Öregasszonnyá változtatott az anorexia egy fiatal lányt

2013.07.06. 5:43

A most 30 éves Helen Gillespie tízéves kora óta küzd az anorexiával. Gyerekként azért kezdett egyre kevesebb kalóriát venni magához, hogy késleltesse nemi érését, mivel nem szeretett volna felnőtté válni. Sajnálatos módon kóros soványságának köszönhetően mára inkább egy törékeny idős hölgyre kezd emlékeztetni, aki csontritkulással és visszerekkel küzd.

Anorexia, a modellek legnagyobb ellensége



A skóciai Perth városában élő Helennek sosem fejlődtek ki a mellei, sosem volt udvarlója, és soha nem költözött el a szülei otthonából. Amint arról ő maga beszámolt, bár hosszú időn keresztül sikerült megőriznie gyermeki kinézetét, orvosai szerint a csontozata mára olyan lett, mint egy hetvenévesé. A most 38 kilós nő tízévesen kezdett diétázni, és 15 éves korára már csupán 28,5 kg-ot nyomott. Ekkor négy hónapra kórházba került, ám amint kiengedték, megint olyan kórosan soványra fogyott, hogy hamarosan ismét a kórház falai között találta magát, és ez így ment az elkövetkezendő két évtizeden át.

Forrás: Northfoto

A probléma hátterében Helen szerint az állt, hogy szülei igen nagy elvárásokat támasztottak vele szemben, melyeknek ő úgy érezte, képtelen megfelelni. Ma már úgy látja, valójában nem is a szülei, hanem saját maga támasztotta ezeket az igényeket, mindenesetre egész gyerekkorában mások dicséretére és csodálatára vágyott, és hamarosan rájött, hogy egy dolog megy neki igazán jól: a fogyókúrázás. A súlyát képes volt kontroll alatt tartani, a többi lány pedig irigyelte őt, amiért olyan vékony. Hamarosan azonban észrevette, hogy barátnői sorra kezdenek randizni, miközben ő maga legbelül még mindig kisgyereknek érezte magát, aki legszívesebben mindenhova magával vitte volna a plüssállatkáit.

Anorexia gyerekkorban: ki a felelős?



Helen annyira félt a felnőtté válástól, hogy tinédzserként el is maradt nála a pubertás, és egészen 26 éves koráig nem kezdett el menstruálni. Emellett a mellei sem fejlődtek ki, így ma olyan mellprotézist visel, amit a melleltávolításon átesett betegek. Mivel lényegében egész eddig életét kórházban töltötte, iskolába sem járt, így érettségi vizsgája sincs. Csupán az utóbbi négy hónapban sikerült újra visszakerülni otthonába, ahol ismét nyugdíjas szüleivel - a 62 éves szociális munkás Rachellel és a 63 éves tanár Bobbal - él. Arra azonban továbbra is képtelen, hogy normálisan étkezzen, így ma is csupán fele annyi kalóriát vesz magához naponta, mint amennyit egy átlagos 2-3 éves gyerek fogyasztana. Helen úgy nyilatkozott, hogy bár legbelül még mindig kisgyereknek érzi magát, titokban arról álmodozik, hogy egyszer ő is férjhez megy és gyerekei lesznek. Történetét pedig azért osztotta meg a nyilvánossággal, hogy mások nehogy ugyanebbe a hibába essenek, mint ő, akinek az anorexia tönkretette az egész fiatalságát.

 

Nem bírja a gyorskaját Jennifer Anistonhttp://www.life.hu/ez-zsir/20130703-jennifer-aniston-szineszno-elrontotta-a-gyomrat-a-gyorsettermi-eteltol.html Egy év kalóriaszámlálás - Megéri?http://www.life.hu/ez-zsir/20130703-kozel-egy-evet-toltenek-az-eletukbol-kaloriaszamolgatassal-es-a-testsulyuk.html Így fogyaszthatod le elhízott házikedvencedet!http://www.life.hu/ez-zsir/20130702-dieta-es-fogyokura-elhizott-hazi-kedvencek-igy-fogyaszthatod-le-oket.html Így marad formás Nikahttp://www.life.hu/ez-zsir/20130701-nika-veres-monika-enekesno-hizekony-alkat-hanyagolja-a-tejtermekeket-es.html A világ legfurcsább sportjaihttp://www.life.hu/ez-zsir/20130530-a-vilag-legfurcsabb-sportjai-felesegcipeles-viz-alatti-hoki-bokszsakk-kopapirollo.html Szenzációsan néz ki Gaál Noémihttp://www.life.hu/ez-zsir/20130629-gaal-noemi-a-tv2-idoja-szenzaciosan-nez-ki-megis-takargatja.html


 

életmódsoványságkarcsúságfogyókúraanorexia