenyegette, hogy vetesse el, 200 dollárt is utalt neki a műtétre. Jessica bár nem ijedt meg a fiútól, de tudta, hogy aktuális helyzetében nem lenne képes felnevelni egy gyermeket, főleg nem egy ilyen apával.

Neha is azért vetette el a gyermekét, mert az túl korán érkezett az életébe. Mint mondta: szülei azt sem tudták, hogy túl van az első csókon. Titokban csináltatta meg az abortuszt. Ez sok mindent megváltoztatott benne, sokáig fontolgatta a lehetőségeket, de úgy érzi, helyesen döntött.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.