Fejre állítottuk Józan Lászlót – aztán ő is minket

Fotó: Polyák Attila/Origo -
Józan László Barátok közt fejenállás jóga Vígszínház edzés RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Life.hu újságírója meginvitálta gerincjógaórájára a Barátok közt sztárját, akivel még a fejállás is pofonegyszerű volt.

Józan László vidáman és energikusan érkezett az órára, tele kíváncsisággal és akaraterővel. Igaz, nem ez volt élete első jógaórája, de sok kihagyás után próbálta meg újra az ászanák hatását a szervezetére.

Fotó: Polyák Attila/Origo

„Bevallom, mielőtt elmentem az első jógaórára, nőies sportnak gondoltam ezt a mozgásformát. Aztán rájöttem, hogy a szakmámban ez sokat segíthet. A jóga megtanított arra, hogyan lélegezzem tudatosan. Mivel zenés darabokban is játszom, a légzésgyakorlatok támogatták az énektechnikám fejlődését. Először persze soknak tűnt, hogy másfél óráig fog tartani a foglalkozás, de olyan hamar elszaladt az idő, hogy észre sem vettem" – kezdte a színész, akiről köztudott, hogy súlyzós edzéseket végez, így adódott a kérdés, hogy szokott-e nyújtani, lazítani, ami bizony a testépítő pasik sokszor elfelejtenek.

„Nagyon fontos, hogy ne legyen kötött az izomzatom, ezért minden edzés után nyújtok, hiszen van olyan előadás, amiben spárgáznom kell. Azt azért be kell valljam, a jógaórákon az erőgyakorlatok jobban mennek, mint a nyújtás. A legnagyobb élményem az volt, amikor a fejállást sikerült megcsinálni" – magyarázta Laci, aki elárulta, először tartott a jóga spirituális oldalától, mert az alapját képező filozófia és hit kérdéséről ő mást gondol, de amikor rendszeresen járt, pár óra után megszokta a hozzá kapcsolódó kisebb rituálékat, mint a mantrázás vagy a pár perces meditáció.
A gerincjógaóra után kifaggattam Lacit, hogy tetszett neki ez az intenzívebb erősítő óra.

Fotó: Polyak Attila/Origo

„Kihagytam már sok időt, és rég nem jógáztam, így az órádon éreztem, hogy az a fajta hajlékonyság, ami régebben megvolt, alábbhagyott. Viszont az erősebb izomzatot igénylő ászanák, mint például a csaturanga, jól mentek. Mivel hétvégén váltó maratont futottam a Vígszínház csapatával, nagyon jólesett az izmaimnak a nyújtás" - mosolygott Laci, aki az óra végén külön kérte, hogy próbáljuk meg a fejállást, így ő nekem segített, én pedig neki segítettem, hogy biztonságban érezzük magunkat. Nézd meg galériánkat, hogyan jógázik Józan László!

/1510/Fejre2015102116586

5+1 egészséges finomság, ha édes bűnökre vágyszhttp://www.life.hu/ez-zsir/20151019-egeszseges-edes-finomsagok-ha-nassolni-tamad-kedved.htmlImádod az édességet, de az elmúlt évek alatt rájöttél, hogy nem hódolhatsz büntetlenül a szenvedélyednek? Nem szeretnél felszedni egy gramm súlyfelesleget sem, pláne az ünnepek előtt, és a legnagyobb csatát az édességekkel vívod? Ne szenvedj, inkább ismerj meg új dolgokat - íme, néhány édes finomság, amiket szinte lelkiismeretfurdalás nélkül fogyaszthatsz! Ez Zsír!--40 kilogrammos súlyzókkal edz a közel 4 hónapos terhes kismamahttp://www.life.hu/ez-zsir/20151020-revie-schulz-edzo-40-kilogrammos-sulyzokkal-edz-a-terhessegenek-16-heteben.htmlA terhességének 16. hetében járó Revie Schulz várandóssága alatt sem hanyagolja szeretett sportágát, a crossfitet. Ez Zsír!OrigoHoppá! 10 kilót hízott Sarka Kata - Íme, az előtte-utána fotó!http://www.life.hu/ez-zsir/20151017-sarka-kata-sztarszerzonkre-10-kilo-szaladt-fel-a-fitneszverseny-ota.htmlA Life.hu sztárszerzője, Sarka Kata csodás hírt jelentett be a Facebookon. Méghozzá, hogy tíz kiló szaladt fel rá. És, hogy ez miért is jó? Nos, ez is kiderült! Ez Zsír!OrigoFogyás 30 felett: kihívás vagy kínszenvedés?http://www.life.hu/ez-zsir/20151013-fogyas-fugg-az-eletkortol-tippek-amik-segitenek.htmlA 20-as és a kora 30-as éveinkben a diétázás általában abból áll, hogy igyekszünk kevesebbet enni és többet mozogni. És ez be is szokott válni, az a néhány feleslegesen felszaladt kiló ezzel a módszerrel általában könnyen leolvad rólunk. Később azonban a fogyás ritmusa és sebessége igencsak megváltozik. Ez Zsír!Thinkstock"Sétálj meztelen hátsóval otthon" - Önbizalomtréning Ashley Graham-módrahttp://www.life.hu/ez-zsir/20151014-ashley-graham-plus-size-modell-onbizalom-novelo-tippjei.htmlA divatvilág egyik legsikeresebb plus-size modellje kötelességének érzi, hogy segítsen nőtársainak testük elfogadásában. Ashley Graham újabb tippeket osztott meg egy nemrég adott interjújában. Ez Zsír!--Darázsderekat villantott a kőkeményen edző Gáspár Evelin: Fotó!http://www.life.hu/ez-zsir/20151014-gaspar-evelin-edzes-kozben-villantott-darazsderekat.htmlGyőzike nagyobb lánya egyre dögösebb lesz – homokóra alakja már gyönyörűen kirajzolódik. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.