Így süss kenyeret otthon! Még gép sem kell hozzá

2012.10.02. 0:56

Az életmódváltás egyik elengedhetetlen feltétele a szénhidrátfogyasztás csökkentése, illetve az egészséges gabonafélék bevezetése. A boltokban kapható, adalékanyagokkal dúsított, olykor  szivacsszerű kenyerek nem felelnek meg egyik kívánalomnak sem, de sebaj:  kezdő háziasszonyként is süthetsz egészséges, finom kenyeret otthon!

Ami régen tizenöt óra volt, az most tizenöt perc

Ha a tartósított, lisztkezelő szerekkel feldobott fehér kenyereket inkább kihagynád új étrendedből, akkor nincs más hátra, mint egy jó recept segítségével kenyeret sütni, a saját konyhádban. Ma már sokkal könnyebb dolgunk van, mint például dédnagyanyáinknak volt. Az ő idejükben ugyanis egy kenyér 15 órán át készült, és a mondás szerint akkor volt megfelelő, ha már csöpögött a gazdasszonynál az eresz, azaz gyöngyözött a homlokán az izzadtság. A kemencében végül megsütött kenyér viszont egy egész hétig elállt gond és műanyag zacskók nélkül, és mentes volt mindenféle egészségtelen adalékanyagtól. Manapság viszont nagyon kevés lakásban található kemence, így sokan inkább kenyérsütő géppel készítik a kenyeret.

Thinkstock

Egyszerű és nagyszerű kenyér géppel

A kenyérsütőgép nagyon egyszerűvé teszi a kenyérsütést, hiszen csupán a hozzávalókat kell beleadagolnod, a dagasztást, sütést és melegen tartást mind elvégzi helyetted. Az előre programozhatósága miatt már reggel illatozhat a friss kenyér az asztalotokon anélkül, hogy ezért korábban fel kellett volna kelned. Emellett rengeteg receptet is mellékelnek a gépekhez, és nemcsak kenyér, de szinte bármilyen kelt tészta vagy lekvár elkészítését is nagyban megkönnyítik. További előnyük, hogy a szorgoskodásodtól nem lesz lisztes a fél konyha, mosogatni is alig kell utána, hiszen a legtöbb gépet egyszerű tisztítani.

A kenyérsütő gépnek viszont két hátránya is akad: az egyik, hogy áramot fogyaszt, a másik pedig az, hogy beszerzése viszonylag drága mulatság, és nem minden család engedheti meg magának.

Teljes kiőrlésű kenyér sütőben, kétféle gabonából

Jó hír, hogy ha túl drágának találod a gépet, akkor is süthetsz finom, friss, ropogós kenyeret otthon a gáz- vagy villanysütőd segítségével. Igaz, hogy így kicsit idő- és munkaigényesebb a folyamat, de azért nem sokkal. A mai receptekhez nem szükséges tizenöt órát dagasztanod, és a kelesztés is egyszerű mutatvány, ráadásul a kockakenyerek helyett saját kreálmányod alakjának csak a fantáziád szab határt. Házi kenyérsütésnél - történjen az géppel vagy anélkül - az a legjobb, hogy a kenyérben pontosan az lesz, amit beletettél. Érdemes teljes kiőrlésű liszteket választanod, hiszen ezekben annyi vitamin és ásványi anyag található, hogy a multivitamin-készítményeket el is felejtheted, de a kettes típusú cukorbetegség kialakulását is. Emellett az emésztésnek is jót tesznek, csökkentik a rákos, illetve a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát, és a belőlük készült kenyeret bátran adhatod a család legfiatalabb tagjától a legidősebbig mindenkinek. Olajos magvakat is érdemes belekeverned a tésztába, de azért ezekkel bánj óvatosan, mert például a napraforgómag nem a nullkalóriás tartományba tartozik.

Kenyérrecept gáz- vagy villanysütőhöz

A legegyszerűbb, gáz- vagy villanysütőben készíthető kenyérhez is a teljes kiőrlésű liszteket ajánljuk, egy nyolcszáz grammos kenyérhez 250 gramm teljes kiőrlésű rozslisztre és ugyanannyi teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztre lesz szükséged. Szárított élesztőből egy teáskanálnyit, sóból két teáskanálnyit adj a lisztekhez, majd másfél-két csapott evőkanál cukrot az élesztő miatt. Ha mindezt összekeverted a magokkal, akkor mérj ki 180 ml vizet és 175 ml kefírt, illetve másfél evőkanál olívaolajat, majd ezeket keverd össze a lisztes keverékkel. Hagyd meleg helyen kelni egy órát, majd a sütőpapírral kibélelt tepsibe vagy jénai edénybe, esetleg őzgerincformába téve süsd közepes hőmérsékleten körülbelül 40-45 percig. Alig több mint másfél óra alatt egészséges, ropogós héjú, igen tömör, jóízű kenyeret kapsz, de felvágni csak kihűlt állapotában érdemes.

