"Nem kellek, mert kövér vagyok!" - Avagy a túlsúlyosak diszkriminációja

kövér a nap cikke munkahely diszkrimináció túlsúlyos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A túlsúlyosak nincsenek szerencsés helyzetben. Kimondva vagy kimondatlanul, de sokkal nehezebb a dolguk nemcsak a párkapcsolat, de a munkavállalás terén is, ugyanis a plusz kilókhoz az emberek sok esetben akaratlanul is rossz tulajdonságokat társítanak.

A jelentős túlsúllyal rendelkezőkről egy állásinterjú során önkéntelenül is olyat feltételeznek, hogy az illető hajlamos a betegségekre, lusta, motiválatlan. Bár az ezzel kapcsolatos felmérések - és megaláztatások - inkább Amerikában jellemzőek, nem biztos, hogy Magyarországon sokkal kellemesebb a helyzet.

Thinkstock
Thinkstock

Nem bírja el a vizsgálóasztal

Floridában egyre több magán nőgyógyászati rendelőben küldik haza vizsgálat nélkül a túlsúlyos pácienseket. Mindegyik orvos előre meghatározott súlykorlát alapján fogadja vagy utasítja el a nőket, ez egyeseknél 90 kilogramm, másoknál magasabb. Ezek az orvosok arra hivatkoznak, hogy a műszerek és maga a vizsgálóasztal nem túlsúlyos páciensek számára készült, ezenkívül a zsírréteg nagysága miatt például az ultrahangos vizsgálat sem ad pontos, értékelhető képet a belső szervekről. Azt is hozzáteszik, hogy az elhízott nők sokkal több komplikációra számíthatnak a terhesség és a szülés során, de még a nőgyógyászati műtéteknél is nagyobb a kockázat. Ahol pedig kockázat van, ott magasabb az esély egy műhibaperre is, amit az orvosok el szeretnének kerülni. A megkérdezett nőgyógyászok nagyobbik fele egyébként nem tiltja ki a túlsúlyosokat a rendelőjéből, hiszen akkor saját bevallásuk szerint elveszítenék pácienseik nagy részét, akik kilóik számától eltekintve ugyanolyan jó anyák és feleségek, mint bárki más.

Munkahelyi megkülönböztetések

Hiába él sok túlsúlyos ember olyan betegséggel, amely miatt nehezen vagy egyáltalán nem tud lefogyni, sok munkahelyen mégis lustának és motiválatlannak, tehát rossz munkaerőnek tartják őket. Persze vannak olyan pozíciók, ahol a reprezentatív külső az elsődleges, de sok olyan helyre sem vesznek fel - hazánkban sem - kövéreket, ahol nem a külső, inkább a teljesítmény a mérvadó. Egy túlsúlyos ember "rossz fényt vet a cégre" - így karcsú, fiatal lányokat találunk a recepciókon, a vezető titkárnők között, és még sorolhatnánk. Amerikában kétezer megkérdezett túlsúlyos nő közül több mint ezer átélt már megaláztatást és elutasítást cégeknél a súlya miatt. Hazánkban ez az arány messze nem ilyen magas, a szakértelmet igénylő posztoknál a jó teljesítmény és a rátermettség egyelőre fontosabb a kinézetnél.

Thinkstock
Thinkstock

Utasítottak már vissza álláskereső interjún a súlyod miatt?
Éreztették már veled, hogy ha soványabb lennél, akkor akár járnának is veled?
Szakítottak már veled azért, mert túl sok kilót szedtél fel?
Oszd meg velünk, milyen sérelmek értek amiatt, mert gömbölyűbb vagy az átlagnál!



Aki nem tud lefogyni, az fizessen?

Annak ellenére, hogy a divatvilágban már kezdik embernek nézni a "plus size" modelleket is, és sokkoló képekkel küzdenek az anorexia ellen, az amerikai munkahelyek egy része úgy tűnik, egyelőre nem követi a jó példát. Hiába lehet valaki kiváló, képzett munkaerő és felelősségteljes ember, ha túl sok kilót cipel magán, nem veszik fel. A legtöbb cég azzal magyarázza az elhízott munkaerő elutasítását, hogy a túlsúly mögött általában valamilyen betegség áll, amely miatt a dolgozó többet hiányzik, és többe is kerül majd. Egyre több az olyan vállalat, ahol az egészségügyi problémák okozta költségek csökkentése érdekében mindenáron fitten akarják tartani a dolgozókat. A cél érdekében sportolási és egészséges táplálkozási lehetőségeket biztosítanak, és támogatják a fogyni vágyókat. Mindez addig hangzik jól, amíg valaki az intézkedések ellenére túlsúlyos nem marad: ekkor ugyanis pénzbüntetést kell fizetnie a komoly bírálat és a megaláztatások mellett.


Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.