Alkoholmentes forró italok, amiktől a mennyekben érzed majd magad

Forrás: Shutterstock -
puncs forró ital magazin forró csoki
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Beköszöntött a hamisítatlan ősz és vele együtt a forró italok ideje. Nincs is jobb egy csésze forró csokinál, vagy egy almás-fahéjas bólénál. Egyszerűen mennyei!

A forró csoki nagyon sok ember kedvence, nem csoda tehát, hogy annyian imádják ősszel és télen is.

Hozzávalók 4 pohárnyi adaghoz:

  • 360 ml tej
  • 1-2 evőkanál cukor
  • 8 gramm kakaópor
  • 115 gramm (70%-os) étcsoki
  • 7,5 - 15 gramm kukoricakeményítő
  • csipet só
  • tálaláskor tejszínhab+kakópor+ csokoládéreszelék
A forró csoki nagyon sok ember kedvence Forrás: Shutterstock

Elkészítés:

1. A csokoládét apróra vágjuk.

2. Egy kis edényben keverjük fel a tej felét (180 ml) és a kukoricakeményítőt.

3. Tegyük egy kis serpenyőbe a maradék tejet cukorral, sóval és kakaóporral. Forraljuk fel, majd ezt követően adjuk hozzá a kukoricakeményítőt, keverjük össze, és főzzük 3-4 percig.

4. Adjuk hozzá az apróra feltördelt csokit, majd kavargassuk 2-3 percig, amíg teljesen fel nem oldódik és sűrű nem lesz.

5. Töltsük bögrébe, majd tejszínhabbal és csokoládéreszelékkel díszítjuk.


Az alkoholmentes almás bólét nemcsak a felnőttek, de a gyerekek is szeretik. A fűszeres almás bólét mindenki örömmel fogyasztja majd.

Hozzávalók:

  • 1 l almalé
  • 3 evőkanál barna cukor
  • 1 fahéjrúd
  • 1 kávéskanál szegfűbors
  • fél teáskanál őrölt gyömbér
  • őrölt szegfűszeg
  • frissen reszelt szerecsendió
  • csipet só
Az alkoholmentes almás bólét nemcsak a felnőttek, de a gyerekek is szeretik Forrás: Shutterstock

Elkészítés: az almalevet felforralom, ezt követően hozzáadom a cukrot ,valamint a fűszereket. Azért, hogy ne hűljön ki, az egészet egy termoszba öntöm.

A fenti italokon kívül az alkoholmentes puncs is az ősz és a tél tipikus itala, amelyet a hidegben is jólesik kortyolgatni. Bárkinek hamar a kedvenc italává válhat, hiszen ha olyat kóstol, ami megfelel az ízlésének, akkor a puncs többek kedvence lesz. A puncs nemcsak finom, de egészséges ital is.

Hozzávalók:

- 5 dl tea (roibos tea)
- 5 dl almalé
- 5 dl narancslé (vagy ananászlé)
- 5 evőkanál méz
- 1 lime (vagy citrom)
- 1 rúd fahéj, és (vagy) szegfűszeg (10 szem)

Az alkoholmentes puncs is az ősz és a tél jellegzetes itala Forrás: Shutterstock

Elkészítés:

1. Készítsd el a teát és keverd bele a gyümölcsleveket, fűszert, majd keverd bele a mézet.

2. Melegítsd fel az egészet közepesnél melegebbre.

3. A mézet azonban tilos felforralni, vagy túl meleg folyadékba tenni, mert káros anyagok képződhetnek a folyamat során.

4. Ezután pedig töltsük pohrakba a puncsot, és díszítsük egy narancsszelettel.

Érdemes szemezgetnünk a külföldi forró italok kínálatából is, hiszen megannyi finomság vár bennünket.

Téli tea, alkohol nélkül: nem kell mást tennünk, mint hogy a puncshoz hasonlóan elkészítjük, de az alkoholos keveréket helyettesítjük teafilterrel, amelyet a forrásban lévő vízbe dobunk, és citrushéjjal, valamint fahéjjal teszünk fel a tűzre.

A téli teát a puncshoz hasonlóan kell elkészíteni Forrás: Shutterstock

A gyümölcsből néhány gerezdet beletehetünk, és persze a mézet se sajnáljuk. Tetszés szerint készíthetjük ízesített teából, az almás kiváló erre a célra, vagy hagyományos fekete teából is akár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.