Egyem vagy ne egyem? Ezt mondja a jóga a húsfogyasztásról!

JógaKlikk vegetarianizmus jógaiskola
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A jóga nem csak a jógaszőnyegen zajlik. Az ott megtanult technikákkal elért testi és lelki egészségnek és a tudatosság gyakorlásának a mindennapokban veszed a legnagyobb hasznát. Az élet számtalan döntéshelyzetében is segítségedre lesz a jóga: a jama és nijama elvek ugyanis erkölcsi iránymutatást adnak.

Az első jama elv az ahimsza, azaz erőszakmentesség, nem ártás.

Sokan egyenlőségjelet tesznek az ahimsza és vegetarianizmus között, a jógában azonban nincsenek abszolút szabályok.

Forrás: Thinkstock

Mindenki a saját tapasztalataiból építi fel a világot, amely szükségszerűen szubjektív. A döntéseinket saját elveink, belső meggyőződéseink szerint kell meghozni, nem pedig külső kényszerből.

Számos jógarendszerben a jóga nem összeegyeztethető a húsevéssel, és tény, hogy aki rendszeresen jógázik, nagyobb eséllyel mond le az állati eredetű táplálékról. Vegaként könnyebb az áhított meditációs tudatállapot elérése és megtartása, ezt magam is tapasztaltam. A gazdasági megfontolások mellett ez a másik oka, hogy a régi és az új idők jógimesterei általában támogatják a vegetarianizmust, de voltak és vannak, akik szerint nem ez a lényeg. Az Ájurvédában például a hús terápiás étel. Van olyan baj, amire a hús orvosság, és a panasz megszűnéséig kifejezetten javallott a fogyasztása.

A jóga éppen arra a tudatosságra tanít, hogy ne elvárások mentén hozd meg a döntéseidet, hanem szabadon: tedd azt, ami neked és másoknak is jó.

Forrás: Thinkstock

A helyes válaszhoz: mérlegelj!

  • Sokszor annyi víz és földterület kell egy kiló hús előállításához, mint a gabonáéhoz, tehát a természeti források kiaknázásában a hústermelés élen jár.
  • Az üzletláncokban kapható húsokban nagyon sok a hormon, az antibiotikum és egyéb nem kívánatos összetevő.
  • Könnyebb tisztán tartani a tudatot vegetáriánus étkezéssel.
  • Vedd számba a saját életmódodhoz kapcsolódó igényeidet! Bizonyos élethelyzetekben, például ha nehéz fizikai munkát végzel, vagy ha várandós vagy, nagyobb szükséged lehet az állati fehérjére. Tedd fel a kérdést: ártok-e magamnak, ha nem eszem húst?
  • Ha a húsevés mellett döntesz, csak azt a mennyiséget vásárold, amire valóban szükséged van, és válaszd meg jól a beszerző helyet.

Ne feledd, hogy az ahimsza (nem ártás, erőszakmentesség) nemcsak a táplálkozásodban nyilvánul meg, hanem a tetteidben, szavaidban és gondolataidban is. A lényeg a szándék - ami soha ne legyen ártó!

Life.hu tipp

E heti ingyenes JógaKlikk-videónk egy otthonról is elvégezhető gyakorlatsor, ami a meditációra vezet rá. A meditáció lecsendesíti az elmét, segít jól élni és helyesen mérlegelni. Klikkelj a 30 perces videóért!
Szinglijóga - jógázz, hogy közelebb kerüljön a szerelem!http://www.life.hu/ez-zsir/20160104-jogaiskola-a-jogaklikkel-szingli-joga-jogazz-hogy-kozelebb-keruljon-a-szerelem.htmlAz év első cikke hozzád szól, ha idei terveid között szerepel a "szerelem". Bárhol is tartasz párkapcsolatodban, sok mindenben segíthet a jóga! Ez Zsír!--Jóga minden bajra? De még mennyire!http://www.life.hu/ez-zsir/20151022-jogaiskola-a-jogaklikkel-a-joga-minden-bajra-jo.htmlHa valaki rendszeres jógázásra szánja el magát, előfordulhat, hogy kiújulnak a betegségei, eddig lappangó bajok kerülhetnek felszínre, sőt, a kapcsolatok vagy a munka is válságba kerülhet. „Azt mondták, hogy a jóga majd segít... Valamit rosszul csinálok, vagy lehet, hogy a jóga nem az én utam?” - teszi fel magának az ember a kérdést, pedig nem erről van szó... Ez Zsír!ThinkstockMilyen jóga az ideális számodra? Eláruljuk!http://www.life.hu/ez-zsir/20150920-jogaiskola-a-jogaklikkel-kotott-vagy-szabad-sorozatok.htmlHa voltál már egynél több jógaórán, szinte biztos, hogy megtapasztalhattad, milyen a kötött és a kötetlen sorozatokból álló jógaóra. Nem feltétlenül kell elköteleződnöd egyik vagy másik mellett, de érdemes alaposabban megismerni őket! Ez Zsír!--Légy a sípályák ördöge – Készülj fel jógával!http://www.life.hu/ez-zsir/20160121-jogaiskola-a-jogaklikkel-keszulj-a-sielesre-jogaval.htmlA síelés nagyon komoly fizikai terheléssel járó sport, így a rá való felkészülés is komoly és speciális tréninget kíván. Mivel legtöbben amolyan „hétvégi, kocasíelők", így az izmaik és az idegrendszerük sincs felkészítve rendesen erre a nagy erőt, állóképességet és egyensúlyt igénylő testmozgásra. A jóga azonban sokat segít ebben! Ez Zsír!ThinkstockÚj kihívásokra fel - Változtass az eddigi mintáidon jógával!http://www.life.hu/ez-zsir/20151225-jogaiskola-a-jogaklikkel-valtoztass-jogaval-az-eleteden.htmlAz új év új kalandokat, új örömöket és új kihívásokat hoz. A fejlődés kulcsa pedig az, ha kilépsz a megszokott mintáidból, és bizonyos dolgokat máshogy csinálsz, mint korábban. A megszokott dolgok, a szokásos környezet, ételek, sajátos kis rituálék biztonságot adnak, ezért ragaszkodunk hozzájuk annyira. Teremts magadnak biztonságot máshogyan, hogy merj változtatni és változni! Néhány egyszerű lépésben megmutatjuk, hogyan lehetsz te magad a változás, amit látni szeretnél az életedben! Ez Zsír!ThinkstockTöbb mint nyújtás - Növeld a sportteljesítményedet jógával!http://www.life.hu/ez-zsir/20160115-jogaiskola-a-jogaklikkel-nyujtas-es-joga-javitja-a-sportteljesitmenyt.htmlA nyújtásnak szorosan a sporthoz kellene kapcsolódnia, évekkel ezelőtt ez azonban még nem volt ennyire egyértelmű. A rendszeres lazítás ugyanis nemcsak regenerálja, erősebbé teszi a testet, de az izmoknak is nagyon jót tesz. Érdemes megtanulnod helyesen nyújtani! Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.