gerincsérülés gerincsérv egészség nyújtás mozgás jóga gerinc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szervezet egyik alappillére a gerinc, ezért nagyon fontos figyelni az egészségére. A stressz, a rossz tartás, az egész napos ülőmunka miatt kialakuló elváltozások és a fájdalom megelőzésében segít a jóga egy speciális változata.

A beteg gerinc kihat az egész szervezet működésére, ezért létfontosságú, hogy megőrizzük az egészségét. Akár gerincproblémáid vannak, akár csak szeretnéd "karban tartani" a gerincedet, fontos, hogy olyan mozgásrendszert válassz, ami kíméli és egyben visszaállítja a gerincedet alkotó csigolyák fiziológiás állapotát. A gerincterápiás jóga célirányosan használja az ismert testhelyzeteket, melyektől a gerinc melletti izmok erősödnek, megszűnnek a kellemetlen fájdalmak és egyenesebb lesz a tartás. A gerincferdülés is csökkenthető, hiszen megtanulható, milyen irányú mozgatások hozzák egyensúlyba a gerinc működését. Emellett pedig nagyon fontos, hogy megtanulj helyesen állni, ülni, hiszen a napjaid nagy részében ezek a mozgások szerepelnek. Ezzel a mozgással ráadásul a porckorongsérv is megelőzhető, sőt gyógyítható is. Ha sokat fáj a gerinced, illetve a fájdalom a lábadba sugárzik, mindenképpen fordulj orvoshoz, mert kezdeti stádiumban még elkerülhető a műtét.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Tudtad?

A víz segít megőrizni a gerinced egészségét! Fontos, hogy naponta legalább két liter vizet fogyassz, mert a megfelelő mennyiségű folyadék segíti a csigolyák közti porckorongok rugalmasságának megtartását, a különböző deformitások megelőzését, az egészséges gerinc megőrzését.

Dr. Hovanecz Anikó belgyógyász, gasztroenterológus, emellett pedig jógaterapeuta és jógaoktató is a gerincterápiás jógára esküszik: "A jógaoktatói tanfolyam elvégzése után azon kezdtem gondolkodni, hogyan tudok majd a jógával a beteg embereken segíteni. A praxisomban és az életemben is azt láttam, hogy rengeteg gerincproblémával küszködő ember van. Így aztán 2008-ben elindítottam a gerincterápiás jógatanfolyamot. Ez a mozgásforma abban különbözik a gyógytornától vagy a gerinctornától, hogy itt a jóga minden elemét alkalmazzuk. Hiszen mentálisan a gondolkodást is rendbe kell tenni ahhoz, hogy a test rendbe jöjjön és alkalmassá váljon a gyógyulásra. Minden a gondolatokból indul ki, ez pedig elengedhetetlen része a pozitív változásnak. A nyugati és a keleti orvoslás rendkívül jól kiegészíthetik egymást. A nyugati jól használható diagnosztizálásra vagy akut helyzetekben. A keleti viszont a megelőzésben, a gondozásban, a rehabilitációban tud segíteni, ezért a kettő ötvözése igen sikeres lehet a gyógyításban.+

Edit (35)

"Tizenöt évvel ezelőtt műtöttek porckorongsérvvel, öt éve kezdtem jógázni. Bár nagyon élveztem a mozgást, mégis bosszantott, hogy a sok odafigyelés és a jóga ellenére állandóan fájt a hátam a műtéti heg miatt. Kutatni kezdtem, hogy számomra hogyan lehet hasznos a jóga, és ekkor találkoztam Anikóval. Őt ajánlották mint orvost és hozzáértő jógaoktatót. Anikó olyan foglalkozásokat tart, amelyek alatt mindenki a betegségének megfelelően megtanulhatja, mit szabad csinálnia és mi az, ami rizikót jelenthet számára. Az első foglalkozás alkalmával mindenki röntgen-, illetve CT-, MR-felvételekkel érkezett és Anikó lejegyezte, kinek milyen területre kell figyelnie. A jógaórák alatt állandóan figyelmeztetett minket, ki mit csinálhat, és melyek azok a gyakorlatok, amelyeket nem, vagy máskép kell végrehajtani. Számomra nagyon hasznos volt a tanfolyam, mert azóta biztonságosan és fájdalom nélkül tudok jógázni."

A gerincterápiás jóga mellett fontos, hogy meditálj és tedd rendbe az elmédet, mert így tudod megtartani a test és lélek harmóniáját. Vannak mantrák, amelyek gyógyító és fájdalomcsillapító jellegűek, ezeket is alkalmazhatod a jóga alatt. A gerinc egészsége mellet pedig a szervezeted másik alappillére a helyes légzés elsajátítása, ami annyit jelent, hogy lélegezz teljes tüdővel, mélyen, és mindig az orrodon keresztül.




1. Kobraállás

Helyezkedj el hason fekvő pihenő pózban, a kezek legyenek a lengőbordáid mellett, szorosan a törzshöz húzva, a fej a homlokon pihen. Belégzésre emeld a fejed és a mellkasod, homorítsd a hátadat, vállaidat told a csípők felé, tartsd a pózt hasi légzésekkel, majd kilégzéssel engedd vissza magad.

Forrás: Life.hu
Forrás: Life.hu

2. Harcos póz

1.Az alaphelyzet a terpeszállás. Belégzéssel emeld magasba a két kart, a tenyerek összeérnek. Kilégzéssel fordítsd jobbra a jobb lábat, a bal láb kicsit utána fordul, és a törzs is jobbra fordul. Belégzéssel felfelé nyújtózik a gerinc, és a karok a fül mellett vannak.

2. Kilégzéssel hajlítsd és engedd le a jobb térdet és combot, hogy nyúljon a bal csípőhajlító izom. A gerincoszlop a nyújtózást megtartva hátra hajlít, amennyire jólesik.

Forrás: Life.hu
Forrás: Life.hu

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
Kövesd az Ez zsír!-t a Facebookon is!


Sikertörténetek, szakértői segítségnyújtás, egészséges életmód, fogyokúra és átalakulás. Egy nagyszerű program, ami segít neked, hogy elérd a céljaidat!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS AZ EZ ZSÍR! OLDAL!



Arwen torna: mozgás a női egészségérthttp://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20130416-arwen-torna-egy-noi-mozgas-segit-a-stressz-ellen-es.html65 évesen a rúdtánc szerelmese Paulinehttp://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20130417-pauline-whysall-65-evesen-a-rudtanc-szerelmese.htmlA futás vagy a séta az egészségesebb?http://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20130411-edzes-es-mozgas-a-futas-vagy-a-seta-az-egeszsegesebb.htmlÍgy segít a térdeden a spinning!http://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20130314-tevedes-hogy-a-spinning-edzes-karos-a-terdek-izuleteire.html5 szuper gyakorlat a karcsú lábakérthttp://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20130320-fogyas-es-edzes-5-szuper-gyakorlat-a-karcsu-labakert.htmlÍgy kerüld el a rosszulléteket edzésenhttp://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20130319-rosszullet-edzesen-tippek-es-trukkok-a-mozgashoz-balogh-rita-szekerto.htmlÍgy lesz formás popsid, mint egy világsztárnakhttp://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20130308-jessica-chastain-szineszno-formas-popsijanak-titka.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.