Thinkstock

Zabpehelyliszt és különböző szénhidrátcsökkentett lisztek

Sokféle vizsgálat derített már fényt a teljes kiőrlésű gabonák jótékony hatásaira, és az is kiderült, hogy a fogyókúrázók étrendjébe is beleillenek. Egyrészt rosttartalmuk miatt az emésztésnél fejtik ki jótékony hatásukat, másrészt a vércukorszintet nem emelik rögtön az egekbe, így a cukorbetegség kialakulására is kevesebb esélyt adnak. Egy harvardi vizsgálat pedig azt is kimutatta, hogy a sok teljes kiőrlésű gabonát fogyasztó nők testúlya kisebb, mint a fehér liszten élőké. Egy férfiakat célzó vizsgálat pedig egyértelmű összefüggést talált a teljes kiőrlésű gabonák és a testsúly csökkenése között. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha napi fél kiló teljes kiőrlésű kenyeret eszel, akkor nem hízol meg, hiszen ezek is szénhidrátot tartalmaznak, így jobb a mértékletesség. Ha igazán diétás kenyeret sütnél, akkor a teljes kiőrlésű zab- illetve zabpehelylisztet érdemes vásárolnod, mert ezek alacsony glikémiás indexük miatt fogyókúrázóknak is bátran ajánlhatók. De a boltokban különböző szénhidrátcsökkentett liszteket, lisztkeverékeket is találhatsz - az ismert finteszguru és még sok egészséges életmód mellett elkötelezett hazánkfia dobott már piacra szénhidrátcsökkentő adalékanyagot vagy olyan speciális lisztkeveréket, melyből diétás kenyér süthető.

Hová tűnt a nagymama kemencéje?

Az igazi autentikus kenyér kemencében készül, de ma már aligha találunk beépített kemencét a lakások konyhájában. Pedig nem volt ez mindig így, régen szinte minden ház konyhájában abban sült a kenyér, a lángos, és még sorolhatnánk. Az ötvenes években viszont már sok asszony az otthon bedagasztott kenyértésztát szakajtóban vitte a falusi pékek kemencéibe megsütni,de aztán szépen lassan, ahogy az asszonyok is  napi nyolc órában munkába álltak, már mindenkinek egyszerűbb volt a péktől megvenni a kész kenyeret. A hetvenes évektől a kemence szinte eltűnt a házakból, és az otthoni kenyérsütés is már csak elvétve fordult elő. Ekkorra ráadásul már mindenki a fehér lisztből készült termékeket ette, hiszen nehezebb eltarthatósága miatt a teljes kiőrlésű liszteket az 1800-as évek végétől fokozatosan kiszorította az egészségtelenebb fehér liszt - az egészséges gabona csak napjainkban éli ismét reneszánszát.

Íme Salma Hayek karcsúságának titka: friss eper és olasz kávé ebédrehttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120927-salma-hayek-karcsusaganak-titka-csak-egy-kis-gyumolcsot-eszik-ebedre.html Angelina Jolie-nak köszönheti, hogy szép lett - 70 kilót fogyott egy nőhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120926-angelina-jolienak-koszonheti-hogy-karcsu-lett-70-kilot-fogyott.html A kényelem ára: minél tovább ülsz, annál kevesebb ideig élszhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120924-a-kenyelem-ara-a-sok-ules-az-eletunket-akar-evekkel.html Így zaklatja a lányokat a BKV-tól kirúgott vicces kedvű buszsofőrhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120921-viktor-a-vicces-kedvu-bkv-buszsofor-sajat-pekseget-nyitott-ahol.html
Címkék:
  • havi
  • heti
  • napi

hirdetés
Fogyj velünk!
Személyre szabott, ingyenes fogyókúrás- életmód- és mozgásprogram
Regisztráció
Belépés regisztráltaknak:
Belépés Facebook-on keresztül:
Receptkereső
Mi van a hűtődben?
Add meg mi van a hűtődben, mi pedig megmondjuk mit főzz!
Tovább
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ezt olvastad már?
10 / 0