Ők tudják a tökéletes időbeosztás titkát! Így csinálja Szily Nóra és Ada

Szily Nóra Ada időbeosztás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elolvasni egy jó könyvet, reggel nyugodtan meginni egy kávét, lazítani a fürdőkádban: a legtöbb dolgozó, családos nőnek erre nemigen jut ideje. Mégsem lehetetlen magadra is időt szánni: két olyan nőt mutatunk be most nektek, akik komoly feladataik mellett önmagukkal is tudnak foglalkozni.

Szily Nóra, a Life.hu sztárszerzője, televíziós műsorvezető, riporter, újságíró nemcsak két gyermekes családanya, de a munkája is erősen leköti: rendszeresen utazik rendezvényekre, készít nagyinterjúkat, fogad klienseket coachként, vagy tart előadásokat vidéken és a fővárosban. Mindezek mellett nehéz önmagára is időt szánnia, de Nóra kifejezetten odafigyel erre. „Nagyon kell figyelnem az énidőmre. Ez egy folyamatos harc magammal, magamért. Hiszen több szerepben kell helytállnom. Így aztán van, amikor győzök ebben a küzdelemben, de előfordul, hogy vesztésre állok. Ráadásul imádom a munkám, sokat dolgozom itthon, és olykor annyira beletemetkezem, hogy már a szervezetem jelez, ideje magammal is törődnöm. Nemrég volt egy időszak, mikor tényleg nagyon sokat dolgoztam, és a testem parancsolt megálljt. Egyik nap kimerülten felsóhajtottam, hogy úgy szeretnék pár nap csendet! Megkaptam: hangszál- és gégegyulladásom lett, és az orvos csendkúrára ítélt. Ha 'rosszalkodom' és nem figyelek eleget magamra, a testem rendet tesz – de igyekszem nem megvárni ezt a pillanatot, sőt!"

Fotó: Kántor Kata

Nóra azt is elárulta, milyen technikát alkalmaz az ehhez hasonló esetekre: ,,Kitaláltam magamnak egy játékot, ami segít az önkontrollban. A határidőnaplómba, amibe a teendőimet pontosan feljegyzem, zölddel bekarikázok minden olyan programot, amit nem valamiért, vagy valamilyen elvárás okán teszek, hanem rólam szól. Lehet ez edzés, úszás, kozmetikus, egy kávézás valakivel csak úgy... Így hétről hétre látom, hogy mennyi volt a magamra szánt időm. De énidőnek tekintem azt is, hogy előbb kelek, mint a fiam, és van egy fél órám reggel, mikor lassan elkortyolom a kávém, és közben csak bambulok ki az ablakon. Ilyenkor felkészülök a napra. Ez a rítus, ez a lassú, meditatív ébredés nagyon fontos, inkább feláldozok az alvásidőmből egy darabot."

Nóra életében fontos szerepet kapott még az agykontroll is - ez megtanította őt olyan gyakorlatokra, amik segítik ráhangolódni egy újabb jó nap lehetőségére. ,,Alig negyed óra az egész. Egyébként esti leltárként is hasznos. Ez is énidő, mint ahogy az is, ha valaki egy picit csak magára, befelé figyel. Persze mindannyian hajlamosak vagyunk utolsónak rangsorolni magunkat a listán. Mindenki és minden más előbbre való a sorban. Pedig ennek fordítva kéne lennie. Hiszen ha magammal jól vagyok, akkor garantáltan van energiám arra, hogy másoknak is adjak. Ez lenne az egészséges önzés. Nem lehet mindig csak kifelé költekezni. Töltekezni is kell. Ki más óvna engem, ha én nem teszem? A gyerekeinknek sem csak mondani kellene, hogy 'vigyázz magadra'! Meg is kellene tanítani nekik, hogy miként lehet. És hogy ebben az énidő is fontos."

A Reflektor műsorvezetője, Ada is egyike azoknak az elfoglalt nőknek, akik a munka és a gyerekek mellett is tudnak időt szakítani magukra. Ada válása óta egyedülálló anyaként neveli nyolcéves fiait, Bálintot és Bencét, vezeti a háztartást, és a munkahelyén is helytáll. Most arról mesél, mindezek mellett hogy van még ideje a sportra is: „A hétköznapokon a munka mellett főzök, mosok, takarítok, bevásárlok, és intézem az egyéb ügyeimet. Reggel nem kávézom, nem is lenne rá nagyon időm, gyakorlatilag felkelünk, összekészítem a fiúk cuccát, és indulunk az iskolába. Ha épp nem kell bemennem dolgozni, akkor miután letettem őket, utána szoktam rendesen elkészülni én is: reggelizek, teázom, ha van rá időm, és intézem az ügyeimet. Edzeni is szoktam járni, és legtöbbször, ha gyors vagyok, ilyenkor jut idő magamra is, kifesteni a körmeimet, vagy épp tanulni. Munka után pedig rohanok a fiúkért, és utána már főként anyaszerepben vagyok esténként – bár előfordul, hogy alkalmanként a nagymamám vigyáz rájuk, ha dolgoznom kell, vagy akad egy fontos programom."

Fotó: Rostás Bianka/Life.hu

Persze előfordul néha, hogy időzavarba kerül, ám Ada szerint az, hogy legyen ideje magára, pusztán beosztás kérdése. "Velem is előfordul, hogy összesűrűsödik a napom, de ez csupán időszakos: van, hogy rohanok napokon át, utána pedig hetekig nyugalom van. Alapvetően logisztika kérdése az egész, és már egész jól belejöttem. Hobbim nem is tudom, hogy van-e igazából... lehet, hogy a háztartási teendők lettek a hobbijaim? Természetesen azért alapvetően foglalkozom magammal, és fontosnak tartom az énidőt, ez nálam általában egy villámedzést jelent, vagy akár csak öt percet, mikor a gondolataimmal foglalkozom."

Gyors szépségtipp a világ legolcsóbb szépítőszerévelhttp://www.life.hu/ebredjvelunk/20140723-ebredj-velunk-gyors-es-hatasos-szepsegtrukk-tojassal.htmlA nyári forróság nem tesz jót sem a hajnak, sem a bőrnek, így nem árt kényeztetni magunkat kicsit. Most mutatok egy olyan szépségtrükköt, ami nemcsak gyors, de nagyon hatásos is: a tojás arcra és hajra is tökéletes. Próbáljátok ki!Ébredj velünk!Kezdd a reggelt egy mennyei, vitamindús finomsággal!http://www.life.hu/ebredjvelunk/20140717-hogyan-legyek-jo-no-sporolj-idot-reggel-vitamindus-gyors-reggelivel.htmlHiába a reggeli rohanás, reggelizni muszáj, és az sem árt, ha valami vitamindús étellel kezded a napot. Most mutatok egy gyümölcsös-joghurtos finomságot, ami pár perc alatt elkészül, és igazán finom - imádni fogod!Ébredj velünk!--Spórolj időt az öltözködéssel - használd okosan az alapdarabokat!http://www.life.hu/ebredjvelunk/20140715-oszd-be-az-idodet-es-sporolj-nehany-percet-valogasd-ossze-a-ruhaidat.htmlNyáron a naptáradban egymást érik a jobbnál jobb programok, ám nincs időd munka után hazaugrani? Spórolj az időddel! Trükkös alapszettjeinkkel akár az irodai mosdóban is az este királynőjévé változhatsz - ismerd meg az összeállítást, ami mindenhová passzol!Ébredj velünk!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.