Érett korukra impotenssé válhatnak a kövér kamaszok

kövér hormon impotencia tesztoszteron gyermekkor kamasz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Buffalo Egyetemen készült tanulmány elsőként mutatta ki, hogy a 14-20 év közötti elhízott fiúknak akár 50 százalékkal is alacsonyabb lehet a tesztoszteronszintjük, mint normál súlyú kortársaiknak. Így annak a lehetősége is fennáll az esetükben, hogy felnőtt korukra impotensek és meddők lesznek.

A Clinical Endrocrinology című lapban megjelent tanulmány szerzői, köztük Paresh Dandona, az egyetem professzora, maguk is megdöbbentek az eredményen. A kutatás során 25 túlsúlyos és 25 normál súlyú fiatal férfit követtek nyomon, és reggel levett vérmintájukból állapították meg tesztoszteron-, illetve ösztradiolszintjük mértékét, melyek közül utóbbi az ösztrogén hormon férfiakban is megtalálható változata.

Thinkstock
Thinkstock

Dandona elismerte, hogy az eredményeket egy újabb, több ember bevonásával készült vizsgálattal még meg kell erősíteniük, ám az már most is egyértelműsíthető, hogy az elhízás nagyon súlyos következményekkel járhat, és a gyerekkorban kialakult életmódnak, illetve táplálkozási szokásoknak messzemenő, akár egész életre szóló komoly hatásai is lehetnek. A szakember hozzátette, hogy szerencsére az már bizonyított tény, hogy gyomorgyűrű behelyezése után helyreáll az egyén tesztoszteronszintje, így az is lehetséges, hogy életmódváltással is elérhető ugyanez, ám ehhez még további kutatások szükségesek.

"Végre érek valamit" - 60 kilót fogyott a világ legkövérebb tinédzserehttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20121010-60-kilot-fogyott-a-vilag-legkoverebb-tinedzsere.htmlLehetünk egyszerre kövérek és fittek? Lady Gaga 14 kilót hízott, mégis tökéletesen fittnek látszikhttp://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20121009-lehetunk-egyszerre-koverek-es-fittek-lady-gaga-14-kilot-hizott.html"Vegyétek tudomásul, hogy egy kövér lánnyal dolgoztok együtt!" - Christina Aguilera tagadja az idézetethttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20121004-christina-aguilera-tagadja-hogy-koverkent-jellemezte-magat.htmlTúl kövér, nem elég okos, csúfolják? Így kezeld a kisiskolások és kamaszok leggyakoribb problémáithttp://www.life.hu/anyaskodj/mariskolabajartok/20120926-tul-kover-nem-eleg-okos-csufoljak-kikozositik-a-kisiskolasok-es.htmlÍme a Föld legkövérebb és legsoványabb nemzetei!http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120905-ime-a-fold-legkoverebb-es-a-legsovanyabb-nemzetei.htmlAki kövér, az ne vállaljon gyereket?http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120827-koverseg-es-gyermekvallalas-nagyob-esellyel-hiznak-el-a-tulsulyos-szulok.htmlKiből lesz kövér anyuka?http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120822-tulsuly-es-terhesseg-a-gasztroenterologus-beszel-kinek-az-eselye-nagyobb.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.