Sikertörténet: 40 évesen sem késő elkezdeni! Zsuzsa csak 5 kilót fogyott, de évtizedeket fiatalodott

Sikersztori diéta energia fogyókúra edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
40 éves. Erre a korra már azt mondják: középkorú. De Kiss Zsuzsa nem az. Csupa erő, csupa lendület. De ez sokáig nem volt így, ő is hagyta, hogy a szervezete néhány évig guruljon a lejtőn.

"Megijedtem - kezdte a mesélést Zsuzsa -, hiszen egy idő után azt éreztem, nem tudok lihegés, fulladás nélkül felmenni egy lépcsőn, fáj a vállam, a derekam, lustulok. A 165 centis magasságomhoz 68 kiló voltam. Nem olyan nagyon sok volt az a többlet, mégis megterhelte a szervezetemet és valahogy úgy éreztem, iszonyatos sebességgel tűnik el az erő."

Zsuzsa diéta és személyre szabott edzésprogram segítségével szabadult meg 5 kilótól. Ám szerinte nem is az eltűnt kilók érdekesek az ő történetében, hanem ami maradt, mert ami fölösleg volt, izommá és formává alakultak át. Minden forma, minden hajlat tónusosabbá vált, miközben tele lett a teste - és az élete - energiával.


Az az 5 kiló is nagyon látványos tud lenni!

"Egy barátom hívta fel a figyelmem egy kiváló edző klubjára, és azt mondta, ő lesz a megfelelő ember számomra, mert amellett, hogy kitűnő szakember, egyszerűen képes lendületbe hozni, amikor erejét vesztené a kitartás. Szerintem a jó edző elengedhetetlen akkor, ha valóban eredményeket akarunk elérni, és én sokszor csak azért szedtem össze magam és indultam le az edzőterembe, mert tudtam, hogy ott van, vár és neki sem akartam csalódást okozni. Szóval nekem szükségem volt erre a külső erőre és támaszra, amit egy másik ember személye jelent - pusztán azzal, hogy valakihez kellett menni. Az már csak hab a tortán, hogy az edzőm figyelembe vette az én egyéni képességeimet, és a terhelhetőségem mellett a családi, munkahelyi feltételeket, körülményeket is. Pontosan tudta, mennyire vagyok leterhelve, hogy milyen nehéz a mókuskerékből kisurranni arra a heti néhány órára is."

Zsuzsa tisztában van azzal, hogy a sikerért meg kell dolgozni, de az eredmény kárpótolja az edzés utáni fáradtságért, izomlázért, a diétáért. "Az én példám is mutatja, hogy sohasem késő elkezdeni. De bármikor is kezdünk neki türelemmel legyünk. Az eredmények nem jönnek pillanatok alatt. Kezdetben hetente legalább négyszer edzettem, de volt, hogy ha időm engedte, ennél többször. Laci, az edzőm meghatározott edzésterv alapján dolgoztatott, így például egymást követő nap sosem edzettem ugyanazt a testrészt kezdetben, és csak jóval később váltottunk edzésmódszereket. Leginkább szabadsúlyzós gyakorlatokat végeztem és sok képesség-fejlesztő gyakorlatot. A rendszeres nyújtás és lazítás nagyon jó hatással volt-van az izületeimre. Kondigépeket ritkán használok. A széria- és ismétlődésszámok is változóak voltak, attól függően, mi volt az épp aktuális cél. Továbbá játékos és élvezetes gyakorlatokkal fejlesztettük a mozgáskoordinációmat, és megtanultam helyesen használni az izmaimat. Mélyhátizmaimat megerősítve derékfájdalmaim enyhültek, majd megszűntek, a tartásom sokat javult, a hasam sokkal feszesebb. Nem is gondolná az ember, mennyi edzésmódszer van, és hogy mennyire gyorsan és szépen fejlődik az izom és alakul át a testünk."

Odafigyelek arra, mit eszem

Zsuzsa, mióta edz, sokkal jobban odafigyel arra, mit eszik: "Sajnos a nassolósok közé tartozom. Radikálisan nem diétáztam, inkább kis lépésekkel haladok: először nem ettem több fehér kenyeret illetve péksüteményt. Aztán elhagytam a cukros dolgokat, illetve a nassolást próbálom kordában tartani. Cserébe több levest, főzeléket és salátát iktattam be az étrendbe, és csökkentettem a mennyiséget is. Figyelnem kell arra is, hogy napi másfél-két liter vizet megigyak."

Fogyókúrája során Zsuzsa is átélt hullámvölgyeket: "Tény, hogy az erő és kitartás néha fogyóban van, akkor nehéz megállni, hogy egy-egy finom süteményt, fagyit ne egyek meg, vagy egy pohár finom bort vagy egy pohár sört ne igyak meg. Főleg nehéz ezt nagyobb családi ünnepeken betartani. De szerintem ez nem is olyan nagy gond, ha megvan mellette a rendszeres (heti legalább háromszori) edzés. A hétköznapokban az étkezési szabályok betartása nem annyira nehéz, a családom elfogadta már, hogy sokkal kevesebb kenyér fogy otthon, hogy a lányom az iskolába fekete kenyérből készült szendvicset visz, több a szárnyas húsból készült étel, és nemcsak krumpli vagy rizs van köretnek, hanem mindenféle zöldség is. Így a párom és lányom is szívesen csemegézi az ebédhez a párolt zöldségeket."

És hogy miért éri meg egészen pontosan ezeket az erőfeszítéseket megtenni? "Mert örömmel vettem észre, hogy 1-2 számmal kisebb ruhát kell hordani, hogy a mérleg által mutatott kilók már nem az ellenségeim, mert eltűnt a narancsbőr, mert izom jelent meg ott, ahol eddig (hosszú évekig!) csak háj volt, mert fáradtság nélkül tudok fogócskázni a gyerekkel, és nem lihegek rettenetesen, amikor gyalog felérek a 6. emeletre - pedig kettesével szedhetem a lépcsőket, mert a továbbiakban nem jelent problémát a cipekedés, már nem fáj a derekam, jobb kedvű vagyok, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és persze szebb... és még hosszan lehetne sorolni!"


Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.