életmód futás mozgás edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szakemberek szerint egy hosszú, tempós séta legalább annyira hasznos a szívbetegségek ellen, mint a futás, mivel nem a mozgás intenzitása a lényeg, hanem az, hogy közben mennyi energiát használunk fel.

Korábban az volt a közkeletű vélekedés, hogy a futás hatékonyabb az egészségmegőrzés szempontjából, mint a séta. Egy mostani vizsgálatból azonban kiderül, hogy az intenzív séta szintén képes csökkenteni a magas vérnyomást, továbbá a magas koleszterinszint és a cukorbetegség kockázatát, melyek mind a szívbetegség előfutárai.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Paul T. Williams, a kaliforniai Lawrence Berkley Nemzeti Laboratórium munkatársa 48 000 felnőtt adatait vetette össze, és arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben az energiafelhasználás mértéke megegyezik, a séta és a futás között nincs semmilyen különbség az egészségmegőrző hatás tekintetében. A lényeg csupán annyi, hogy mivel futással gyorsabban haladunk, ha a sétát választjuk, nagyobb távot kell megtennünk ahhoz, hogy ugyanannyi kalóriát égessünk el. Például 4,8 km-nyi futás 6,8 km-nyi sétának felel meg, és míg előbbi átlagosan 38 percig tart, utóbbi egy és egy negyed órát vesz igénybe.

A hat éven át tartó vizsgálat során 33 060 futót és 15 045 sétálót hasonlítottak össze a szakemberek, és egyértelműen kimutatható volt, hogy ugyannyi energiafelhasználás mellett mindkét mozgásforma egyforma mértékben csökkentette a különféle, szívbetegséget okozó kockázati tényezőket. Hogy ki melyiket választja, az az egyén döntésén múlik, a lényeg, hogy mozgás közben kimelegedjünk, szaporábban lélegezzünk és a szívverésünk is felgyorsuljon.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
Kövesd az Ez zsír!-t a Facebookon is!


Sikertörténetek, szakértői segítségnyújtás, egészséges életmód, fogyókúra és átalakulás. Egy nagyszerű program, ami segít neked, hogy elérd a céljaidat!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS AZ EZ ZSÍR! OLDAL!



Így segít a térdeden a spinning!http://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20130314-tevedes-hogy-a-spinning-edzes-karos-a-terdek-izuleteire.html5 szuper gyakorlat a karcsú lábakérthttp://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20130320-fogyas-es-edzes-5-szuper-gyakorlat-a-karcsu-labakert.htmlÍgy lesz formás popsid, mint egy világsztárnakhttp://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20130308-jessica-chastain-szineszno-formas-popsijanak-titka.htmlÍgy mozgasd meg magad az irodában!http://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20130305-fej-nyak-es-hetfejes-irodai-munka-kozben-balogh-rita-szakerto.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.